Szerző: RÁDI ANTÓNIA
2020.04.19.
Jobb ötlet hiányában adtam ezt a magyar nevet a road movie kifejezésnek : nem útifilmek, hanem mozik, amikben a hősök főképp úton vannak, céljuk felé haladva vagy csak vagabundok módjára, random tekeregve kalandoznak. Sztorijuk az utazás története is egyben – ősi allegória: út = fejlődés, változás, ki- és beteljesedés, összekovácsolódás és magány. Kaland. A helyszín persze sosem érdektelen, unalmas háttér, ellenkezőleg. A néző mozizik, és világot is lát, 2in1. Íme, hat argentin road movie, utazzuk be Argentínát!
Miért épp Argentína?
Ez a világ egyik legszerencsésebb országa, ami a természeti adottságokat illeti. Szubtrópusi őserdős vegetáció északon, sarkvidéki jéghegyek, gleccserek délen, az Andok hegycsúcsai, kristálytiszta tavak, végtelen pampák, ötezer kilométer óceánpart.
Az amerikai kontinens egyébként is tálcán kínálja magát a műfajnak: a hatalmas távolságok, a metropoliszokon kívüli gyér lakosság úgyszintén helyváltoztatásra ösztönöz. Nem véletlen, hogy a vándormozi műfaja észak-amerikai eredetű: a filmtörténet az 1939-ben készült Hatosfogat című westernt mondja az ős-road movie-nak. Míg az irodalmi elődnek egészen Homérosz Odüsszeiáját és Cervantes Don Quijotéját szokták citálni, nem elfeledkezve itt sem az amerikaiakról: John Steinbecktől Jack Kerouac-ig.
Argentína már csak azért is, mert egészen kiválóak az argentin filmek. Márpedig ez sajnos még a moziínyencek között sem alap Európában. A latin-amerikai országok összesen 4 Oscar-díja közül kettőt is begyűjtöttek: a katonai diktatúra egyik legádázabb szokását, a likvidált ellenzékiek gyerekeinek elrablását és rezsimhű családokba csempészését bemutató La historia oficial (1985, rendezte: Luis Puenzo), illetve a remek, törvényszéki krimibe ágyazott történelmi példázat és romantikus dráma, az El secreto de sus ojos (Szemekbe zárt titkok, 2009, Juan José Campanella) vitte el a szobrocskát, utóbbi főszerepében az argentin mozi első számú exportcikkével, a mára méltán világsztárrá vált Ricardo Darínnal.
A kelet-európai nézők otthonosan érezhetik magukat az argentin filmvilág témaválasztásában és megközelítésében is. A fő topikok, mint a diktatúra, a gazdasági válságok, ezekre adott túlélési stratégiák, a kivándorlás/bevándorlás okozta egyéni és társadalmi krízis ismerősek.
Argentína a migráció mindkét ágán érintett: befogadója európai történelmi viharok hajótöröttjeinek éppúgy, mint a latin kontinens országaiból ilyen-olyan okokból menekülőknek, és kibocsájtója a katonai junták és a hiperinfláció áldozatainak.
A déli rendezők nem maradnak adósok az újabb korok szociális dilemmáinak feldolgozásával sem: remek filmek szólnak a környezetpusztítás következményeiről és a szexuális, identitásbeli, genderkisebbségek elfogadásának problémáiról. A filmek hangulata: pikareszk-szerű, hosszú utazások, zseniális képek, máskor pedig éppen ellenkezőleg – vaskos, vidám hangoskodások. Mindez nagyon is komfortos a kelet-európai nézőnek. Mintha Nyikita Mihalkovot, Jiří Menzelt, Emir Kusturicát, máskor Mészáros Mártát néznék.
Az sem lesz csalódott, aki „csak” szórakozást vár a mozizástól: térdcsapkodós vígjátékokban és körömrágósan borzongató krimikben is erősek az argentinok.
Akárcsak a totálisan lila művészfilmekben: a nemrég elhunyt Eliseo Subiela mozijait például biztos, hogy van, aki értékeli Bódy Gábor országában. (Akinek sikerült felkelteni az érdeklődését, ezen a blogon talál magyar nyelvű filmismertetőket – általában – a teljes filmekre vezető linkekkel. A filmek eredeti nyelvűek, ahol elérhető felirat, az angol nyelvű.)
És akkor végre utazzunk. Az első két film a varázslatos Patagóniába kalauzolja a nézőt, három az észak-nyugati Misiones tartományba, a paraguayi-brazil-argentin hármashatárhoz. Az utolsó pedig a kakukktojás: nagyvárosi, Buenos Aires-en belüli vándorlást ígér. [A filmek a megosztott linkeken csak spanyol nyelven érhetők el; a szerk.]
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.