Forrás: MAGYAR PÉTER HIVATALOS
2026.08.23.
A közvetítés forrása Magyar Péter Hivatalos youtube csatornája vagy Magyarország Kormánya YouTube csatornája.
2026. augusztus 23., vasárnap
HELYSZÍNI TÁJÉKOZTATÁS A PAKSI ÉPÍTKEZÉS ELŐREHALADÁSÁRÓL
ÁRAD A TISZA - SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ
Forrás: MAGYAR PÉTER HIVATALOS
2026.08.23.
A közvetítés forrása Magyar Péter Hivatalos youtube csatornája vagy Magyarország Kormánya YouTube csatornája.
Forrás: MAGYAR PÉTER HIVATALOS
2026.08.23.
A közvetítés forrása Magyar Péter Hivatalos youtube csatornája vagy Magyarország Kormánya YouTube csatornája.
A NER LUXUSA, A MI PÉNZÜNK
NÉPSZAVA
Szerző: SIFTER JÓZSEF
2026.08.22.
Az április 12-i országgyűlési választásig azt hittem, hogy már minden lényeges információval rendelkezem az Orbán-kormányok és a Fidesz–KDNP működéséről. Az elmúlt hetek azonban arról győztek meg, hogy tévedtem.
Bár az történt, ami kormányváltáskor történni szokott, illetve amikor Orbán elbukja a választást, mert az új kabinet felállását követő második héten elkezdtek a csontvázak kipotyogni a szekrényből. Arra azonban nem gondoltam, hogy az idő előrehaladtával majd nagymértékben növekszik ezek mennyisége.
Mára kiderült, hogy a bukott Orbán-kormány talán annál is több csontvázat hagyott hátra a 16 év alatt meghozott döntéseivel, mint amennyit az egri vár kazamatái rejtenek. A csontvázak jelentős része bizonyítja, hogy milyen gátlástalan módon nyúltak a közpénzekhez és a köz vagyonához – egyrészt a saját és családtagjaik vagyonának a gyarapítása, másrészt a hatalomban maradásuk érdekében.
Megdöbbenve olvasom és hallgatom a napi híreket, amelyek arról szólnak, hogy milyen mértékben gazdagította a bukott kormányfő a saját családját, különösképpen a szüleit – akiknek az üzleti ügyeivel nem foglalkozik –; a legidősebb lányát, illetve annak a száz leggazdagabb magyar közé néhány év alatt bekerülő férjét; meg az ugyancsak a százas klubban előkelő helyet elfoglaló gyerekkori barátját – sokak szerint strómanját –, az egykori gázszerelőt; valamint az őt feltétel nélkül támogató úgynevezett NER-lovagokat, továbbá ezek, illetve egyes miniszterek luxizó feleségeit.
Megdöbbenve olvasom és hallgatom azokat a híreket és eseményeket, amelyek arról szólnak, hogy az Orbán-kormány milyen felelőtlenül gazdálkodott/garázdálkodott a magyar adófizetők pénzével. Úgy szórta szét határon belül és túl a magyarok által megtermelt, milliárdokban kifejezhető adóforintokat a számára kedves embereknek és szervezeteknek, mint ahogy a falusi lakodalmakban a menyecsketáncnál dobálják az örömanya kötényébe a gazdag meghívottak a húszezreseket. Cserébe csak egy X-et vártak mindenkitől a szavazólapra. Földi halandó számára nehezen felfogható az a százmilliárdokban kifejezhető összeg, ami az Orbán-kormányok 16 éve alatt a szavazatok maximalizálása érdekében eltűnt a választópolgárok szeme elől.
Már önmagában az az összeg is kiveri a biztosítékot, amely ahhoz a személyhez – illetve az általa képviselt cégekhez/szervezetekhez – jutott a propagandaminiszter irányításával a 16 év alatt, aki vállalta a népbutító, megtévesztő, félrevezető nemzeti konzultációk, petíciók, plakátok, videók legyártását. Elírás történt, gondoltam, amikor arról olvastam, hogy csak a legutóbbi nemzeti konzultáció – ami „Nemzeti Petíció” név alatt futott a 2026 évi választási kampányban – 22,2 milliárd forintjába került a magyar államnak. Ekkora összeget fordítottak a: „Brüsszelnek háborús tervei vannak” hazugságáradatra. Akkora összeg ez, amelyből beépíthető lett volna az a szivattyúrendszer, aminek hiányában le kellett állítani több turbinát is a paksi atomerőműben a soha nem tapasztalt rendkívüli hőségben és a nagyon alacsony dunai vízállás következtében...
Szerző: SIFTER JÓZSEF
2026.08.22.
