Szerző: MIZSUR ANDRÁS
2018.10.15.
Az egész társadalomra káros lehet a hétfőn életbe lépett jogszabály, ami gyakorlatilag betiltja az utcai hajléktalanságot, mert azt üzeni az embereknek, hogy a sikertelenség büntethető, mondta Gurály Zoltán, a Menhely Alapítvány módszertani munkatársa, a Február Harmadika munkacsoport vezetője. A szakember szerint az intézkedés felerősíti azt a vélekedést, miszerint a hajléktalanokkal szemben a kényszerítés is megengedhető, csakhogy eltűnjenek az utcáról. Nem egyedi Európában, hogy rendőrök viszik be szállóra a hajléktalanokat, az viszont példátlan, hogy egy ország alkományban tiltsa meg az utcán élést. Az új szabályozás a szállóknak is komoly problémát jelent, ugyanis nincs elég emberük, hogy egész nap nyitva tudjanak lenni. Interjú Gurály Zoltánnal.
A hétfőn életbe lépett törvénymódosítás értelmében általánosságban tilos lesz a közterületen való életvitelszerű tartózkodás. Az eddigi szabályozás a világörökségi részekre, illetve az önkormányzat által kijelölt területekre vonatkozott. A korábbi gyakorlat azt mutatta, hogy a hatóságok nem igazán tartották be ezeket a szabályokat. Mire számít, ezután is így lesz?
Való igaz, hogy az előző szabályozást alig hajtották végre. A szabálysértési eljárások szinte kivétel nélkül figyelmeztetéssel zárultak, legtöbbször csak szemetelés vagy hangoskodás miatt volt büntetés. Lehet, hogy megint csak ez fog történni, viszont fontos különbséget látok a kétféle tiltás között: míg korábban csak bizonyos feltételek mellett számított szabálysértésnek az életvitelszerű közterület használat, addig most minden körülmény között az. Tehát nem csak azért rossz, mert bizonyos körülmények között zavaró, hanem önmagában rossz, hibás cselekmény. Ez a változás később visszahat a társadalom gondolkodására: előbb-utóbb tényleg azt fogjuk gondolni, hogy utcán élni bűn. Egy törvény vagy rendelet olyan dolgot nyilvánít szabálysértésnek, amit a társadalom is büntetendőnek, betiltandónak tart. Szerintem most nem így gondolkodnak az emberek a hajléktalanságról. Van egy furcsaság, két éve készítettünk egy reprezentatív adatfelvételt a lakosság körében, amiből az derült ki, hogy a megkérdezettek döntő többsége inkább segítené a hajléktalanokat, mint büntetné. Miközben a többség azt is gondolja, hogy a hajléktalanokkal szemben a kényszerítés is megengedhető, hogy eltűnjenek az utcáról. Ez egy komoly ellentmondás, amely arról tanúskodik, hogy az emberek nem nagyon tudnak mit kezdeni a hajléktalanság által megjelenő problémákkal és ez folyamatos feszültséget okoz a közösségekben. Ez a konfliktus állhat a mostani intézkedés mögött, valószínűleg ezt a kormány ugyanúgy felmérte.
Vagyis az intézkedés valódi újdonsága az, hogy az egész társadalom sérül általa?
Az embereknek alapvetően a sikertelenség jut eszükbe egy hajléktalan láttán: valami nem sikerült az életében, ő is jobbat, mást akart. Tudják, ha valaki kifekszik az utcára, akkor ő már mindent feladott. Automatikusan magukra vetítik ezt a helyzetet, ez okozza igazából a stresszt bennük: “Úristen, ez velünk is megtörténhet.” És ha azt látják, hogy valaki szerencsétlenségében még bűnelkövetővé is válik, az csak növelni fogja ezt a feszültséget. Ez az az állapot, ami be fog szivárogni a mindennapi viszonyainkba: a sikertelenségnek lehet az a következménye, hogy büntethető vagyok. Nem állítom, hogy ez a kormány szándéka, és az sem biztos, hogy így fog történni, de tapasztalataim szerint nem elhanyagolható ennek veszélye. Amikor valaki kifekszik az utcára, akkor nem csak arról van szó, hogy nincs hol aludnia, hanem segítséget kér. Milyen az a közösség, ahol nem lehet büntetlenül segítséget kérni? Egyes elméletek szerint a közterületi hajléktalanság egyfajta demonstráció: a saját szegénységén túl felmutatja a társadalom állapotát. Erre minden önálló és felelős állampolgárnak szüksége van, még akkor is, ha ez a látvány sokszor nem szép...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.