2016. július 27., szerda

GYERMEKKOROM BALATONJÁHOZ VISZEM A GYERMEKEMET

BEZZEGANYA BLOGJA
Szerző: TÜNDE
2016.07.27.


Reggel 6 van, szinte még hajnal, de ezt senki sem bánja. Az előző nap bepakolt utazótáskában már ott várnak az összehajtogatott ruhák és fürdőruhák. Nyaralni megyünk! Én lenyomok a torkomon egy kis kakaót, majd az autóban reggelizem rendesen. A Dacia narancssárga-fekete csíkos üléshuzata mindent elbír, és én ügyes nagylányként nem morzsálok. Gyorsan elkészülünk. A 4-esen alig vannak még, ezért is indultunk korán. Apukám repeszt, néha megkockáztatja a 110-es tempót is. „Vegyél vissza”- mondja anyukám. – „Nem sietünk annyira.” “Á, ilyenkor úgysincs még rendőr és tiszta az út is”- jön a válasz.

Még a reggeli órákban elérjük Budapestet. Álmos még a város, szinte sehol egy autó. Imádom nézni a nagy házakat, a különböző kirakatokat, neonfeliratokat, amelyek már nem világítanak. Ha szerencsénk van (apukám szerint) és zöldhullámot kapunk, gyorsan átjutunk a városon. Én jobb szeretem, ha minden pirosnál tudok nézelődni. Majd jön az M7-es tadam-tadam érzése. Szinte számolom, hogy hányszor bukkanunk. Imádom nézni a tájat, már alig várom, hogy megpillantsam a nagy kékséget, ami olyan sokára jön el. De igen! Ott van! Már látom, pici sarkocska még, néha eltűnik a dombok, házak mögött, de egyre közelebb érünk, egyre nagyobb lesz. Nagy sokára végre megérkezünk a SZOT-üdülőbe, minden évben máshova...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.