Bár az történt, ami kormányváltáskor történni szokott, illetve amikor Orbán elbukja a választást, mert az új kabinet felállását követő második héten elkezdtek a csontvázak kipotyogni a szekrényből. Arra azonban nem gondoltam, hogy az idő előrehaladtával majd nagymértékben növekszik ezek mennyisége.
Mára kiderült, hogy a bukott Orbán-kormány talán annál is több csontvázat hagyott hátra a 16 év alatt meghozott döntéseivel, mint amennyit az egri vár kazamatái rejtenek. A csontvázak jelentős része bizonyítja, hogy milyen gátlástalan módon nyúltak a közpénzekhez és a köz vagyonához – egyrészt a saját és családtagjaik vagyonának a gyarapítása, másrészt a hatalomban maradásuk érdekében.
Megdöbbenve olvasom és hallgatom a napi híreket, amelyek arról szólnak, hogy milyen mértékben gazdagította a bukott kormányfő a saját családját, különösképpen a szüleit – akiknek az üzleti ügyeivel nem foglalkozik –; a legidősebb lányát, illetve annak a száz leggazdagabb magyar közé néhány év alatt bekerülő férjét; meg az ugyancsak a százas klubban előkelő helyet elfoglaló gyerekkori barátját – sokak szerint strómanját –, az egykori gázszerelőt; valamint az őt feltétel nélkül támogató úgynevezett NER-lovagokat, továbbá ezek, illetve egyes miniszterek luxizó feleségeit.
Megdöbbenve olvasom és hallgatom azokat a híreket és eseményeket, amelyek arról szólnak, hogy az Orbán-kormány milyen felelőtlenül gazdálkodott/garázdálkodott a magyar adófizetők pénzével. Úgy szórta szét határon belül és túl a magyarok által megtermelt, milliárdokban kifejezhető adóforintokat a számára kedves embereknek és szervezeteknek, mint ahogy a falusi lakodalmakban a menyecsketáncnál dobálják az örömanya kötényébe a gazdag meghívottak a húszezreseket. Cserébe csak egy X-et vártak mindenkitől a szavazólapra. Földi halandó számára nehezen felfogható az a százmilliárdokban kifejezhető összeg, ami az Orbán-kormányok 16 éve alatt a szavazatok maximalizálása érdekében eltűnt a választópolgárok szeme elől.
Már önmagában az az összeg is kiveri a biztosítékot, amely ahhoz a személyhez – illetve az általa képviselt cégekhez/szervezetekhez – jutott a propagandaminiszter irányításával a 16 év alatt, aki vállalta a népbutító, megtévesztő, félrevezető nemzeti konzultációk, petíciók, plakátok, videók legyártását. Elírás történt, gondoltam, amikor arról olvastam, hogy csak a legutóbbi nemzeti konzultáció – ami „Nemzeti Petíció” név alatt futott a 2026 évi választási kampányban – 22,2 milliárd forintjába került a magyar államnak. Ekkora összeget fordítottak a: „Brüsszelnek háborús tervei vannak” hazugságáradatra. Akkora összeg ez, amelyből beépíthető lett volna az a szivattyúrendszer, aminek hiányában le kellett állítani több turbinát is a paksi atomerőműben a soha nem tapasztalt rendkívüli hőségben és a nagyon alacsony dunai vízállás következtében...
BOD PÉTER ÁKOS: A POLITIKAI VÁLTÁS SEGÍTETT A MAGYAR GAZDASÁGON. HOGYAN TOVÁBB?
G7.HU
Szerző: BOD PÉTER ÁKOS
2026.08.23.
Politikai fordulatok ritkán idéznek elő gyors váltást a gazdaság teljesítményében, makropénzügyi viszonyaiban, pláne pozitív fejleményeket. A szerkezeti kötöttségek, a felgyűlt adósságállományok, kialakult üzleti kapcsolatok miatt a reálfolyamatok csak lassan képesek módosulni. A gazdasági szereplők várakozásai és viselkedési jellemzői sem követik azonnal a hatalmi fejleményeket. Ha a fordulat választásokhoz kötődik – és ez a mi esetünk – az új adminisztráció felállásának időigénye miatt nem várhatók el hirtelen trendváltások; ez indokolja az új kormánynak kijáró „száz nap türelmi idő” íratlan szokását.
Ez a szokás – mint a kiforrott demokráciák sok más viselkedési normája – sosem érvényesült nálunk, kezdve a rendszerváltó Antall-kormány esetével. Jelenleg is elemzések, értékelések sora jelenik meg a Magyar-kormány első háromhavi működéséről. Most viszont tényleg elmondható, hogy rövid időn belül érdemi gazdasági változások álltak be. Fontos mutatószámok ma másként alakulnak, mint akár csak hetekkel az áprilisi választás előtt.
