BRUCK ANDRÁS: A VALLOMÁS SZÉGYENE ÉS NEHÉZSÉGE

FACEBOOK
Szerző. BRUCK ANDRÁS
2026.05.12.

A budapesti Balassi Bálint utcában szombat este végig rendőrautók álltak. Ugyanúgy, mint a múltban mindig, amikor a Kossuth téren épp zajlott valami. Ezek az autók valósággal az életem részévé váltak. Tizenhat éven át láttam, amikor harminc, békésen vonuló egyetemista mögött tíz rendőrautó gurult, néhány közülük kamerával a tetején, és hogy a legártatlanabb tüntetéshez is hatalmas rendőri apparátust rendelt ki a rezsim. Mindig zavart a látványuk, nyugtalanító érzéseket keltettek bennem. Másfél évtized után ez a szombat volt az első olyan alkalom, hogy a rendőrökben nem ellenséget láttam, hanem egyszerű alkalmazottakat. Különös érzés volt, egyben felismerés.

Bár kereken egy hónap telt el április 12-e óta, most, a rendőrautók megszokott sora láttán éreztem legtisztábban, hogy az önkényuralom milyen mélyen ivódott belém is, és hogy a Tisza Párt győzelme, vagy még inkább a Fidesz bukása több volt politikai változásnál: szakítás a félelem, a kiszámíthatatlanság valóságával, az eufória, a könnyek és az öröm kirobbanása pedig traumafeldolgozás volt, elindulás kifelé a kisebbrendűségi érzés és az öncenzúra bénító szorításából.

Mostanáig úgy éltünk, mint aki körbe-körbe botorkál a sivatagban, cél és irány nélkül, ráadásként a magyar állam a miniszterelnökön, a kormány tagjain, média és influenszer pribékjein keresztül gondolataink és érzelmeink társbirtokosává is vált. Olyanok voltak, mint a házastársukat méreggel, kis adagokban meggyilkoló férj vagy feleség. Nem eljárni ellenük annak az elismerése volna, hogy igazuk volt, amikor mindent fölforgattak, a saját nevükre írattak, a demokráciából pedig büntetőtelepet csináltak csupán annak az egyetlen célnak a szolgálatában, hogy a szociopata miniszterelnök agya elég szerotonint termeljen.

Íme, C. S. Lewis, nagyhatású, ír teológus pontosan idevágó intelme: „Ha keresed az igazságot, a végén megnyugvást találhatsz; ha nyugalmat keresel, nem lesz se megnyugvás, se igazság”. Pont ebben bíznak a bukottak is, s valahányszor az egyikük megszólal, úgy tesz, mintha fogalma se lenne az igazságról. Még Székesfehérvár polgármestere, a maroknyi, „józanabb”, fideszes közé számító Cser-Palkovics András is úgy beszélt a velük történtekről - az idézőjel azért nála sem fölösleges -, mint aki meghibbant. Nem érti, hogy alakulhatott ki körülöttük ez a mindent elsöprő protest hangulat. Úgy érzi, a Fidesz áldozatává vált valaminek - tehát nem a nép vált az ő áldozatukká -, de majd mindent kivizsgálnak és megtalálják áldozatiságuk okait. Megspórolhatnák ezt, ha megnézik a bankszámláikat és a nevükön lévő ingatlanok számát.

De az amúgy mérsékeltnek, pragmatikusnak, elkötelezett EU-pártinak tartott Navracsics Tibor is játssza a hülyét, holott miniszterelnök-helyettesként és közigazgatási és igazságügyi miniszterként (2010–2014) fő kidolgozója volt az illiberális állam jogi és közigazgatási eltorzításának. És mégis, más fideszesekhez hasonlóan ő is a „középosztály, a polgárság elhanyagolását” nevezte meg bukásuk okának. Megfeledkezett volna saját ténykedéséről, amivel hozzájárult a középosztály megtizedeléséhez? Orbán, a felcsúti dzsentri, még a Norvég Alap 77 milliárdját is veszni hagyta, mert annak szétosztását is egymaga akarta kontrollálni. Az volt a baja, hogy a pénzt civilek, a jövő polgárai kapták volna. Ugyan már, Navracsics is csak egy ebből a züllött brancsból, akik az erkölcsi normáikat képesek voltak leválasztani munkaköri becstelenségeikről.

A polgári Magyarország felettébb sikeres hívószaváról nem épp a hatalmi alávalóság egyik fénylő csillaga mondta, hogy az csupán „politikai termék”? Beválni bevált, de csak bűn született belőle, nem polgár és nemzeti felemelkedés. Bár szétvertek minden intézményt, amelyekben a polgárság kivirágozhatott volna, azért csak tovább hajtogatják, hogy ők, pár ezren lennének a tiszteletre méltó polgárok, a kezükhöz tapadó ezermilliárdokkal, asszonyaik milliós gönceivel, táskáival, a garázsaikban luxus- és sportautókkal, az állam nélkül működésképtelen cégeikkel, lopott pénzekből épített ingatlanbirodalmakkal. Mi meg vagyunk három és félmillióan a bosszúra vágyó, büdös prolik, „jakobinus diktatúrába oltott Lenin-fiúk”. Ezek aligha lesznek jó érvek a bírák előtt.

A fideszesek egyelőre óvják magukat az önmegsemmisítéstől, annak tudatosításától, hogy politikai pályájuk és tekintélyes vagyonuk egyaránt jórészt törleszkedésen, alantasnál alantasabb eszközök használatán alapult. Ha viszont nem mondod ki, hogy részt vettél az ország, honfitársaid kirablásában, te is igyekeztél, mint Vidnyánszky, mindenkit eltaposni, márpedig ezt aligha fogod elismerni, akkor muszáj tovább hazudnod, meséket feltálalnod saját magadnak és az ország népének. Az igazságszolgáltatás, az erkölcsi rend helyreállítása azonban nem csak a nemzet számára volna létfontosságú elégtétel a lelki és anyagi veszteségekért, de a bűnök elkövetőit is megakadályozná, hogy átírhassák, fertőtleníthessék saját ocsmány múltjukat.

A vétkesek közül egész biztosan sokan fognak felelni azért, amit tettek, csak azt sajnálom, hogy a világ összes bírája és ügyésze nem volna elég ahhoz, hogy mindenki ellen ítélet szülessen, aki amúgy megérdemelné.

kép: Az autokrácia temetése egy brazil kulturális magazin borítóján.

ITT OLVASHATÓ