Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2025.06.30.
Van valami különösen megejtő abban, amikor valaki saját erkölcsi süllyedésének állít emléket egy nyilvános megszólalásban, mintha csak önként diktálná saját jellemrajzát az utókornak. Takács Péter egészségügyi államtitkár, akit a történelem minden bizonnyal a fonendoszkópos szervilizmus klinikai eseteként fog lajstromozni, a Szegedi Tudományegyetem orvosavatásán elhangzott kritikus beszéd után nem cáfolt, nem érvelt, nem vitatkozott, hanem nosztalgiázott egyet. Mélyről. Zavarba ejtő őszinteséggel.
A frissen diplomázott fiatal orvos ugyanis kíméletlen pontossággal írta le a magyar egészségügy valós állapotát: egy diszfunkcionális, az összedőlés szélén billegő rendszert, ahol az anyagi és humán erőforrás-hiány napi rutin, a bérszakadék szakadékosabb, mint valaha, és ahol maga a rendszer vezetője – vagyis Takács Péter – a kórházi fertőzések ellen vívott harc helyett Facebook-kommentekkel hadakozik. Takács erre csak annyit felelt: „Amikor én ennyi idős voltam, mint ez a kedves fiatal kolléga, én is hasonlókat mondtam az egyetemi eseményeken. Csak akkor épp ti voltatok hatalmon, Gyula… és egy 90 nettós kezdő orvosi fizu várt rám” – pörkölte oda Kincses Gyulának, a Magyar Orvosi Kamara volt vezetőjének.
Tehát ő is volt egyszer fiatal. Ő is mondott igazakat. Aztán múlott az idő, telt a bankszámla, nőtt a hivatali rang, s a szó fokozatosan kihalt belőle. Mert ma már nem az igazságot mondja, hanem a párt által engedélyezett valóságot. Nem is mondja igazán, inkább csak utal rá, ha lehet, múlt időben. És közben véletlenül sem keresztezi a hatalom komfortzónáját. Igaz, ma már a fizetése sem annyi, mint egy kezdő orvosé.
Tehát ő is volt egyszer fiatal. Ő is mondott igazakat. Aztán múlott az idő, telt a bankszámla, nőtt a hivatali rang, s a szó fokozatosan kihalt belőle. Mert ma már nem az igazságot mondja, hanem a párt által engedélyezett valóságot. Nem is mondja igazán, inkább csak utal rá, ha lehet, múlt időben. És közben véletlenül sem keresztezi a hatalom komfortzónáját. Igaz, ma már a fizetése sem annyi, mint egy kezdő orvosé.
Joseph Fouché is egyre jobban élt.
Takács Péter tehát már nem a fiatal, dühös orvostanhallgató. Hanem az, aki szétírta volna magát felháborodásában, ha húszévesen látja azt, amit ma higgadtan mosolyog végig az államtitkári páholyból. Aki akkor még tudta, mit jelent küzdeni, ma már pontosan tudja, mit jelent időben hallgatni. Mert ahogy az már lenni szokott, a volt forradalmárokból lesznek a legprecízebb cenzorok. Aki tegnap kiabált, az ma csendre int. Aki tegnap még változást követelt, az ma szolgálatkészen magyarázza, miért nincs itt az ideje.
Takács tehát nem botlott meg. Ő megérkezett. Békésen, hivatalosan, jól megfizetve. A rendszer pedig pontosan ilyen embereket szeret: akiknek volt valaha lelkiismeretük, hogy aztán legyen mit elárulniuk. Mert az igazán értékes lojalitás nem a született talpnyalóké, hanem azoké, akik tudják, mit árulnak el, amikor végleg elhallgatnak.
Az igazi tragédia pedig nem az, hogy egy fiatal orvos nyilvánosan kimondja, ez a rendszer haldoklik. Hanem az, hogy azok, akik egykor ugyanezt mondták, ma már asszisztálnak az új haláltusához, államtitkári minőségben, steril kesztyűben, de fertőző cinizmussal.
Mert a hatalom – ahogy Karl Popper mondta – a legrosszabbakat vonzza. És tényleg: a hatalom nem megrontja a jellemet. Csak láthatóvá teszi, milyen kevés volt belőle kezdettől fogva.
Mert a hatalom – ahogy Karl Popper mondta – a legrosszabbakat vonzza. És tényleg: a hatalom nem megrontja a jellemet. Csak láthatóvá teszi, milyen kevés volt belőle kezdettől fogva.
A bizalom a kezelés első lépése. És én, ha választanom kellene, habozás nélkül ahhoz a frissen diplomázott fiatal szegedi orvoshoz fordulnék, aki még diagnosztizálni meri a valóságot, szemben Takács Péter államtitkárral, aki húsz éve a diplomáját adminisztratív szolgalelkületre váltotta át, s csupán egyetlen reflexe maradt: lehajtani a fejét, ha jön a főorvos a Karmelitából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.