Két – egymással összefüggő – szakterületet érdemes kiemelni: a monetáris viszonyokat és a költségvetési folyamatokat, a reálgazdaság szerkezeti ügyeit; a foglalkoztatási és jövedelmi vonatkozást illetően homályosabbak a kontúrok...
Szerző: BOD PÉTER ÁKOS
2026.08.23.
Ez a szokás – mint a kiforrott demokráciák sok más viselkedési normája – sosem érvényesült nálunk, kezdve a rendszerváltó Antall-kormány esetével. Jelenleg is elemzések, értékelések sora jelenik meg a Magyar-kormány első háromhavi működéséről. Most viszont tényleg elmondható, hogy rövid időn belül érdemi gazdasági változások álltak be. Fontos mutatószámok ma másként alakulnak, mint akár csak hetekkel az áprilisi választás előtt.
Két – egymással összefüggő – szakterületet érdemes kiemelni: a monetáris viszonyokat és a költségvetési folyamatokat, a reálgazdaság szerkezeti ügyeit; a foglalkoztatási és jövedelmi vonatkozást illetően homályosabbak a kontúrok...
ELSŐ 100 NAP: MI VÁLTOZOTT VALÓJÁBAN ORBÁN VIKTOR UTÁN? I 1. RÉSZ
KLUBRÁDIÓ
Műsorvezető: KÁRPÁTI IVÁN
2026.08.22.
Milyen osztályzatot adjunk az első 100 nap alapján a kormánynak?
Műsorvezető: KÁRPÁTI IVÁN
2026.08.22.
Milyen osztályzatot adjunk az első 100 nap alapján a kormánynak?
Hazánk destruktív erő volt a világpolitikában. Most normalizálódnak külkapcsolataink?
Miért nem jött össze a Magyar–Zelenszkij-találkozó?
Általában ingyenes intézkedések jellemzik a reformokat, legfőképp az oktatásban – első látásra!
A bizalom és a remény továbbra is óriási a választók részéről, de mi van emögött?
Békés forradalmi ugyan a hangulat, de meg is bicsaklik!?
Miért nem sikerült tisztább alkotmányos lépéseket megtenni?
Jó egy meseíró államtitkárnak?
Káderprobléma szinte minden területen látszik!
Vajon azért, mert nem voltak olyan háttérintézetek, ahonnan be lehetett volna vonni a szakembereket?
Ki milyennek látja Baka Andrást?
Miért nem érvényes a NER alaptörvénye?
Legitimációs válságban van a csúcsvezetés?
Mi az a Baka-case, amit külföldön a szakmabeliek jobban ismernek, mint nálunk?
Autonóm személyisége vitathatatlan?
Milyen lesz a viszonyunk Oroszországgal?
És Putyinnal?
„Pragmatikusan” eltávolodunk Kínától is?
Fidesz: az utolsó rendszerváltó párt végjátékának szemtanúi vagyunk?
Az Orbán-kinevezettekkel lehet egyáltalán legitim az Alkotmánybíróság?
Szó van itt a demokratikus és nem demokratikus tagok közötti feszültségről?
00:00 – A Tisza-kormány első 100 napja: mi változott?
00:00 – A Tisza-kormány első 100 napja: mi változott?
07:27 – Magyarország visszatér Európába – de mi lesz Ukrajnával?
14:18 – Sulyok után Baka: hogyan épül át az állam?
24:06 – Baka András és az új köztársaság kérdése
30:26 – Oroszország, Paks II és a Fidesz „végjátéka”
39:05 – Brüsszel mérlege és a következő nagy feladatok
ELSŐ 100 NAP: ELKEZDŐDÖTT A NER GAZDASÁGI RENDSZERÉNEK LEBONTÁSA? I 2. RÉSZ
KLUBRÁDIÓ
Műsorvezető: KÁRPÁTI IVÁN
2026.08.23.
Három hónap alatt fél Bokros-csomagnyi pénzt takarított meg az uj kormány, de hogyan lehet felszámolni NER-es üzleti, az egész országot lefedő hálózatot?
Műsorvezető: KÁRPÁTI IVÁN
2026.08.23.
Három hónap alatt fél Bokros-csomagnyi pénzt takarított meg az uj kormány, de hogyan lehet felszámolni NER-es üzleti, az egész országot lefedő hálózatot?
Jól bánik a pénzünkkel a pénzügyminiszter?
Havi 5 millió után miért nem fizetnek tisztességes adót a futballisták Orbánnal az élen?
Rezsicsokkentes és a jóságos kormány viszonya felejtős, s közben az emberek megtalálták a gáz- és a villanyórát! Mindenki odafigyel ezentúl az energiapocsékolásra?
Mire elég az 500 milliárd plusz az egészségügyben?
