Szerző: LENDVAI PÉTER
2018.08.16.
Definíciós vita – de persze valójában annál több – vita zajlik a politikai elemzők között: vajon milyen névvel is kellene illetni az Orbán-rezsimet. Az első jelentős kísérletet Magyar Bálint mutatta be, de azóta is számos politológus igyekezett beleilleszteni Orbán-rendszerét valamely fogalomkörbe. A most aktuálisan a 24.hu-n zajló vita, vagy talán vitának nem is nevezhető, inkább mondanám elemzés hullámnak – Filippov Gábor, Balavány György – egymásra is rímel, de persze különbözik is. Filippov hibrid ellenforradalom koraként írja le azt, amit lát, Balavány, miközben üdvözli Filippov determinációját, egyenesen fasiszta-rendszerről ír. (tegyük hozzá, ez sem teljesen új, Bartus László –us.nepszava.hu – már majd’ fél évtizede írt arról, hogy Orbán Mussolini fasiszta elemeiből „építkezik”, azokat másolja, vagy írja újra.
Balavány a fasizmus jellemzőit – neves kutatóktól átvéve – a következő jellemzőkkel rajzolja fel:
- radikális antiliberalizmus, antikommunizmus,
- a nemzeti újjászületés víziója,
- vezérkultusz, ami néhány esetben dinasztikus (a karizmatikus vezér családjával és egész udvartartásával együtt sajátítja ki a hatalom kapcsolótábláit és a gazdasági erőforrásokat),
- totális állami propagandagépezet, az ellenzéki média elleni harc,
- paramilitarizmus, fegyverkezés, sőt fegyver- és hadseregkultusz, háborús hangulat, folyamatos mozgósítás,
- a titkosszolgálatok jogkörének kiterjesztése, besúgóhálózat,
- a férfiasság, a bajtársiasság és a harci szellem dicsőítése,
- félelmek generálása, az idegengyűlölet tudatos erősítése,
- régi elemekből összerakott, saját mítosz-, rítus- és jelképrendszer, a dicső múlt hangsúlyozása, a politikai liturgiáért való rajongás, nagygyűlések és díszszemlék,
- dekadenciamítosz, vagyis annak hangoztatása, hogy a kultúra – amit az újjászületett nemzet meg fog haladni – hanyatlik; („Az Európai Unió fejlődése éppen megtorpanófélben van, és nekünk most új energiákra, új népekre, új gondolkodásokra is szükségünk van” – mondta nemrég Orbán),
-sovinizmus, rasszizmus (csak néhány gyors példa: a Fidesz házi publicistája, Bayer Zsolt tavaly a „keresztény fehér faj önvédelméről” értekezett a kormánytábor helyeslése mellett; a napokban jelent meg a kormány lapjában, az origo.hu-n egy cikk, ami azon borong, hogy a Kinder csoki új csomagolásán színes bőrű kisfiú látható, és hosszan lehetne folytatni a sort;)
a tiszta nemzeti kultúráról szóló elképzelés, amelynek puritását meg kell őrizni, illetve helyre kell állítani,
- különutas (unortodox) gazdaságpolitika,
- kollektivista erkölcsi nevelés, a fiatalság és a gyermekek nemzeti elköteleződésének formálása,
- a vallás, szakralitás beemelése a politikába,
- etatizmus, vagyis az állam beavatkozó szerepének növelése,
- az állam szolgálatában álló „családi életrend”, amelyben a férfiak elsősorban harcosok, a nők pedig anyák,
- vitalizmus, azaz a nemzet tagjainak szaporodását serkenteni kívánó szólamok és programok, termékenységkultusz,
- korporatizmus, vagyis az az elképzelés, hogy közös érdek mentén, osztálykülönbségek nélkül együtt dolgoznak a nemzet tagjai a felemelkedésért (vö.: nemzeti együttműködés rendszere).
Hogy valóban itt tart-e Orbán, és a fő forrását a fasizmus jelenti-e ezt, nyilván a jelen, sokkal inkább az utókor fogja eldönteni. Az a kor, amelyik képes lesz kellő távolságtartással értékelni a történéseket, amelyben lesz majd annyi objektivitás, amely képes történelmi kontextusba helyezni a kort. Nekünk, valós időben, annyi jut, hogy élünk annak lehetőségével, hogy ma nincs erőszak, s ennyiben – de egyesek szerint csak ennyiben – mindenképpen eltér a rendszer a fasizmustól. Mint ahogy a XXI. századi sajtószabadság fogalma is eltér a fehérterror, vagy totális hatalmak értelmezési tartományától, ugyanígy az autoriter rendszerek, vagy a diktatúrák is némiképp új tartalmat nyernek. Kétségtelenül igaz, hogy ezen szisztémákban általában megmarad az egyén korlátozott szabadsága, amely korlátozott szabadságot ő viszonylagos, vagy – a politikát maga mögé dobva, vagy meg sem érintve – teljes szabadságként él meg. (A magyar emberek e tekintetben különösen nehezen értelmezhetőek; sokkal jobban elvannak a szabadságjogok nélkül, mint más, a demokráciát fontosabb éltető elemként ismerő nemzetek.)
Bármennyire is az utókor fog ítélkezni, nekünk a jelenben is muszáj valahogy értelmezni, mi is történik velünk, körülöttünk...
Hogy valóban itt tart-e Orbán, és a fő forrását a fasizmus jelenti-e ezt, nyilván a jelen, sokkal inkább az utókor fogja eldönteni. Az a kor, amelyik képes lesz kellő távolságtartással értékelni a történéseket, amelyben lesz majd annyi objektivitás, amely képes történelmi kontextusba helyezni a kort. Nekünk, valós időben, annyi jut, hogy élünk annak lehetőségével, hogy ma nincs erőszak, s ennyiben – de egyesek szerint csak ennyiben – mindenképpen eltér a rendszer a fasizmustól. Mint ahogy a XXI. századi sajtószabadság fogalma is eltér a fehérterror, vagy totális hatalmak értelmezési tartományától, ugyanígy az autoriter rendszerek, vagy a diktatúrák is némiképp új tartalmat nyernek. Kétségtelenül igaz, hogy ezen szisztémákban általában megmarad az egyén korlátozott szabadsága, amely korlátozott szabadságot ő viszonylagos, vagy – a politikát maga mögé dobva, vagy meg sem érintve – teljes szabadságként él meg. (A magyar emberek e tekintetben különösen nehezen értelmezhetőek; sokkal jobban elvannak a szabadságjogok nélkül, mint más, a demokráciát fontosabb éltető elemként ismerő nemzetek.)
Bármennyire is az utókor fog ítélkezni, nekünk a jelenben is muszáj valahogy értelmezni, mi is történik velünk, körülöttünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.