Szerző: L. RITÓK NÓRA
2021.11.15.
Ezekben az iskolákban a gyerekek zöme roma volt, ám jellemzően nem voltak értelmi sérültek, csupán a szociokulturális hátrány miatt kerültek ide. Volt, aki egyből itt kezdte az iskolát, aki pedig nem, de gondok voltak vele a normál iskolában, hamar itt találta magát. Helyes lépés volt ezt megszüntetni, de máig tartó gondot jelent, hogy az általános iskolák nincsenek felkészülve az integrálható sajátos nevelési igényű gyerekek oktatására. Az oktatási szegregáció pedig az utóbbi években sosem látott méreteket öltött, szóval sokkal előrébb ma sem vagyunk.
Ikerpár egyike volt a fiú, fejletlen, csenevész apróság, és a többiekkel együtt jött rajzolni a művészeti iskolánkba. Mi örömmel próbálgattuk velük a művészettel nevelés fejlesztő erejét, sikerrel. Bevonódtak, sikeresek voltak, boldogok, mi pedig egyre közelebb kerültünk hozzájuk, a családjukhoz is, és ez által beleláttunk az eleve elrendeltség problémájába.
A sikerélmény ösztönző hatását megtapasztalták ugyan, de ez túl sokat nem tudott lendíteni rajtuk. A speciális, sérült gyerekekre kidolgozott tananyag más volt, mint amit a normál iskolában tanítottak. Aki ide járt, innen speciális szakiskolába mehetett, vagy befejezte a tanulást. A speciális szakiskola szűkre szabott szakmatanulást jelentett már akkor is. Nálunk még mindig nincs meg a működőképes rendszere sem a speciális nevelési igényűek oktatásának, sem a foglalkoztatásának.
A fiú, akiről írok, velünk töltötte az általános iskolás éveket. Hetente kétszer jöttek órára, mi pedig próbáltuk integrálni őket, legalább ebben a formában. A normál iskolába járó, nem cigány, nem sajátos nevelési igényű, jobb társadalmi státuszú gyerekekkel együtt alkothattak. Közben megismertük nála is a családot, a testvéreket, sőt a nagycsaládot is, ahonnan szintén voltak gyerekek nálunk. A kép nagycsaládi szinten elég vegyes volt, az igyekvő, dolgozó családtagtól a durva bűnözésig minden előfordult. Unokatestvérei már alig tízévesen is rablásba keveredtek, mi is kaptuk őket lopáson, többször is, a suliban.
De ő valahogy más volt. Vágyai voltak, szinte szívta magába a dicséretet, elismerést. A többiekre ez csak ideig-óráig hatott, a negatív hatások rendszere legyűrte, leamortizálta a pozitívokat….de nála ez másképp alakult. Mindig izgalmas a miérteket kutatni, hogy ugyanaz a hatás hogyan alakít rajtuk, mitől működik az egyiküknél, és miért nem a másiknál. Neki jutott bőven a sikerélményből, rajzpályázatok sorát nyerte, riportokat készítettek vele, büszke volt, és egyre biztosabban határozta meg a céljait. Pl. hogy kőműves akar lenni. Az apja is ebben dolgozott, bár azt sosem tudtam meg, hogy ő ezt a szakmát iskolarendszerben vagy munka közben tanulta meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.