Segíti-e a forint erősödése a jóllétünket?
Radikális-e a 3 éves fogyókúra?
Értve ezt az élet csaknem minden területére?
Csak akkor követeljük az egészségügyi szolgáltatást, ha le gyalogoltunk napi 5 km-t?
Megépül-e Paks II.?
Arra az energiára szükség van, az nem kérdés! Az oroszok megfelelnek a nemzetközi standardnak?
Melyek a sürgető kérdések és azonnali munkák?
Tényleg a “fenékküszöb emelése”?
00:00 – Az első 100 nap mérlege
00:00 – Az első 100 nap mérlege
05:09 – Hiány és euró
09:47 – Merre tart az energetika?
23:47 – Mi lesz Paks II.-vel?
29:02 – Egészségügy és NER
36:09 – Mi lesz a rezsicsökkentéssel?
L. RITÓK NÓRA: ÉLNI A LEHETŐSÉGEKKEL
A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2026.08.21.
„Bármi lehetsz…minden rajtad múlik”-mondják sokan ma a fiataloknak, jelezve, hogy a világ kitárult, a lehetőségek száma végtelen, tele vannak a hírek csodás karriertörténetekkel, és igazán csak azon múlik minden, hogy valaki akar-e élni ezekkel, vagy sem.
És ha így nézzük, tényleg. Még egy szegregált iskolában is, ha egy gyerek kitűnik a tehetségével, motiváltságával, biztosan akadna pedagógus, aki segíti, és menedzseli a továbbtanulás felé. De mégis ritka, hogy egy generációs szegény családból, egy leszakadó térségből, egy szegreált iskolából valaki csodás karriert fusson be. Előfordul, de ritka. Semmiképp sem nevezhető tömegesnek.
Amikor az ember pedagógusként valami felcsillanó tehetségcsírát talál, az nagyon motiváló. Olyasmi érzés ez, mint egy kincs megtalálása, az ember rögtön nagyon elkötelezett lesz, hogy támogassa a gyereket, aki külön figyelmet kap tőle, mert valahogy a hivatástudat is felerősödik: “na, ezt nem hagyom, ha már megtaláltam, akkor megmutatom, mit tudok kihozni belőle”.
És elkövet mindent… külön foglalkozik vele, olyan feladatokat ad neki, amivel jobban haladhat, visszacsatol, motivál, versenyre készít fel, ha szerencsés, és olyan az iskolája, ezzel még a többi kolléga elismerését is kivívja. Lám, csak van értelme dolgozni itt is…
Aztán, egyszer valami kezd elhalkulni. Nem tehetség, hanem a motiváció. A gyerek kezd kimaradozni a plusz órákról, már hiába biztatja, dicséri a tanára, hiába mutat neki utat, karrierlehetőséget, kezd hanyatlani a szépen elindult folyamat. A pedagógus kudarcot él át, fölöslegesen fektetett be időt és energiát valamibe, amiben hitt, valakibe, akit felkarolt. A kollégái sajnálják, és megerősítik a sztereotíp mondatot: “kár volt….nagyon beleélted magad, pedig tudhatnád, hogy „ezekkel” semmit sem lehet.”
Hány ilyen helyzetet éltem meg én magam is a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel végzett pedagógia munkámban! Hányszor vigasztaltam kollégát, aki hasonlóan járt!
Aztán az iskolán kívüli, terepi munka sok mindent megértetett velem. Leginkább, hogy a gyerekeket az iskolában nem tudom elszakítani attól a közegtől, amihez kötődik. Mert ezer szállal kötődik a családhoz, és ezek sokkal meghatározóbbak, mint amit én, vagy általában az iskola nyújtani képes.
Megértettem, hogy ha hatni akarok a gyerekre, muszáj hatni a szülőkre is, a szűkebb-tágabb környezetre, az őt körülvevő közösségre, hogy együtt tudjuk támogatni. Hogy ne ellenem dolgozzanak, hanem együtt tegyünk meg mindent, a gyerekért.
De ehhez meg kell ismernem a gyerek hátterét. Nem úgy, hogy behívatom a szülőt elbeszélgetésre az iskolába, hanem úgy, hogy felkeresem őket otthon. És nem hatósági szerepben jelenek meg, hanem bizalmat építve. És próbálom megérteni a gyerekre irányuló hatásokat. Nem egyszer megyek, hanem többször. Néha bejelentkezve, máskor “véletlen” bekukkantva, hogy épp arra jártam…. Hogy érezzék: tényleg érdekel a gyerek sorsa. És a véletlen látogatások mindig mások, mint a bejelentettek.
