MATEKLECKE 6092. - NEM ZÉRÓÖSSZEGŰ JÁTÉKOK 42.: A FÉLELEM MINT KOORDINÁCIÓS FEGYVER

FACEBOOK
Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2025.08.31.

"Közös erővel kell meggyőzni az embereket, hogy a veszély, ami leselkedik rájuk, valós." - Rogán Antal kivételesen őszintén beszélt a hatalom mechanizmusairól. Ez a mondat azonban nem véletlen elszólás, hanem tudatos üzenet, a rendszer megpróbálja visszavenni a narratív kezdeményezést, és ahogy négy éve, most is a kollektív félelem koordinációs erejére próbálja építeni a túlélési stratégiáját (31. rész - Azt akarják, hogy félj).

A játékelméletben a félelem nem pszichológiai kategória, hanem hidegen kalkulálható mechanizmus. Olyan koordinációs eszköz, amely viselkedéseket szabályoz, döntéseket módosít, és kollektív cselekvéseket irányít. Rogán mondatában az a különleges, hogy explicit módon beszél erről a mechanizmusról. A félelem nem természetes reakció a veszélyre, hanem mesterségesen előállított állapot, amelyet közös erővel kell a ner-nek megteremteni.

Ez egy klasszikus autoriter koordinációs stratégia, a közös ellenség narratívájával való mobilizáció. A logika egyszerű, ha mindenki fél ugyanattól, akkor mindenki ugyanarra a védelemre szorul. Mindegy is, hogy ukrán háborús drónparancsnok, százéves zsidó üzletember, biciklista, filozófus, énekes vagy csak nem elég fehér bőrű migráns, de akár metaforikus Brüsszel, genderideológia, többkulcsos SZJA, tanárok (a ner különös tehetséggel rendelkezik a veszélyek tematizálásában), minden külső és belső fenyegetés ellen (milyen szerencse), éppen a jelenlegi rendszer nyújt védelmet.

Közben azonban a valódi veszélyek (korrupció, jogbizonytalanság, kivándorlás, az állami szolgáltatások szisztematikus leépítése) nem tematizálhatók nyíltan. Ezeket el kell fedni a külső fenyegetések dramaturgiai füstjével. Ez egyfajta koordinációs csalás és átverés, mert a figyelem a kitalált veszélyekre irányul a valódi fenyegetések helyett.

Ironikus, hogy Rogán éppen a veszély láthatóvá tételéről beszél, miközben a rendszer egész működése a valódi veszélyek láthatatlanná tételén alapul. Ez a koordinációs stratégia azonban csak korlátozott időre működik, a valóság előbb-utóbb átüt a narratíván. Sajnos nagyon sokaknál csak utóbb.

A koordinációs kaszkádok akkor indulnak be, amikor a kollektív biztonságérzet megrendül. Ez történhet a rendszer irányába (támogatói mobilizáció a fenyegetésekkel szemben), de fordítva is (ellenzéki mobilizáció a rendszer ellen). A következő időszak éppen ennek a két koordinációs iránynak a versenyéről fog szólni. Persze nem csak a tartalom, hanem a szervezési képesség és a technikai kivitelezés is döntő lesz.

A ner stratégiája világos, újra centralizálni a félelem forrását, és azt a saját védelmi képességével összekapcsolni. Az ellenkoordináció csak akkor válik lehetségessé, ha a valódi veszélyek tematizálódnak. A hatvanpusztai birtok már világhírű lett Hadházy videója nyomán, de ez csak a jéghegy csúcsa. Még mindig sokkal többen felháborodnak a gazdasági épület úszómedencéje, egy milliós óra, egy milliárdos jacht kapcsán, pedig nem az a legnagyobb probléma, amire költik az ellopott pénzt, hanem maga a lopás, illetve ezzel egyidejúleg (és ezzel oksági összefüggésben) az állam leépülése. Persze, vérlázító, hogy a múzeumokat kölcsönzőként használhatják az állami méltóságok (bocs nincs annyi idézőjelem, hogy ezt becsomagoljam), de az, amit a ner tizenöt éve művel az összes múzeummal, ezerszer vérlázítóbb.

Ha a társadalmi diskurzusban megjelenik a félelem az állami összeomlástól, a tömeges kivándorlástól, a jogvesztéstől, akkor ugyanaz a félelem, amely eddig a rendszert támogatta, ellenük fordulhat. Ebben nem vagyok annyira optimista, pedig a játszma tétje az lenne, ki tudja hitelesebben láthatóvá tenni a veszélyt, és ki mellé állnak az emberek, amikor cselekedni kell.

De a kampány nem csak a félelem koordinációs mechanizmusainak versenyéről fog szólni, hanem a félelem vs. remény spirálok küzdelméről is. A ner félelemspirált kínál, az ellenzéki koordináció akkor lehet sikeres, ha túllép a valódi veszélyek puszta tematizálásán, és képes reményspirált építeni. Pozitív, kollektíven elérhető jövőképet kínálni, amely körül cselekvések szerveződhetnek. Ez sokkal nehezebb feladat, mint a félelem koordinációja, de hosszú távon fenntarthatóbb. A reményspirál nem önmagától keletkezik. Szükség van narratívákra, amelyek nem csak elutasítják a jelen helyzetet, hanem vonzó alternatívát kínálnak, hiteles szereplőkkel, elérhető célokkal és kollektív önbecsülést erősítő üzenetekkel.

Ki lesz képes hitelesen láthatóvá tenni, hogy a valódi veszély maga a rendszer? És ki tud mellé koordinálható alternatívát építeni? Mert a félelem mobilizál, de nem épít. Ahhoz remény kell.

ITT OLVASHATÓ