Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2026.07.07.
– A Fidesz–KDNP tüntetést szervez az ÖRKÉNY ellen.
Elsőre megijedtem.
Hiszen Örkény – a Fidesz-KDNP felől tekintve – tényleg roppant veszélyes szerző.
A Tótékban például Örkény megmutatja, hogy a hatalomnak nem kell állandóan ordítania. Elég, ha egyszer beköltözik a házba. Egy őrnagy érkezik, és mire elmegy, már nem is ő a legnagyobb hatalom, hanem az a félelem, amelyet hátrahagyott. Onnantól az emberek maguk találják ki, mit kívánhat még a hatalom, és igyekeznek túlteljesíteni a kimondott és ki nem mondott parancsokat. A zsarnokság legmagasabb foka nem az, amikor félnek tőle, hanem amikor már helyette is gondolkodnak. Ez a felismerés valóban veszélyes.
A Pisti a vérzivatarban még rosszabb. Pisti mindig tudja, merre fordult a szél. Mire a többiek kimondják az új jelszót, ő már tegnap is azt mondta. Az ilyen figura minden rendszer kedvence. És minden rendszer szégyene.
A Macskajáték sem veszélytelen, sőt, kimondottan botrányos. Emberek, akik a saját életüket akarják élni. Szerelem, szabadság, méltóság, magánélet. Semmi állami felügyelet, semmi erkölcsvédelmi főosztály, semmi KDNP-s használati utasítás arra, hogyan illik öregen szeretni, féltékenynek lenni, reménykedni és szenvedni.
És az egypercesek...
A Közvéleménykutatás ma már szinte dokumentumirodalom. Örkény még azt hitte, a közvéleményt mérik. Milyen naiv volt. Ma már tudjuk: előbb elkészül az eredmény, utána hozzáírják a kérdéseket, és az egészet átkeresztelik Nemzeti Konzultációra.
Az Utolsó meggymag különösen veszélyes. Egyetlen jelentéktelen meggymagból országos ügy lesz, mintha a haza sorsa múlna rajta. Ma ezt úgy hívják: napi tematizálás. Ismerős módszer: ha nincs mit felmutatni, mindig lehet találni egy meggymagot, amiből nemzeti ügyet, közellenséget vagy újabb plakátkampányt csinálnak.
A Sokszor a legbonyolultabb... talán a legveszélyesebb írása. Abból ugyanis kiderül, hogy a legösszetettebb problémákat is el lehet intézni egyetlen primitív mondattal. Örkény ezt iróniának szánta. Ma a Fidesz-KDNP kommunikációs kézikönyveként olvasható.
Az Arról, hogy mi a groteszk pedig végképp tűrhetetlen. Azt javasolja Örkény, hogy nézzük a világot a két lábunk között hátrafelé. És valóban: onnan nézve egészen másképp fest. Például az önkény könnyen szabadságharcnak látszik, a propaganda tájékoztatásnak, a lojalitás hazaszeretetnek, a félelem nemzeti egységnek.
Vagy az In memoriam dr. K. H. G.
Ez aztán igazán veszélyes. Mert Örkény néhány sor alatt lerombolja azt az illúziót, hogy a kultúra önmagában megvéd a barbárságtól. A munkaszolgálatos még Hölderlint, Heinét, Schillert, Rilkét idézi. Hisz abban, hogy ezeknek a neveknek súlyuk van. Hogy a kultúra felismeri önmagát. De az erőszak és a fegyver más nyelven beszél. A barbárság ugyanis nem olvas, csak uralkodik. Ez valóban kellemetlen egy olyan politikai közegnek, amely minden második mondatában a keresztény kultúrát, a nemzeti kultúrát és a magyar kultúrát emlegeti, miközben éppen a kultúra szabadságát, sokszínűségét és autonómiáját tekinti ellenségnek. Náluk a kultúra kirakat, a barbárság pedig kormányzati technológia.
Már éppen kezdtem megérteni, miért készül a fideszes tüntetés Örkény ellen.
Aztán jobban figyeltem.
A bemondó ugyanis nem azt mondta, hogy a Fidesz–KDNP tüntetést szervez az ÖRKÉNY ellen.
Hanem azt, hogy az ÖNKÉNY ellen.
Ja.
Így már értem.
Ők.
Az önkény ellen.
Éppen ők.
Hát ilyen egyperces abszurdot még Örkény István sem tudott írni.
Pedig az abszurdban igazán otthon volt.