Sosem ítélkezve, nem fenyegőzve jelenek meg. Csak szemlélődve, érdeklődve, próbálva megérteni, mi az, amiben a gyerek otthon él. Mi hat rá? Miért olyanok a reakciói amilyenek? Mire van hatásom és mire nincs? (Ez nagyon fontos kérdés.)
A pontos kép ismerete megmutatja a beavatkozási pontokat is.
Hogy ez sok idő? Igen… de enélkül nem lesz partner a szülő sem, a gyereket pedig elveszítjük.
És még így is, minden akaratunk ellenére előfordul, hogy pedagógusként kudarcot vallunk. Mert nem tudunk a család értékrendjén, attitűdjén változtatni. A szülőt győzködhetjük, de nem tudunk legális munkát adni az apának, hogy a napi megélhetés stabilabb legyen. Nem tudunk segíteni a lakhatási szegénységen… a kriminalizáció kockázatát sem tudjuk csökkenteni pedagógusként. Igazából a sejtéseinket sem tudjuk igazolni, a családon belüli erőszakról, vagy az abúzusról.
Egy-egy ilyen kép feltárása sokkolhatja a szakembert. Mert tehetetlenséget és dühöt érez. És feladja. Keres mást, ahol van “fogadókészség”.
Az a réteg, pedig, ahol nincs meg ez, egyre duzzad. Mert senki sem akar plusz energiát beletenni. Tehetségek vesznek el, értékes életutak lehetősége. De könnyebb azt mondani, hogy a szülő a hibás. Akinek tényleg nincsenek megfelelő kompetenciái ahhoz, hogy más életstratégihoz segítse a gyerekét. Nem tud neki adni semmit, csak a példát, ahogy ő él.
Ahogy ő viszonyul az élethez. Amit ő is a szüleitől látott. Azt, hogy nem kell tanulni… nem az a lényeges. Nem kell legális munkahely, csak pénzszerzési lehetőség. A fontos, hogy pénz legyen, és megvehesse, amire vágyik. És megmutathassa, neki is van. Ő is ér annyit, mint más.
Az üzenet az is, hogy nem kell értenie a világot, nem kell olvasni, tájékozódni. Az életéhez ezek nem tartoznak hozzá. Megtanulja, hogy aki hangosabb, durvább, az kerül ki győztesen a konfliktusokból. Átveszi a családban nemétől függően a női és a férfi szerepeket is. Átveszi és majd átörökíti. Éppúgy, mint a szülei.
Így nem lesz változás. Csak, ha megváltoztatjuk ezt az egészet. Ha az ágazatok együttműködése a családok szintjén jelenik meg. Ha nem az ügyeket kezelik az intézmények, hanem az ügyeket mindig újratermelő okokat. Ha egy irányba simítjuk a hatásokat, és együtt megkeressük a hatósági és pedagógiai eszközök családokra kialakított egyedi rendszerét.
De ehhez sorba kell vennünk az eszközöket. Ismerni egymásét is. Ki, hol, mivel tud hatni? Időben összehangolni. Következetesen tartani a közösen megrajzolt utat. Bevonni őket, képességeik szerint. Hatni, hatni, hatni. Ismételni, amíg be nem épül. Olyan, mint egy puzzle. Hatásdarabok, melyeket hézagmentesen kell illesztgetnünk, lépésről lépésre.
Nem lenne bonyolult. Csak másféle munkakultúrát igényelne, mint amiben eddig éltünk. Meg kellene tanulni az összefogás kultúráját, amiben fókuszban a “nem fogadókész” családok vannak…és nem az intézmények. Nem a határok tartása, hanem a közös hatásrendszer működtetése.
Biztos vagyok abban, hogy hamar látszanának az eredmények. Minden területen.
Eljön-e ez valaha? Nem tudom…csak remélem, hogy egyszer igen.
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2026.08.21.
És ha így nézzük, tényleg. Még egy szegregált iskolában is, ha egy gyerek kitűnik a tehetségével, motiváltságával, biztosan akadna pedagógus, aki segíti, és menedzseli a továbbtanulás felé. De mégis ritka, hogy egy generációs szegény családból, egy leszakadó térségből, egy szegreált iskolából valaki csodás karriert fusson be. Előfordul, de ritka. Semmiképp sem nevezhető tömegesnek.
Amikor az ember pedagógusként valami felcsillanó tehetségcsírát talál, az nagyon motiváló. Olyasmi érzés ez, mint egy kincs megtalálása, az ember rögtön nagyon elkötelezett lesz, hogy támogassa a gyereket, aki külön figyelmet kap tőle, mert valahogy a hivatástudat is felerősödik: “na, ezt nem hagyom, ha már megtaláltam, akkor megmutatom, mit tudok kihozni belőle”.
