Szerző: BORBÁS BARNA
2021.12.24.
– „Megbolondulnak az emberek” – fogalmazott a minap a járvány lelki hatásairól egy videóinterjúban. Merthogy sok házasság, régi baráti kapcsolat, egzisztencia ment rá az elmúlt másfél évre. Nagy a baj?
– Nem tudatosítjuk már ezt, de rendkívüli időket élünk. Ez a mi ’56-unk, ostromunk vagy világháborúnk, napi 130-180 áldozattal. Emlékszem, még tavaly, az első hullám elején elkezdtem Covid-naplót írni. Az is megfordult a fejemben kissé nagyképűen, hogy majd szépen ki lehet adni, ha az egésznek vége lesz. De nem lett vége, az írást is abbahagytam egy idő után. Belefáradtam. Mint ahogy elfárad mindenki, aki nem látja a hullámok végét. Ennyiben mégsem ostrom ez: ’45-ben kijöttek az emberek a romok alól, leporolták a ruhájukat, egymás nyakába borultak, megtartották az istentiszteletet, hogy végre élünk. Most nincs euforikus újrakezdés, csak a remény, hogy jövőre nem jön új variáns, nagyobb hullám. Tényleg az a tapasztalatom, a lelkészeim is arról számolnak be, hogy valami megbillent, sokkal több békés családi viszony megy tönkre, baráti kapcsolatok, hivatások törtek meg, és valahogy mind mögött ott van az átalakult élet, egy-egy haláleset, elvesztett munkahely vagy „simán” a szorongás. Kisvárosi lelkész barátom mesélte, hogy egy teljesen átlagosnak megismert asszony egyszer csak az éjszaka közepén kirohant, az utcákon szaladgált hálóingben. Mert elszakadt nála a cérna, mert az idegei tönkre mentek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.