FÜRDŐVÍZBEN A GYEREK

HUPPA
Szerző: SZELE TAMÁS
2019.04.17.

Igen, épp benne ül a fürdővízben a gyerek, és várja, hogy kiöntsük a vízzel együtt. Pontosabban fogalmazva: az új európai internetszabályozás olyan sikeresen fogja megregulázni a világhálót, hogy az a végén már lényegében semmire sem lesz jó azon dolgok közül, amelyekre eddig használtuk: viszont valóságos jogi csodafegyver lesz a sajtó- és szólásszabadság ellen.

Az Index hosszú, kiváló és alapos írásban nézett utána ennek a helyzetnek, ehhez fűznék néhány szót. Hát igen, igen: tulajdonképpen a szerzői jogokkal kezdődött minden. Azt már mindannyian tapasztalhattuk, hogy ha valami kikerül egy nyilvános felületre, azonnal beindul a szabad rablás – lopnak mindent, ami nincs odahegesztve, lebetonozva, néha az sem használ. Azt hogy tőlem írásokat lopnak, napi rendszerességgel, mondhatni evidens: hiszen nekem az van, ha zenész volnék, zenét lopnának. Meg minden egyebet: akadt olyan kis zseni is, aki az arcképemet lopta el egy álprofilhoz, szerencsére sikerült gyorsan legyalulni a közösségi oldalról. De az is előfordult már, igaz, jó régen, olyan 2012 körül, hogy az akkoriban megjelenő írásaimat a Történelmi Kisgazdapárt honlapján láttam viszont, rendszeresen, pedig hát se kicsi, se gazda, se történelmi nem vagyok – végül is hagytam, egy szerzői jogi eljárás sokkal többe került volna, mint az elmaradt jogdíjak.

Az ám, én hagyhatom, de a jogrendszer nem hagyhatja, az nem tűrhet jogsérelmet – az európai jog azt az igazságosnak tűnő megoldást választotta, az ezer és egy különböző kereset indításának lehetősége helyett, hogy a jogdíjat a művet – írást, zenét, szoftvert, miegyebet – közlő felület köteles fizetni. Ami kissé relatív dolog, mert például pár százas-ezres nézettség mellett ezzel nem is érdemes bajlódnia a You Tube-nak vagy a Facebooknak, Google-nek: az érdekes állapot tízezres látogatottság felett kezdődik – ahhoz is volt már szerencsém.

Történt pedig, hogy egy kiváló kollégám elment fotózni-videózni Érpatakra, ahol éppen bensőséges ünnepség keretében izraeli állami vezetőket ábrázoló bábukat akasztgatott a helyi polgármester, a hírhedett Orosz Mihály Zoltán. Akasztott, akasztott, de azt nem kedvelte, hogy a kolléga meg fotózta, így aztán odament hozzá, hogy megtiltsa – és nem tudta, hogy a korszerű fényképezőgépek mozgóképet és hangot is képesek felvenni. Márpedig itt bekapcsolva maradt a készülék: a polgármester (aki azóta már megbukott) 28 percet és 46 másodpercet ordított a kollégával, levegővétel nélkül, ami sportteljesítménynek sem utolsó. Itt hallható, nem csalás, nem ámítás.

Na jó, de hogy kerülhet be ez a felvétel egy írott anyagba? A műszaki lehetőségek meglehetősen behatároltak: az tűnt a legegyszerűbbnek és a blogmotorral leginkább összeegyeztethetőnek, ha a hanganyagot egy képpel együtt feltöltöm a You Tube-ra, és annak a linkjét emelem be az írásba. Így is történt, maga az anyag népszerű lett, hanem a You Tube-os felvétel önálló életre kelt… Mindösszesen 26 445 ember tekintette meg mostanáig, de ebből olyan huszonötezer az első két napban. Meg is keresett a You Tube egy ajánlattal, hogy ha még tudok ilyen forgalmat produkálni, akkor ők nekem fizetni fognak érte. Keveset ugyan, de fizetni – hát, nem hajtottam rá erre a műfajra, pedig kár, a beszédhibámmal én lennék a világ első raccsoló, dadogó és nazális influencere.

De ebből az a tanulság, hogy pénz eddig is járt, ha nagy volt a forgalom.

Az ám, de kinek jár a pénz?

ITT OLVASHATÓ