És elkövet mindent… külön foglalkozik vele, olyan feladatokat ad neki, amivel jobban haladhat, visszacsatol, motivál, versenyre készít fel, ha szerencsés, és olyan az iskolája, ezzel még a többi kolléga elismerését is kivívja. Lám, csak van értelme dolgozni itt is…
Aztán, egyszer valami kezd elhalkulni. Nem tehetség, hanem a motiváció. A gyerek kezd kimaradozni a plusz órákról, már hiába biztatja, dicséri a tanára, hiába mutat neki utat, karrierlehetőséget, kezd hanyatlani a szépen elindult folyamat. A pedagógus kudarcot él át, fölöslegesen fektetett be időt és energiát valamibe, amiben hitt, valakibe, akit felkarolt. A kollégái sajnálják, és megerősítik a sztereotíp mondatot: “kár volt….nagyon beleélted magad, pedig tudhatnád, hogy „ezekkel” semmit sem lehet.”
Hány ilyen helyzetet éltem meg én magam is a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel végzett pedagógia munkámban! Hányszor vigasztaltam kollégát, aki hasonlóan járt!
Aztán az iskolán kívüli, terepi munka sok mindent megértetett velem. Leginkább, hogy a gyerekeket az iskolában nem tudom elszakítani attól a közegtől, amihez kötődik. Mert ezer szállal kötődik a családhoz, és ezek sokkal meghatározóbbak, mint amit én, vagy általában az iskola nyújtani képes.
Megértettem, hogy ha hatni akarok a gyerekre, muszáj hatni a szülőkre is, a szűkebb-tágabb környezetre, az őt körülvevő közösségre, hogy együtt tudjuk támogatni. Hogy ne ellenem dolgozzanak, hanem együtt tegyünk meg mindent, a gyerekért.
De ehhez meg kell ismernem a gyerek hátterét. Nem úgy, hogy behívatom a szülőt elbeszélgetésre az iskolába, hanem úgy, hogy felkeresem őket otthon. És nem hatósági szerepben jelenek meg, hanem bizalmat építve. És próbálom megérteni a gyerekre irányuló hatásokat. Nem egyszer megyek, hanem többször. Néha bejelentkezve, máskor “véletlen” bekukkantva, hogy épp arra jártam…. Hogy érezzék: tényleg érdekel a gyerek sorsa. És a véletlen látogatások mindig mások, mint a bejelentettek.
Sosem ítélkezve, nem fenyegőzve jelenek meg. Csak szemlélődve, érdeklődve, próbálva megérteni, mi az, amiben a gyerek otthon él. Mi hat rá? Miért olyanok a reakciói amilyenek? Mire van hatásom és mire nincs? (Ez nagyon fontos kérdés.)
A pontos kép ismerete megmutatja a beavatkozási pontokat is.
Hogy ez sok idő? Igen… de enélkül nem lesz partner a szülő sem, a gyereket pedig elveszítjük.
És még így is, minden akaratunk ellenére előfordul, hogy pedagógusként kudarcot vallunk. Mert nem tudunk a család értékrendjén, attitűdjén változtatni. A szülőt győzködhetjük, de nem tudunk legális munkát adni az apának, hogy a napi megélhetés stabilabb legyen. Nem tudunk segíteni a lakhatási szegénységen… a kriminalizáció kockázatát sem tudjuk csökkenteni pedagógusként. Igazából a sejtéseinket sem tudjuk igazolni, a családon belüli erőszakról, vagy az abúzusról.
Egy-egy ilyen kép feltárása sokkolhatja a szakembert. Mert tehetetlenséget és dühöt érez. És feladja. Keres mást, ahol van “fogadókészség”.
Az a réteg, pedig, ahol nincs meg ez, egyre duzzad. Mert senki sem akar plusz energiát beletenni. Tehetségek vesznek el, értékes életutak lehetősége. De könnyebb azt mondani, hogy a szülő a hibás. Akinek tényleg nincsenek megfelelő kompetenciái ahhoz, hogy más életstratégihoz segítse a gyerekét. Nem tud neki adni semmit, csak a példát, ahogy ő él.
Ahogy ő viszonyul az élethez. Amit ő is a szüleitől látott. Azt, hogy nem kell tanulni… nem az a lényeges. Nem kell legális munkahely, csak pénzszerzési lehetőség. A fontos, hogy pénz legyen, és megvehesse, amire vágyik. És megmutathassa, neki is van. Ő is ér annyit, mint más.
Az üzenet az is, hogy nem kell értenie a világot, nem kell olvasni, tájékozódni. Az életéhez ezek nem tartoznak hozzá. Megtanulja, hogy aki hangosabb, durvább, az kerül ki győztesen a konfliktusokból. Átveszi a családban nemétől függően a női és a férfi szerepeket is. Átveszi és majd átörökíti. Éppúgy, mint a szülei.
