Szerző: CSEHI RÓBERT
2017.12.01.
...Összegzésképpen a következő konklúziók vonhatók le.
- A tagállamok erősítése, főként gazdasági téren teret engedhetne egy alternatív EU-párti narratíva és/vagy ‘mítosz’ kialakításának, és csökkenthetné az euroszkepticizmus kialakulásának esélyeit (ld. Lubbers és Sheepers, 2010). Ki kell terjeszteni a gazdasági lehetőségekhez való hozzáférést az EU-ban. Erre utaló kezdeményezések főként az eurocsoporton belül tapasztalhatóak (ld. eurozónás költségvetés terve, mely strukturális reformok támogatását, stabilizációs alapot, és konvergenciát erősítő elemeket is felvonultatna), de az EU gazdasági output legitimációjának (hatékony intézkedéseinek) erősítése kézzelfogható kényszerűség mára az egész EU-ban. A populizmus elleni egyik legjobb védekezés a felelősségi rendszer kialakítása, amelyben a populisták nem tudják politikájuk felelősségét senkire áttolni.
- Végül, de nem utolsó sorban, növelni kell az EU pozitív jelenlétét, és ehhez a párbeszédnek újfajta módozatait kell megnyitni. Erre egy eszközként lehetőséget adhat pl. az Európai Polgári Kezdeményezés (ECI) átfogó reformja is.
Bár jóllehet, a tagállamok erősítése a Bizottsággal szemben sokak számára idegennek, sőt kontraproduktívnak tűnhet az európai integráció további fejlődése szempontjából, olyan föderális rendszerek, mint Kanada jó vonalvezetőként szolgálhatnak arra, miként lehet a tagállamok sokszínűsége mellett, kormányközi kollaborációra építkezve közös európai politikát a szövetségi szint túlzott irányítása nélkül kialakítani. Ez persze csak akkor működőképes, ha a tagállamok fogékonynak mutatkoznak legalább egymás irányában valamiféle együttműködés kialakítására közös elvek mentén. Ez nem azonos azzal az euro-cinikus állásponttal, amely az európai integrációt pusztán haszonelvű megközelítésben értelmezi, állandóan ’brüsszeli kompetencia-elvonást’ vízionál, ugyanakkor alternatívaként a Maastricht előtti kormányköziség reneszánszát tudja csak felmutatni végcélként, amely a jelen kihívások kezelésére tökéletesen alkalmatlan (lásd a migrációs válság kezelése), ugyanakkor a kisebb tagállamokra veszélyes is, hiszen bebetonozza azon érdek-alapú politikai mechanizmusokat, ahol az erősebb szava diktál.
- Az euroszkepticizmus letörésének sarkalatos pontja kell legyen, hogy teret engedünk konstruktív viták lefolytatásának. A fennálló ügyek nagyobb fokú átpolitizáltsága erőteljesebb reflexióra kényszeríti a politikai vezetőket egymás és a saját politikai közösségük irányába is. Ennek eredménye lehet, hogy a páriának tekintett euroszkepticizmus egyre inkább részévé válik a mainstreamnek (Brack és Startin, 2015).
- Partnerségre van szükség a tagállamok és az uniós szervek között. Egyetlen tagállam sem söpörhet le bizottsági javaslatokat egyfajta automatizmusként azt a percepciót erősítve, hogy minden, ami az európai szintről érkezik, az elutasítandó. Ehhez erősíteni kellene a kollaboratív, deliberációra épülő, intézmények közötti kapcsolatrendszereket (pl. gazdaságpolitikában az Európai Szemeszter működtetésében az akció-reakció mechanizmust a tagállamok és a Bizottság közötti nagyobb partnerség válthatná fel). Mindez nem jelentheti bizonyos alapelvek feladását vagy relativizálását.
Éppen ellenkezőleg, azok kikristályosítására volna szükség tiszta felelősségi viszonyokkal.
- Elengedhetetlen továbbá az EU céljának és a kompetenciák szétosztásának minél pontosabb körvonalazása. A jelenlegi tendenciák egy erőteljesebb kormányköziség irányába való elmozdulást előfeltételeznek (ld. Bickerton, Hodson, Puetter, 2015). Az euróválság egyes válaszlépései, a többsebességes Európa koncepciójának állandó jelenléte, a szerződések által biztosított ‘megerősített kooperáció’ lehetősége, vagy éppen Donald Tusk, az Európai Tanács elnökének ‘Leaders’ Agenda’ nevű kezdeményezése is ebbe az irányba mutatnak. Ez a kormányköziség azonban nem hasonlítható a Maastrichti szerződést megelőző kormányköziséghez, amely az integráció fékjeként funkcionált és amelynek felélesztésén néhány kelet-közép európai vezető szorgoskodik. Ez a kormányköziség elismeri a további integráció fontosságát és igyekszik úgy alakítani a kormányközi intézményeket, hogy azok előre és ne visszafelé lendítsék Európát (ld. Európai Stabilitási Mechanizmus vs. migráció kezelése).
- A tagállamok erősítése, főként gazdasági téren teret engedhetne egy alternatív EU-párti narratíva és/vagy ‘mítosz’ kialakításának, és csökkenthetné az euroszkepticizmus kialakulásának esélyeit (ld. Lubbers és Sheepers, 2010). Ki kell terjeszteni a gazdasági lehetőségekhez való hozzáférést az EU-ban. Erre utaló kezdeményezések főként az eurocsoporton belül tapasztalhatóak (ld. eurozónás költségvetés terve, mely strukturális reformok támogatását, stabilizációs alapot, és konvergenciát erősítő elemeket is felvonultatna), de az EU gazdasági output legitimációjának (hatékony intézkedéseinek) erősítése kézzelfogható kényszerűség mára az egész EU-ban. A populizmus elleni egyik legjobb védekezés a felelősségi rendszer kialakítása, amelyben a populisták nem tudják politikájuk felelősségét senkire áttolni.
- Végül, de nem utolsó sorban, növelni kell az EU pozitív jelenlétét, és ehhez a párbeszédnek újfajta módozatait kell megnyitni. Erre egy eszközként lehetőséget adhat pl. az Európai Polgári Kezdeményezés (ECI) átfogó reformja is.
Bár jóllehet, a tagállamok erősítése a Bizottsággal szemben sokak számára idegennek, sőt kontraproduktívnak tűnhet az európai integráció további fejlődése szempontjából, olyan föderális rendszerek, mint Kanada jó vonalvezetőként szolgálhatnak arra, miként lehet a tagállamok sokszínűsége mellett, kormányközi kollaborációra építkezve közös európai politikát a szövetségi szint túlzott irányítása nélkül kialakítani. Ez persze csak akkor működőképes, ha a tagállamok fogékonynak mutatkoznak legalább egymás irányában valamiféle együttműködés kialakítására közös elvek mentén. Ez nem azonos azzal az euro-cinikus állásponttal, amely az európai integrációt pusztán haszonelvű megközelítésben értelmezi, állandóan ’brüsszeli kompetencia-elvonást’ vízionál, ugyanakkor alternatívaként a Maastricht előtti kormányköziség reneszánszát tudja csak felmutatni végcélként, amely a jelen kihívások kezelésére tökéletesen alkalmatlan (lásd a migrációs válság kezelése), ugyanakkor a kisebb tagállamokra veszélyes is, hiszen bebetonozza azon érdek-alapú politikai mechanizmusokat, ahol az erősebb szava diktál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.