Szerző: M. Révész Zsuzsa
2016.07.31.
Nemrég egy közeli ismerősöm úgy döntött, hogy külföldre költözik. Merthogy „ott minden jobb” - ahogy ő mondta - tehát bizonyára boldogságból is több jut mindenkinek. Néhány héttel a kiutazása után beszélgettünk skype-on, s én megkérdeztem, hogy mi a helyzet vele, hogy érzi magát. „Nincs semmi” – hangzott a lehangoló válasz – „ma is csak egész nap feküdtem. Meg az eső is esik.” Egy hétre rá már itthon volt, összesen másfél hónapot töltött odakint.
De vajon a hőn áhított külföld miért nem hozta meg a várt áttörést? Miért nem lett egy fikarcnyit sem boldogabb? A választ saját kiköltözésem második napján tudtam meg. Az ágyban feküdtem és éppen teljesen magával ragadott a magány érzése. Egyedül vagyok, nem ismerek senkit, az egyetem csak 1 hónap múlva kezdődik. Aztán, ahogy a plafont bámultam, egyszer csak rám tört az érzés, hogy ennyi erővel otthon is feküdhetnék. És rájöttem, hogy bár az ember jó pár kilométerrel eltávolodhat addigi környezetétől, de önmaga elől nem menekülhet el.
Vagyis teljesen mindegy, hogy éppen melyik országban, városban, szobában vagyunk, mert pusztán a külsőségek nem változtatnak a bennünk lévő érzéseken, vagy a dolgokhoz való hozzáállásunkon. A változásnak bennünk kell történnie, a „kinti” dolgok legfeljebb segíthetnek ebben, azáltal, hogy új lehetőségeket nyitnak. De mivel mindenki magát hozza, pusztán a helyváltoztatás nem fogja megakadályozni, hogy újabb (neadjisten ugyanaz) a probléma merüljön fel, mert valójában nem lett megoldva, csak átmenetileg a hátunk mögé került...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.