Szerző: LAKY ZOLTÁN
2023.02.17.
Az elmúlt néhány évben két szó határozta meg a nyugati gazdasági, politikai és társadalomtudományos diskurzust: a polikrízis és a deglobalizáció. A Financial Times által a 2022-es év szavának választott polikrízis hétköznapi nyelven azt jelenti, hogy csőstül jön a baj: a COVID, Oroszország Ukrajna elleni agressziója, az egyre égetőbb klímaválság, az amerikai–kínai kereskedelmi nagyhatalmi torzsalkodás. A deglobalizáció pedig korszakhatárt jelöl: a II. világháború óta fennálló világrend, a sok szempontból bírálható, de a világ nagy része számára gazdasági fejlődést és materiális jólétet eredményező globalizáció végét, ami a többi válsággal együtt megy végbe, részben azok okozójaként, részben pedig azok folyományaként. A deglobalizáció szó a járvány előtt évente átlagosan 850-szer szerepelt a Dow Jones amerikai pénzügyi kiadó tudományos híreket közlő adatbázisában, tavaly több mint 7000-szer.
A pesszimista tábort olyan személyiségek erősítik, mint Nouriel Roubini iráni származású amerikai közgazdász, aki azzal érdemelte ki a „Dr. Végzet” becenevet, hogy megjósolta a 2008-as pénzügyi világválságot. A megafenyegetések kora című, tavaly novemberben jegyzett esszéjében például a leggyakrabban emlegetett veszélyek mellett fél a mesterséges intelligencia munkahelyekre gyakorolt fenyegetésétől és az adósságválságtól is, de ezekkel egy szinten említi a protekcionizmus visszatérését, a kereskedelmi háborúkat és az amerikai–kínai gazdasági szétválást (decoupling). Évek óta kongatja a vészharangot a deglobalizáció miatt számos kutató mellett a Wall Street több meghatározó alakja, például Larry Fink és Ray Dalio, akik a világ vezető vagyonkezelő cégét (Blackrock), illetve fedezeti alapját (Bridgewater Associates) irányítják, vagy épp a Financial Times vezető újságírója, Rana Foroohar...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.