Így nem lesz változás. Csak, ha megváltoztatjuk ezt az egészet. Ha az ágazatok együttműködése a családok szintjén jelenik meg. Ha nem az ügyeket kezelik az intézmények, hanem az ügyeket mindig újratermelő okokat. Ha egy irányba simítjuk a hatásokat, és együtt megkeressük a hatósági és pedagógiai eszközök családokra kialakított egyedi rendszerét.
De ehhez sorba kell vennünk az eszközöket. Ismerni egymásét is. Ki, hol, mivel tud hatni? Időben összehangolni. Következetesen tartani a közösen megrajzolt utat. Bevonni őket, képességeik szerint. Hatni, hatni, hatni. Ismételni, amíg be nem épül. Olyan, mint egy puzzle. Hatásdarabok, melyeket hézagmentesen kell illesztgetnünk, lépésről lépésre.
Nem lenne bonyolult. Csak másféle munkakultúrát igényelne, mint amiben eddig éltünk. Meg kellene tanulni az összefogás kultúráját, amiben fókuszban a “nem fogadókész” családok vannak…és nem az intézmények. Nem a határok tartása, hanem a közös hatásrendszer működtetése.
Biztos vagyok abban, hogy hamar látszanának az eredmények. Minden területen.
Eljön-e ez valaha? Nem tudom…csak remélem, hogy egyszer igen.
A BALATON NEM TUD ELTŰNNI
TELEX
Szerző: FEHÉR JÁNOS
2026.08.23.
A Balaton élvezetéhez hozzátartozik a megszokott vízállás. Amikor csökken a vízszint, sokan félteni kezdik a tavat, de leginkább saját igényeiket a tóval kapcsolatban. Honti Márk, a HUN-REN–BME Vízgazdálkodási Kutatócsoport tudományos tanácsadója és kutatótársai az MTA Fenntartható Fejlődés és Technológiák Nemzeti Programjának keretében vizsgálják a tó vízháztartását és a vízszintszabályozás fenntartható módjait. A Balaton vízpótlása: Tenni, de mikor és mit? című tanulmányukban azt vizsgálták, hogy a különböző éghajlati forgatókönyveket is figyelembe véve, milyen vízszintváltozások várhatók a következő évtizedekben. Megállapításaik szerint a Balaton még sokáig megőrizheti a mai kiterjedését és karakterét, de a vízszint az éghajlatváltozás miatt ingadozni fog. Emiatt elkerülhetetlen, hogy legyenek olyan tervek, amelyekkel szükség esetén megteremthető a külső vízpótlás. Interjúnkban arról is beszélgettünk Honti Márkkal, hogy a különböző vízállások milyen vízminőségi problémákat jelenthetnek, mekkora szerepe lehet a társadalmi elvárásoknak a vízszintek értékelésében, és hogy tulajdonképpen hogyan és hová is tűnik el a víz a Balatonból.
Szerző: FEHÉR JÁNOS
2026.08.23.
A Velencei-tónál a vízállás negatív rekordokat dönt, és a Balatonnál is egyre sekélyebb vízbe gyalogolnak be a fürdőzők, szárazra kerülnek területek a mederből. Mi történne a Balatonnal, ha csak úgy magára hagynák?
Az adatok azt mutatják, hogy 10-15-20 évig nem történne más, mint amit jelenleg tapasztalunk, a tó nem száradna ki. Néha magasabb, néha alacsonyabb vízszintekkel, de megmaradna a most ismert formájában. Azok a szárazra kerülések, amiket most tapasztalunk, a tó felületéhez képest nagyon kicsik. Lehet, hogy a fürdést befolyásolják, de a tó alakjára nincsenek hatással, nem tudják a kiterjedését jelentősen csökkenteni. A jövőben a klimatikus ingadozásoktól függően néha annyi víz lenne benne, amennyire szabályozni szeretnénk, néha meg lecsökkenne a vízszint annyira, mint most, vagy esetleg még jobban. De arra még nem számítunk, hogy, mondjuk, öt éven át mindig alacsony lesz a vízállás.
Hogy hosszú távon mi fog történni, azt nehéz előre jelezni, több okból is. Az egyik legfontosabb, hogy az emberiség különböző tevékenységei milyen irányba hajtják tovább a klímaváltozást. Vannak rosszabb és jobb forgatókönyvek. Ha az előbbiekben nagyon előremegyünk, akkor 2070 környékén már nagyon nagy változások lehetnek.
