Szerző: FARKAS ZOLTÁN
2018.12.27.
HVG: A közelmúltban néhány nap leforgása alatt létrejött egy kormányzathoz közeli médiaholding, óriási piaci túlsúllyal, elüldözték Budapestről a CEU-t, minisztériumi kézbe vették a Magyar Tudományos Akadémia jövő évi költségvetésének egy részét. Ezekből a beavatkozásokból kirajzolódik, hogy mi a kormány célja?
Kornai János: Már mielőtt átvette a hatalmat, Orbán Viktor bejelentette: úgy akarják megszerezni azt, hogy utána hosszú-hosszú ideig ne adják ki a kezükből. Ebbe a törekvésbe illeszkedik mindaz, ami az elmúlt esztendőben a tudomány, az oktatás, a művészetek területén, a szellem, a betű és a szó világában történt.
HVG: Nem tűrnek semmiféle autonómiát, ellenvéleményt?
K. J.: Valamennyi autonómia belefér a rendszerbe, ám az ösztöneikben érzik, hogy minél kevesebb, annál jobb nekik. Most, hogy a korábbi években már kiépültek a rendszer politikai és gazdasági alapjai, elég erejük van ahhoz, hogy széles frontot nyissanak, különböző ágazatokban egyidejűleg, párhuzamosan hajtsák végre a terveiket. Maradjunk a tudománynál és az oktatásnál, érdemes listát készíteni arról, hogy mi történt eddig.
HVG: Hosszú lesz.
K. J.: A tudomány világába való erőszakos politikai behatolás egyik korai fejleménye a Collegium Budapest – Institute for Advanced Studies tönkretétele volt, még 2011-ben. Ez engem is mélyen érintett. A Collegium Budapesttel a Princetoni Egyetem világhírű intézetének mintáját akartuk követni, amelynek az volt a célja, hogy a világ minden tájáról verbuvált tudósok hosszabb időre ideköltözzenek, és minden egyéb kötelezettségüktől felszabadítva a választott kutatásukra összpontosíthassák energiájukat. Rövid idő alatt a magyar tudományos élet egyik központjává vált, ahol Nobel-díjas fizikus, közgazdász és író tartott előadást, és amelyben 700 munkatárs fordult meg. A kormány és a Magyar Tudományos Akadémia ott volt a lelkes alapítók között. Később, az állami támogatás megvonására, az intézet autonómiájának megszüntetésére irányuló kísérletek révén elindult az a romboló folyamat, amely végül ennek a nagyszerű intézménynek a megszűnéséhez vezetett.
HVG: Most hasonló történik a Magyar Tudományos Akadémiával is? Felkerült a központosítandó intézmények listájára?
K. J.: Annyiban hasonló a történet, hogy a kormányzati akció célja közös. De markánsak a különbségek is. A Collegium Budapestnek húszéves múltja volt, az Akadémiának kétszáz éves, és történelmi gyökerei sokkal mélyebbek; Széchenyi akadémiáját nem lehetne egy jogszabállyal megszüntetni. Az autonómiája ellen azonban most támadás indult, megkísérlik a költségvetési támogatást átterelni a minisztérium erőforrásai közé, és a felhasználás feletti döntési jogkört is megragadni. A támadás egyik célpontja az akadémiai kutatóintézetek hálózata. A bürokratikus hatóság jogot formálna arra, hogy eldöntse, melyik intézet működjék tovább, és melyik szűnjön meg, még abba is beleszólna, melyik milyen témákkal foglalkozzék.
