Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.05.31.
El kellett ugranom az EDEKA nevű élelmiszerboltba. Ez olyan közértféle, otthon is van hasonló, méretre nagyjából megegyezik a mi falunkéval. Méretre. Utánanéztem (mindent az olvasó tájékoztatásáért), ezt itt 1898-ban alapították, gondolom, ez a német Meinl, a nevében, amiből a betűszó lett, benne is van a gyarmatáru (Kolonialwarenhändler), ezt a szót nagyon kedvelem, ez olyan békebeli, gyerekkoromban a nagymamám a Petőfi Sándor utcai "Meinlhöz" küldött le babkávéért. Ezt a szót is kedvelem, mind a két nagymamám használta, ezt a "békebelit". Amire én mondom, hogy békebeli, az a negyvenes évek vége, ötvenesek eleje. Jó, mi? Rákosi elvtárs mint békebeli...
Na szóval EDEKA. Pár perccel zárás előtt estem be, mentem a polcok között, bámészkodtam. Egyszerűen azért, mert egy ilyen helyen jó bámészkodni, különben tudtam, hol van, aminek a beszerzésével megbízott az unokám mamája. Az egyik folyosóról előbukkant egy szép, finom eleganciával öltözött szőke lány (na jó, hát nekem lány, különben olyan negyvenvalahány éves lehetett), jókedvűen rámmosolygott és köszönt. Barátságosan és vidáman, ahogy régi barátok között szokás. Kicsit zavarba jöttem, hogy nem emlékszem, ez nálam nem az öregség jele, én húszévesen is simán elmentem ismerősnek tűnő emberek mellett, inkább, mint hogy be kelljen ismernem, fogalmam sincs, ki ő...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.