Szerző: L. RITÓK NÓRA
2023.01.09.
Az oktatás helyzetével, ami égetően fontos kérdés. A nyomásgyakorlás lehetőségei úgy tűnik, hidegen hagyják a döntéshozókat, a felmondások kiszámíthatatlansága pedig bizonytalanságtartásban erős fegyver.
A személyes kiállásban, vagy, ahogy a múltkor írtam a cselekvő szolidaritásban fékek rendszere működik, visszafogva a tömegesedést.
Akik a rendszerben vannak, és az elhelyezkedési lehetőségek szűkösek (pl. falun) ott is erős fék ez.
Fékként működnek az intézményvezetők is, attól függően, melyik oldalra állnak erősebben, ha a tantestület mellé, akkor erősíthetik a változás-igény üzenetét, de közben ők is az állásukkal játszanak, ha a hierarchiában a felettük állók mellé, akkor viszont erősítik a fékezőhatást.
Fékként működnek a kiégett pedagógusok is. Akik már belefásultak ebbe az egészbe, akiket nem hoz már lázba semmi, minimálüzemmódban dolgoznak, megszólíthatatlanul. Letudják az órájukat, megcsinálják a kötelező adminisztrációt, de nincs már véleményük, javaslatuk, nem akarnak ettől a pályától már semmit, csak túlélni a mindennapokat.
Féket jelentenek azok, akik indokoltnak érzik a döntéseket, azonosulni tudnak a rendszerrel. Akiknek megfelel a végrehajtó-szerep, akik meggyőződésből fogadják el ezt az oktatáspolitikát, és szentül hiszik, hogy ez a jövő. Akiknek az értékrendjével találkozik a keresztény-nemzeti vonal, akik indokoltnak érzik az oktatási szegregációt, a gyermekvédelmi törvényt, és kiteljesednek abban, hogy olajozott fogaskerékként szolgálják a működését.
Féket jelent az egész kiépült rendszer, ami mentális fékként ül az egész társadalmon, a megosztottsággal, az állandó ellenségeskedéssel, a manipulált kommunikációval, a bűnbak-kereséssel. Ami azt üzeni, akkor vagy biztonságban, ha nem szegülsz ellen, ha végrehajtó-szerepben vagy, gondolkodás nélkül követed az utasításokat, sodródsz, engedsz az erősebbnek.
A nehéz ebben az egészben, hogy a maga szempontjából mindenki talál benne védhetőt önmaga számára, amiben a pillanatnyi érdekei pozicionálják a viszonyulását.
Nagy kihívás, hogyan lehetne ebben változást elérni. Én sem tudom. A szegregátumok világában dolgozva, és megélve egy nagy vesztes csatát az egyházi iskolarendszer szegregáló hatásával szemben, megtanultam, hogy ne fehéren-feketén lássam a helyzetet. Hogy értsem, a személyes érdekeket is, de lássam a közösségi hatásokat is. És biztosan tudom, hogy csak a közösség formálásában gondolkodva lehet változás. Egységes etikai alapelvek, elköteleződés kialakításában, ami mentén egymást támogató, erős közösségé válhatunk.
A közösségeket ma több dolog amortizálja, mint építi. Mindig könnyebb szétzülleszteni, mint felépíteni. Pláne, ha a tagok maradnak benne, és a sérelmeiket magukban hordozzák.
Bonyolult az ember, és bonyolult a világ is. A felelősség pedig, hogy ebben milyen gyerekeket nevelünk, azt pedig úgy tűnik, inkább tologatjuk. Egymásra, pedagógusokra, szülőkre, államra…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.