A CEU elleni támadásokról sokat írt a sajtó. Noha Magyarországon és külföldön számos kiváló értelmiségi és sok tekintélyes szervezet kiállt mellette, a kormány lehetetlenné tette a zavartalan működését. A CEU, bár igyekszik tevékenységeiből minél többet Budapesten folytatni, kénytelen lesz a tanítás mind nagyobb részét Bécsbe áthelyezni. Üldöztetése a világ szeme láttára zajlott. Viszont a felsőoktatást ért változtatások tartalma és káros hatásának jelentősége kevésbé ismert, már-már feledésbe ment. Az egyetemi autonómia kulcskérdése, hogy a rektort alulról választják vagy felülről nevezik ki. Korábban a szenátus döntött, most csak a rektorjelöltet nevezheti meg. A miniszter semmibe veheti a szenátus döntését és a saját emberét ültetheti a rektori székbe, ez történt például Debrecenben. Ráadásul a rektor mellett kancellár is működik, aki csaknem egyenrangú vele. Ilyen konstrukciót a nyugati világban sehol sem láttam!
Tegyük hozzá, hogy a középiskolai hálózat működtetését is központosították, a tankönyvkiadás piacáról kiszorították a magánvállalkozásokat, a szabad tankönyvválasztás pedig de facto ellehetetlenült. Mindemellett az új pártállam létrehozta a kormányzattal egyetértő vagy legalábbis annak akaratát nem ellenző személyekből a Magyar Művészeti Akadémiát, amely bőséges pénzügyi támogatásban részesül, és olyan emblematikus létesítmények tulajdonosa lett, mint a Vigadó vagy a Műcsarnok. Bár jogilag nincs monopóliuma, hiszen az autonóm Széchenyi Akadémia továbbra is létezik, csak éppen az utóbbinak az anyagi forrásai rendkívül szűkösek...
K. J.: Annyiban hasonló a történet, hogy a kormányzati akció célja közös. De markánsak a különbségek is. A Collegium Budapestnek húszéves múltja volt, az Akadémiának kétszáz éves, és történelmi gyökerei sokkal mélyebbek; Széchenyi akadémiáját nem lehetne egy jogszabállyal megszüntetni. Az autonómiája ellen azonban most támadás indult, megkísérlik a költségvetési támogatást átterelni a minisztérium erőforrásai közé, és a felhasználás feletti döntési jogkört is megragadni. A támadás egyik célpontja az akadémiai kutatóintézetek hálózata. A bürokratikus hatóság jogot formálna arra, hogy eldöntse, melyik intézet működjék tovább, és melyik szűnjön meg, még abba is beleszólna, melyik milyen témákkal foglalkozzék.
A CEU elleni támadásokról sokat írt a sajtó. Noha Magyarországon és külföldön számos kiváló értelmiségi és sok tekintélyes szervezet kiállt mellette, a kormány lehetetlenné tette a zavartalan működését. A CEU, bár igyekszik tevékenységeiből minél többet Budapesten folytatni, kénytelen lesz a tanítás mind nagyobb részét Bécsbe áthelyezni. Üldöztetése a világ szeme láttára zajlott. Viszont a felsőoktatást ért változtatások tartalma és káros hatásának jelentősége kevésbé ismert, már-már feledésbe ment. Az egyetemi autonómia kulcskérdése, hogy a rektort alulról választják vagy felülről nevezik ki. Korábban a szenátus döntött, most csak a rektorjelöltet nevezheti meg. A miniszter semmibe veheti a szenátus döntését és a saját emberét ültetheti a rektori székbe, ez történt például Debrecenben. Ráadásul a rektor mellett kancellár is működik, aki csaknem egyenrangú vele. Ilyen konstrukciót a nyugati világban sehol sem láttam!
Tegyük hozzá, hogy a középiskolai hálózat működtetését is központosították, a tankönyvkiadás piacáról kiszorították a magánvállalkozásokat, a szabad tankönyvválasztás pedig de facto ellehetetlenült. Mindemellett az új pártállam létrehozta a kormányzattal egyetértő vagy legalábbis annak akaratát nem ellenző személyekből a Magyar Művészeti Akadémiát, amely bőséges pénzügyi támogatásban részesül, és olyan emblematikus létesítmények tulajdonosa lett, mint a Vigadó vagy a Műcsarnok. Bár jogilag nincs monopóliuma, hiszen az autonóm Széchenyi Akadémia továbbra is létezik, csak éppen az utóbbinak az anyagi forrásai rendkívül szűkösek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.