BRUCK ANDRÁS: SORSUNK NEHÉZ VÁLLALÁSA

FACEBOOK
Szerző: BRUCK ANDRÁS
2025.09.05.

Szégyenkezés és zavar, ezt éreztem, miközben azok nevét olvastam, akik a múlt héten aláírták azt a petíciót, amelynek lényege ekként foglalható össze: lehetséges egy időben zsidónak, valamint palesztinai arabnak, dzsihádistának, iszlám fundamentalistának lenni. Más szavakkal: az aláírók képesnek tartják magukat két ellenkező irányú szándék egyidejű képviseletére; az újjászületett zsidó állam melletti kiállásra, s az állam megsemmisítésére irányuló szándék helyeslésére.

S hogy megdöbbenésemnek mi a háttere? Az élet ezernyi tapasztalata, a legkorábbiak közül pedig egy fénykép anyám fiókjában. Fiatal lány, a ruháján sárga csillag, a fénykép hátulján évtizedek elteltével is jól olvasható írás: Marikának, egy szomorú nap emlékére. Anyám osztálytársa másnap vonult be családostól a budapesti gettóba. Aztán anyám családja is, ő akkor 13 éves volt. Na meg a hegek apám hátán. Kisfiúként a mutatóujjammal olykor megérintettem őket. A dachaui lágerben szerzett tífusz örök nyomai. Soha nem mesélt róla...

Semmi kétség, az aláírók közül sokan ennél még rémesebb családi történeteken nőttek fel. Pont ezért minden egyes aláírás egy-egy személyes kudarca valaminek, amit az aláíró magában és magával hordoz abban a viszonyban, ami őt Izraelhez, általában a zsidósághoz és külön önmaga zsidóságához köti. Nem találgatom ennek a megsebzett viszonynak a milyenségét és okát. Ezt rájuk bízom, ha esetleg az általuk kiváltott vihar elültével kedvük lenne kicsit turkálni önmaguk lelkében.

A szüleinkkel, nagyszüleinkkel történetek idején a zsidóságot a faji ranglétra legalacsonyabb fokára helyezték, és ezért akarták az utolsó szálig kiirtani őket. Most meg azért, mert „fehér elnyomókként és privilegizáltakként” ugyanennek a rangsornak a tetején állnak. Az európai nácizmus helyébe a még annál is durvább arab lépett, melléktermékként pedig egy egész európai és amerikai generáció agyát, érzelmeit mosták át a baloldali „woke doktrina” mérgével. Többnyire ezt a mérget spriccelik szanaszét a globális áramlatba becsatlakozott hazai lapok is: a Mérce, a Telex, a HVG, a 24.hu, a 444. A woke, a cancel culture, az interszekcionalitás forradalmi őrületében már épp úgy nincs józan mérlegelés, mint egykor a kommunisták „holnapra megforgatjuk az egész világot” téveszméjében nem volt.

A méregadagolók szemében ma Izrael a pokolnak az az üstje, amelyben ott fortyog a világ összes gonoszsága. Sokuk szemében a zsidóállam a létezéshez való jogát is elvesztette. És az aláírók, gondolom, többségükben zsidók, ehhez a perverzióhoz adták nevüket és hitelüket. Nyilván vannak közöttük olyanok, akik jártasak a konfliktus minimum évszázados elágazásaiban, és vannak, akik a térképen sem találnák meg Izraelt, és csak a hazai lapok nem éppen fair megvilágításában értesülnek a gázai eseményekről. Arra viszont igényt tartanak, hogy a palesztinbarát tábor a morálitás csúcsaira ültesse őket. Nekik mondom hát:
Miután az arab hadseregek 1967-ben vereséget szenvedtek a hatnapos háborúban, az Arab Liga tagállamai konferenciát tartottak Szudán fővárosában, Kartúmban, és megszülték a hírhedt „Three No’s-t” a „három nem” határozatot: nem a békére Izraellel, nem a tárgyalásokra és nem Izrael elismerésére. Az Egyiptommal és Jordániával való békekötés kivételével a nemek lényegében azóta is érvényben vannak, az arabok palesztin ügyekben sem területi, sem politikai kompromisszumra soha nem voltak hajlandók.

Márpedig a zsidóság helyzete különleges: honfoglalását, melyen a nemzetek többsége már évszázadokkal ezelőtt túljutott, neki a huszadik század második felében kellett újrakezdenie, s a honfoglalás sosem jog, hanem erő kérdése. Ezért Izrael számára a tét nem több és nem kevesebb, mint az egyetlen zsidó állam megőrzésével megakadályozni, hogy a már létező 22 arab állam után, Izrael helyén, egy huszonharmadik is létrejöhessen. Ez elég fair, nem?

De Izraelnek nem csak ereje volt újjászületni és azóta fennmaradni, hanem joga is hozzá. Az első világháború végével a Népszövetség megbízást (mandátumot) adott Nagy-Britanniának Palesztina, azaz a Szentföld kormányzására. A felhatalmazás kifejezetten utasította a briteket, hogy „a zsidó nemzeti otthon újjáépítésének előkészítéseként segítsék a zsidók bevándorlását és letelepedését Palesztinában". A végül két részre osztott területen élő arabok ennek a nemzeti otthonnak előbb a megszületésébe nem tudtak beletörődni, azóta pedig Izrael felvirágzását nézik gyűlölettel.

Néhány évtizeddel ezelőtt talán még lehetett abban hinni, hogy van remény a békekötésre, de meddig játszhatod az értelmi fogyatékost, amivel nem veszel tudomást a realitásokról? Arról, hogy a palesztinok soha nem saját államiságért küzdöttek, hanem Izrael elpusztításáért. A woke apostolainak egyik jelszava, a „nemzeti önrendelkezés” amúgy magasztos elve viszont nem tartalmazza egy másik nép megsemmisítésének a jogát. A palesztin állam gondolatát 2023. október 7-ének bestialitása végleg eltemette, s bár az valójában az első perctől utópia volt, az európai elnöki palotákban ostobán továbbra is Izraelre próbálják rákényszeríteni a halva született kétállami megoldást.

Sejtelmem sincs, hogy nekem mi és mennyi jutott a transzgenerációs traumákból, ha jutott bármi is, és ha léteznek olyanok egyáltalán. Viszont emlékszem arra napra, amikor először történt meg velem, hogy egy előttem ismeretlen, amerikai zsidó ember bűnügyi perét a televízióban követve elkapott az az érzés, hogy rajta keresztül a zsidóság egésze van vádolva. Én is.

Torokszorító felismerés volt. És azóta magamban hányszor adtam hálát a sorsnak, hogy ezt az elmúlt tizenöt évet itt Magyarországon nem egy „zsidó kormány” csinálta, és hogy Ráhelnek is csak a neve zsidó. Ami viszont a gázai eseményekről tudósító hazai lapokat illeti, általuk gazdagabb lettem egy tapasztalattal, bár nem örömtelivel: mintha egy nap sem telt volna el 1944 óta.

fotó: palesztin terület, izraelieknek tilos a belépés

ITT OLVASHATÓ