VÁLASZ STUMPF ANDRÁS "HASTA LA VISTA, MR. RASTA" CÍMŰ ÍRÁSÁRA

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Christopher Adam
2016.07.13.

...Attól, hogy a tágabb társadalom nem támogat, vagy nem tud, vagy nem igazán sorakozik fel valamilyen ügy mellett még nem jelenti azt, hogy az aktív, felszólaló kisebbségnek haza kéne ballagni. Ha ez így lenne, akkor a XX. század szinte összes polgárjogi mozgalma és mozgalmára nyugodtan feladhatta volna, hiszen ők sem élvezték a tágabb társadalom támogatását. Bármennyire nem szeretném összehasonlítani az amerikai polgárjogi mozgalmat ezzel a specifikus helyzettel, és nem is áll ez szándékomban, Stump András érvelése kapcsán mégis fel kell tennem a kérdést: Amikor Rosa Parks 1955-ben ellenállt egy alabamai buszsofőrnek és demonstratív módon ellenezte a faji szegregációt, vajon a helyi többségi társadalomból hányan sorakoztak fel mellette? Az “átlag nép” soraiból hányan álltak fel Rosa Parks mellett azon a buszon szolidaritásból?

De mondok egy kanadai példát is. Amikor 1914 és 1920 között Kanada igazságtalanul és rasszista indítékból internált 8.600 ártatlan ukránt és egyéb közép és kelet európai származású férfit, nőt és gyereket, akkor is egy nagyon szűk réteg a kanadai ukrán közösségen belül szólalt fel, miközben Kanada kormánya évtizedekig tagadott, aztán végül beismerte a történelmi igazságtalanságot, de azzal érvelt, hogy a “hőzöngő” ukránok lapozzanak és foglalkozzanak inkább a jelennel, nem pedig a múlt sérelmeivel. Egy nagyon szűk kisebbség szorgalmas, kitartó, többségi támogatás nélküli és legtöbbször hálátlan munkája miatt nem merült feledésbe ez a múlt. Örülök, hogy nem ballagtak vissza Ukrajnába, amikor észrevették, hogy “az emberek” nem támogatják őket.

A határfeszegetés nem tömegsport. Soha nem volt az.

ITT OLVASHATÓ