Szerző: BRUCK ANDRÁS
2026.06.09.
A színtiszta véletlenen múlt, hogy a tizenhat évből nem lett húsz, aztán harminc és ki tudja még hány. De váratlanul fordult a kocka, a „Magyar-forradalom” elsöpörte az örökkévalóságra konstruált rendszert, viszont pártjuk maradéka, úgy ötvenen, most ott ülnek a parlamenti padsorokban. Hiba volt Magyar Pétertől legalább szimbolikusan nem illegitimnek nyilvánítani a Fideszt az új parlament alakuló ülésén, május 9-én. Így most a frakciótagjaik szinte győztesként viselkednek, holott a glória a fejük körül már legfeljebb csak pislákol.
Egyikük, az európai uniós ügyekért felelős exminiszter, hétfőn „az önkényuralom ötven árnyalatáról” monologizált, hosszan ecsetelve a „politikai közösségük” ellen elkövetett, szerinte bűnös intézkedéseket. Holott épp ő volt az, aki az uniós forrásokról annak idején azt mondta, "nem érdemes úgy várni rájuk, mint az adventi naptárban a csokikra". Persze, tudta, hogy azokat a pénzeket a jogállam feldúlása miatt az EU már nem fogja odaadni, nehogy Orbánék azt is széthordják. És azok ott ötvenen még három hete is az EU-pénzek ellen szavaztak. Nem bánnák, ha esetleges elvesztésük ráégne a kormányra. Lám, a bennük élő nemzeti mentalitás.
Így most Stop Önkény!” címmel a Fidesz ma estére tüntetést szervezett a Sándor-palotához, amit Orbán azzal indokolt, hogy „A Tisza minden határt átlép: emberit, erkölcsit, jogállamit”. Világos. Nem változtathat hangnemet, mert azzal saját politikai táborának a maradékát is demoralizálná. Az indítéka pedig ugyanaz, mint bárminek, amit április 12-e óta mondott. Nem ismeri a bűnbánatot, kizárólag a bosszút, a „mindent vagy semmit” harcot. Nála elképzelhetetlen valamiféle etikai fordulat, vele az ország nem fog nyugvópontig eljutni. Ezért - a többiekkel együtt -, muszáj neki is ugyanúgy eltűnnie az életünkből, ahogy tizenhat éven át ők is eltüntettek minket az övékből. Értjük, ehhez kell új államfő, legfőbb ügyész, és még sokféle poszton sok mindenki más, de ez akkor is mindenekelőtt Magyar Péter felelőssége lesz.
Ami meg azokat az adventi csokikat illeti, Vitézy Dávid közzétette az európai vasúti járművek átlagos életkorát: a volt keleti blokkban, Romániában ez 32 év, Lengyelországban 25, Szlovákiában 22, Csehországban 20 – Magyarországon 42. Hova tűntek azok az ezermilliárdok, amelyek ezeket a tíz-húsz év különbségeket, s vele a hazai vasút nyomorát okozzák? Egy minapi podcastnek pedig ez volt a címe: Így rabolták le a Balatont – kempingekből lakóparkok, nádasból kikötő, közstrandokból magánpartok… Tényleg végtelen a veszteségek és pusztulások sora, jól láthatóan ezer sebből vérzik az ország. Akik pedig mindezt elkövették, ott ülnek a parlamentben és gőgösen kikérik maguknak a nekik szegezett vádakat.
A Fidesz-szellem felszámolása a kormány doktrínája kéne, hogy legyen. Íme néhány, amúgy közismert tény az illegitimmé tételükhöz: a jogállamiság, a fékek és ellensúlyok szisztematikus leépítése, állami csúcsintézmények egypárti elfoglalása, egyeduralom megvalósítása, választási törvények egyoldalú, folyamatos módosítása, kormányzati média nyomasztó fölénye, végtelen mennyiségű közpénz elsikkasztása, közbeszerzések párttársakhoz, családtagokhoz irányítása, az állam elfoglalása… Ennyi tényleg nem volna elég? Mert, ha nem, szakértők a bűnlajstromot egy délelőtt további két tucat elemmel bővíthetnék.
Immár Áder János is beszállt az utóvédharcokba, ő meg rákosizni és orwellezni kezdett. Jól mondja, legyen is itt orwelli világ. Nekik. Ezerszeresen rászolgáltak. Áder államfőként tétlen szemlélője volt az ország kirablásának, jog, morál, a törvények leépítésének: mindenről tudott, mindent látott – és mindenről hallgatott. Semmiben nem különbözött a többiektől, az utolsó hivatali napjáig a rezsim lojális végrehajtója volt. Nincs számukra mentség, felmentés, úgy szabadulsz meg tőlük, ahogy tudsz, bármilyen jogilag lehetséges eszköz alkalmazható velük szemben. A kormány meg jóval ezeken belül cselekszik, bár a választott módszer, az alaptörvény 17. módosítása egy végleges, új alkotmány előtt, állítólag nem elegáns, nem eléggé kulturált megoldás.
Immár Áder János is beszállt az utóvédharcokba, ő meg rákosizni és orwellezni kezdett. Jól mondja, legyen is itt orwelli világ. Nekik. Ezerszeresen rászolgáltak. Áder államfőként tétlen szemlélője volt az ország kirablásának, jog, morál, a törvények leépítésének: mindenről tudott, mindent látott – és mindenről hallgatott. Semmiben nem különbözött a többiektől, az utolsó hivatali napjáig a rezsim lojális végrehajtója volt. Nincs számukra mentség, felmentés, úgy szabadulsz meg tőlük, ahogy tudsz, bármilyen jogilag lehetséges eszköz alkalmazható velük szemben. A kormány meg jóval ezeken belül cselekszik, bár a választott módszer, az alaptörvény 17. módosítása egy végleges, új alkotmány előtt, állítólag nem elegáns, nem eléggé kulturált megoldás.
Nem különös? A rezsim úgy végezte ki az országot, ahogy thrillerek sorozatgyilkosai az áldozataikat, hosszan elnyújtva, apránként, míg a Tisza-kormánynak csak hónapok jutottak, hogy teljesítse az EU-pénzek „kifagyasztásához” szükséges feltételeket. Valóban elvárás volna, hogy az intézkedései ne csak gyorsak, hatékonyak, de elegánsak is legyenek? Vagy nem azért fohászkodtunk a kétharmadért, hogy a Tisza-kormány ne álljon majd bénán, tehetetlenül? Hát akkor csak használja bátran a kétharmadot. Értünk és miattunk. Elvégre nem egy demokrácia szokásos, választás utáni kádercseréi zajlanak, hanem részben eltökélt bűnözők tömegétől, részben egy gengszter rezsim kulcsfiguráitól kéne megszabadítani az országot, akik legfeljebb a méltányosság minimumára tarthatnak igényt. Vagy még arra sem.
A hatalom emberei kedvükre pusztíthattak, szeghettek törvényt, sérthettek morált, egyéni és nemzeti gazdasági érdekeket, mert Orbán széles körben magánérdekké tette a bűnelkövetést. A NER nem volt más, mint egy beteg ember beteg rendszere. Nyomasztó következményei pedig még nagyon sokáig velünk lesznek, de legalább az elkövetők ne legyenek.