A Balaton nem tud eltűnni, de a Velencei-tó sem úgy fog eltűnni, hogy ott a meder, és nincs benne semmi. A tavak valamelyest tudnak alkalmazkodni az éghajlati változásokhoz, ha kevesebb a víz, akkor összébb húzódnak. Ekkor a párolgási veszteségük csökken, ami lassítja a fogyásukat. Az a kérdés, hogy ha például a Velencei-tó helyén több kisebb, nagyon sekély tó jönne létre, azt mi még a Velencei-tónak tekintenénk, vagy valamilyen másik tórendszernek. A Balatonnak is voltak a történelem során nagy vízszintingadozásai klimatikus okokból, vagy mert lecsapoltunk belőle a déli vasút építésekor. A Balatonnál is ez a kérdés, hogy a tó átalakulhat-e más formába, amelyben például több nádas van és kevesebb nyílt víz.
Ökológusok gyakran elmondják, hogy a természet szempontjából egyáltalán nem tragikus az alacsony vízállás, sőt kifejezetten jó, és a magasan tartott vízszint inkább az üdülőtájnak, a turisztikai funkcióknak szól.
A Balaton sokakat érdekel, a társadalmi hasznosíthatósága nagyon fontos, egy kerti tóról valószínűleg nem készítenénk interjút. Ökológiai szempontból a vízhasználatot már korlátozó alacsony vízszint sem okoz problémát, sőt az ökológusok úgy gondolják, hogy a vízszintingadozás jó a tónak, a parti élővilágnak. Ugyanakkor azt is szokták mondani, hogy ha tartósan nagyon lecsökken a vízszint, annak is lehetnek ökológiai hatásai. A Velencei-tó a part közeli 25-30 centis vízmélységnél teljesen bezöldült az algáktól. Nem az az ökológiai állapot és vízminőség állt be, amit preferálunk...
Az adatok azt mutatják, hogy 10-15-20 évig nem történne más, mint amit jelenleg tapasztalunk, a tó nem száradna ki. Néha magasabb, néha alacsonyabb vízszintekkel, de megmaradna a most ismert formájában. Azok a szárazra kerülések, amiket most tapasztalunk, a tó felületéhez képest nagyon kicsik. Lehet, hogy a fürdést befolyásolják, de a tó alakjára nincsenek hatással, nem tudják a kiterjedését jelentősen csökkenteni. A jövőben a klimatikus ingadozásoktól függően néha annyi víz lenne benne, amennyire szabályozni szeretnénk, néha meg lecsökkenne a vízszint annyira, mint most, vagy esetleg még jobban. De arra még nem számítunk, hogy, mondjuk, öt éven át mindig alacsony lesz a vízállás.
Hogy hosszú távon mi fog történni, azt nehéz előre jelezni, több okból is. Az egyik legfontosabb, hogy az emberiség különböző tevékenységei milyen irányba hajtják tovább a klímaváltozást. Vannak rosszabb és jobb forgatókönyvek. Ha az előbbiekben nagyon előremegyünk, akkor 2070 környékén már nagyon nagy változások lehetnek.
A Balaton nem tud eltűnni, de a Velencei-tó sem úgy fog eltűnni, hogy ott a meder, és nincs benne semmi. A tavak valamelyest tudnak alkalmazkodni az éghajlati változásokhoz, ha kevesebb a víz, akkor összébb húzódnak. Ekkor a párolgási veszteségük csökken, ami lassítja a fogyásukat. Az a kérdés, hogy ha például a Velencei-tó helyén több kisebb, nagyon sekély tó jönne létre, azt mi még a Velencei-tónak tekintenénk, vagy valamilyen másik tórendszernek. A Balatonnak is voltak a történelem során nagy vízszintingadozásai klimatikus okokból, vagy mert lecsapoltunk belőle a déli vasút építésekor. A Balatonnál is ez a kérdés, hogy a tó átalakulhat-e más formába, amelyben például több nádas van és kevesebb nyílt víz.
Ökológusok gyakran elmondják, hogy a természet szempontjából egyáltalán nem tragikus az alacsony vízállás, sőt kifejezetten jó, és a magasan tartott vízszint inkább az üdülőtájnak, a turisztikai funkcióknak szól.
A Balaton sokakat érdekel, a társadalmi hasznosíthatósága nagyon fontos, egy kerti tóról valószínűleg nem készítenénk interjút. Ökológiai szempontból a vízhasználatot már korlátozó alacsony vízszint sem okoz problémát, sőt az ökológusok úgy gondolják, hogy a vízszintingadozás jó a tónak, a parti élővilágnak. Ugyanakkor azt is szokták mondani, hogy ha tartósan nagyon lecsökken a vízszint, annak is lehetnek ökológiai hatásai. A Velencei-tó a part közeli 25-30 centis vízmélységnél teljesen bezöldült az algáktól. Nem az az ökológiai állapot és vízminőség állt be, amit preferálunk...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)