Szerző: Határátkelő
2020.11.01.
A Mirador párosának másfél éve született meg gyermeke, Barangó. Első közös útjuk Chilébe vezetett. Aztán rögtön érkezésük napján sikerült belecsúszniuk a „lábos forradalomba”, kövekkel dobálták őket, vízágyúval lőttek rájuk.
„Úgy gondoltuk, Chile, lévén fejlett ország, tökéletes akklimatizáció lesz Dél-Amerikához Barangónak. Eri mindent elolvasott arról, milyen az ország egy kisgyerekkel.
Betéve tudja az összes játszóteret, hol milyen gyümölcspép kapható, még magyar kapcsolatokat is felgöngyölített, hogyha túravezetéseim okán egyedül maradnának, legyen kihez fordulni.
Október 18-án pár perccel éjfél után szállunk fel Budapestről, hogy az időeltolódást kihasználva még aznap délután kettőkor megérkezzünk Santiagóba.
Ahogy mindenki ilyen helyzetben, úgy mi is rettegtünk a repülőúttól. Hogy fogja bírni Barangó a 14 órás Párizs-Santiago utat? Hogy fogjuk mi bírni ölünkben a gyerekkel, mit szólnak majd a mellettünk ülő utasok? Számtalan olyan kérdés, amire nincs válasz, mert minden gyerek, minden repülés más, így lehetetlen az ilyesmire előre felkészülni.
Mázlink van. Barangó úgy viselkedik, mint egy kisangyal. Nem hiába mantráztuk már hónapokkal az utazás előtt, hogy minden rendben lesz. Az út jó részét átalussza, s bár a mesefilmek még nem kötik le, észrevétlenül hozza le a Föld egyik leghosszabb repülőútját.
Chile drága. Ezt már akkor is tudtuk, mikor eldöntöttük, hogy Eri és Barangó itt várnak meg engem, amíg én Patagóniában masírozok majd egy csapattal. Drága országban az ember pedig nem szórja a pénzt, spórol, ahol tud.
A leszállás után vagyunk annyira fittek, hogy nem pattanunk taxiba, hanem buszra szállunk, úgy jutunk be Santiago belvárosába. Nem állítom, hogy könnyű mutatvány, mert a szokásos nagy zsák + kis zsák kombó mellett van velünk egy pelenkázótáska, egy kajás szatyor és egy babakocsi is.
Mindössze hét sarkot kell sétáljunk az előre lefoglalt szállásunkig (ilyet se sűrűn csináltunk eddig), de az azonnal nyilvánvalóvá válik, túl sok a motyó, ebben a felállásban nagy túrákat nem fogunk tudni tenni.
Lecuccolás után keresünk egy közeli éttermet, ahol bedobunk egy méregdrága chorillanát, mikor a fejünk feletti erkélyről kolompoló lábosok hangjára leszünk figyelmesek.
Pár másodperc múlva a szomszédos lakás ablakából is hasonló hang szűrődik ki, alig öt perc elteltével az egész utcát bezengi a monoton kolompolás. A pincér és a környező boltok alkalmazottai kiszaladnak az utcára, ők sem értik, mi ez és mi történik. Barangónak tetszik a dolog, vadul tapsikol, miközben próbáljuk beléerőltetni a tömény chilei street foodot...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.