2020. augusztus 29., szombat

KENTAURBESZÉD – BELARUSZ: KIUTAT KERESVE

NÉPSZAVA 
Szerző: SZ. BÍRÓ ZOLTÁN
2020.08.29.


„Mindig is csaltak, csak épp a csalás nem érdemben változtatott a végeredményen, hanem stilárisan.

Az elmúlt napok eseményei egyre inkább azt a benyomást keltik, hogy Fehéroroszországban patthelyzet jött létre. A durva választási csalás miatt tiltakozók kitartanak és a szavazás megismétlését követelik, míg az elnök hallani sem akar erről, illetve legfeljebb csak akkor, ha előtte alkotmánymódosításra kerülne sor. A tüntetők persze tudják, hogy mindez csak időnyerésre szolgál, ahogy azzal is tisztában vannak, hogy addig, amíg Lukasenko van hatalmon, nincs esély sem tiszta választásra, sem tiszta referendumra. A megismételt elnökválasztás is csak akkor lenne a tüntetők számára elfogadható, ha azt jelentős számú külföldi – és nemcsak a FÁK-térségből érkező – megfigyelő hitelesítené. 

Lukasenko, aki 1994 óta áll az ország élén, hosszú időn át élvezte a belorusz társadalom többségének támogatását, annak ellenére, hogy az első megválasztását követő voksolások nem voltak tisztességesek. Az elnök egy ideig kétségtelenül népszerű volt ugyan, de soha nem annyira, hogy rendre 80 százalék körüli eredménnyel erősítsék meg. Azt azonban még az üldözött ellenzék is kénytelen volt elismerni, hogy Lukasenko csalás nélkül is meg tudná szerezni – mint ahogy hosszú időn át meg is szerezte – az első fordulós győzelemhez szükséges 50 százalék fölötti támogatást. Ennek ellenére a rendszer úgy volt beállítva – és ehhez a Központi Választási Bizottság folyamatosan asszisztált is –, hogy a szavazás végén mindig 80 százalék körüli eredménnyel győzzön. Vagyis mindig is csaltak, csak épp a csalás nem érdemben változtatott a végeredményen, hanem stilárisan. Valamilyen rejtélyes ok miatt az autokraták „szépérzéke” azt követeli, hogy ne a tényleges támogatottságuknak megfelelően győzzenek, hanem annál sokkal jobban. Egyszer már volt ebből komoly gondja Lukasenkónak, de úgy látszik, nem tanult belőle. 2010-ben, amikor Belarusz és az Európai Unió kapcsolatai felmenő ágban voltak, a fehérorosz diktátor úgy döntött, hogy ezúttal valódi ellenzéki jelöltek is versenybe szállhatnak az elnöki címért. Nyilván azt gondolta az egykori kolhozelnök, hogy ezt a gesztust Brüsszelben is díjazzák majd. De nem ez történt, mert az a fránya hübrisz ezúttal is elszabadult. Lukasenko megint 80 százalék körüli eredménnyel győzött, miközben az összes többi jelölt közül egynek sem sikerült még 3 százalékot sem elérnie. Ez még a sokat látott beloruszoknak is sok volt, tömegek vonultak utcára a nyilvánvaló csalás ellen tiltakozva. A tüntetők sokan voltak ugyan, de a Lukasenkóhoz hű – anyagilag jól tartott – karhatalmi erők rövid időn belül „rendet tettek”.

Néhány év elteltével azonban a hatalom és a társadalom újra megbékélt egymással. Ehhez szükség volt pár gazdasági reformlépésre, ami meg is hozta eredményét. De a külpolitikai körülmények is Lukasenko kezére játszottak. A 2013 őszén belobbanó ukrajnai válság, majd a Krím-félsziget orosz annektálása újabb lehetőséget adott a minszki diktátornak, hogy igazolja országa függetlenségét, illetve azt, hogy Belarusz az orosz gazdaságtól való jelentős függése ellenére sem Moszkva bábja. A fehérorosz elnök több nyilatkozatában is egyértelművé tette, hogy világosan látja az Ukrajnában történtek természetét, és az abban játszott orosz szerepet. Ennek szellemében nem sokkal a Krím elcsatolása után kezdeményezte a rendkívüli állapot bevezetésére vonatkozó törvény módosítását. Egyetlen új bekezdés került a szövegbe, ami kimondta, ha az ország határainál felségjelzés nélküli „zöld emberkék” bukkannának föl, mi azonnal lőni fogunk. De Lukasenko nem érte be ennyivel: ahogy az Eurázsiai Gazdasági Unió többi tagországa, úgy Fehéroroszország sem ismerte el a Krím Oroszországhoz való csatolását. Ezen felül azt is el tudta érni, hogy az ukrajnai válság rendezésére a „normandiai négyek” kétszer is Minszkben tegyenek kísérletet. Mindez imponált a belorusz társadalom többségének. Ezért aztán Lukasenkónak – annak ellenére, hogy a 2015-ös választás is alternatíva nélküli volt és ezúttal is csaltak – sikerült gond nélkül újra 80 százalék körüli eredménnyel győznie, és ez semmiféle jelentős utólagos tiltakozást nem váltott ki. Valószínűleg ez volt az a választás, amikor utoljára tudott érdemi csalás nélkül is győzni, vagyis a szavazók több mint fele alighanem valóban rá szavazott. Ez többek között azokból az akkor még engedélyezett független közvélemény-kutatásokból is sejthető, amik azt mutatták, hogy Lukasenko továbbra is élvezi a belorusz társadalom 25-30 százalékának támogatását, s még azok közül is sokan hajlandóak rá szavazni, akik apolitikusak, a közélet ügyei iránt kevéssé érdeklődnek, és többnyire anyagi helyzetük alakulásának függvényében voksolnak. Az utóbbiak arányát a korabeli felmérések 40 százalék körülire becsülték. Mindebből az valószínűsíthető, hogy 2015-ben Lukasenko csalás nélkül is győzött, de nem akkora arányban, mint azt a hivatalos végeredmény mutatta. 

De mi változott meg az utolsó öt évben?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.