Szerző: RAJK JUDIT
2026.05.22.
*
A liszti tradíciókra visszavezethető, nagyszámú egyéni és kiscsoportos (tehát finanszírozási szempontból bizony drága) tanórából álló oktatásunk minden fenntartói ellenszéllel szemben sikeres, folyamatosan a nemzetközi rangsorok élén szerepelünk, legjobbként a magyar felsőoktatási intézmények között, megelőzve a világ sok neves és sokkal jobb kondíciókkal rendelkező zenei intézményét. A Zeneakadémia oktatói és dolgozói következetesen elkötelezettek voltak, és többször, több ügy mentén kiálltak a tudomány, a művészeti élet szabadsága és a tanszabadság mellett. De ez súlyos következményekkel is járt.
Tartós és folyamatos lett a konfliktus az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), később a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetőivel, ennek következményeként a fenntartásunkért felelős minisztérium minden eszközzel megpróbálta ellehetetleníteni az intézményt. Munkánkat lebecsülték, sajtóhadjárat indult ellenünk, az egyetem mind a mai napig súlyos alulfinanszírozással küzd, és a leköszönt kormány miniszterei (Csák, Hankó) mint a fenntartó képviselői folyamatosan elutasították a bérrendezést, miközben olyan összegekkel támogatták meg a zenei (?) élet több szereplőjét, amikről a Zeneakadémia álmodni sem mer. A héten nyilvánosságra került, a Hankó Balázs által „kulturális célra” adományozott milliárdokból nemcsak egyetemünk és a hozzánk tartozó Bartók Konzi hangszerparkját lehetett volna olyan szintre emelni, mint amit ez a két oktatási intézmény kiemelt oktatási feladatai miatt megérdemelne, hanem még zeneiskolai hangszerfelújítások is belefértek volna. Nagy hírű Zeneakadémiánk évekig kizárólag csak az oktatók és dolgozók áldozatos munkájának köszönhetően tartotta meg elismert szerepét a hazai és nemzetközi felsőoktatási rangsorban. Ma egyetemünkön egy nyelveket beszélő, doktori fokozattal bíró egyetemi adjunktus és egy (munkáját egyébként makulátlanul végző) takarító bruttó munkabére a bértáblában azonos. Nehéz leírni, de bizony, ami fiatal oktatóink fizetési lapján szerepel, az a garantált diplomás bérminimum: bruttó 373 200 Ft. Ez az összeg az elmúlt években máshol – olvassuk – napidíj volt...
Kevesen tudják, mert muzsikusként, művészként nem ezzel szeretünk szerepelni a hírekben, milyen sokszor hozott Szenátusunk okos és higgadt döntést. Nem politikai, hanem morális alapon, tudván és felmérvén, mire kötelez örökségünk, az a szellemi, tárgyi és ingatlanvagyon, ami magát a Zeneakadémiát jelenti.
Most, amikor esély és ígéret van arra, hogy a kultúra és az oktatás visszakerül a kormányzati prioritások közé, fontosnak tartom rögzíteni mindezt, és emlékeztetni az elmúlt évek küzdelmeire, arra, hogy muzsikálás és oktatás mellett mi mindenre kellett időt, energiát és civil kurázsit tartalékolnia a Zeneakadémia polgárainak.
Először 2011-ben alakult ki válsághelyzet, amikor költségvetésünkből 228 millió forintot zárolt az akkor még Nemzeti Erőforrás Minisztériumának hívott fenntartó, és Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost küldte vizsgálódni. Csődhelyzet alakult ki, bizonytalanná vált a Zeneakadémia felújítás alatt lévő épületének elkészülte, főigazgatónk lemondott, az akkori rektor, Batta András a helyzetet kényszerből úgy oldotta meg, hogy miniszteri biztost kért maga fölé a rendkívül súlyos pénzügyi helyzet kezelésére.
2015-ben, a fékek és ellensúlyok nélkül működő kormányzati struktúrát miniben leképező, ezért súlyosan megkérdőjelezhető kancellári rendszer bevezetését követően nem sokkal elértük, hogy Orbán Viktor rövid működés után felmentette a Zeneakadémia első kancellárját, Kupper András volt fideszes képviselőt, akit Balog Zoltán nevezett ki. A kancellár ellen egységesen lépett fel a Tanszékvezetői Tanács, a Hallgatói Önkormányzat és a Szenátus is, miután szakmailag alkalmatlannak tartottuk a Kupper által benyújtott Szervezeti és Működési Szabályzat módosításait, mely csorbítani kívánta a rektor és a szakmai vezetés jogköreit. Ne feledjük, a kancellár az egyetemen belül senkinek és semmilyen testületnek nem tartozik felelősséggel, a fenntartó kinevezettje és kinyújtott keze, jogköre, mivel a kassza őre, szinte korlátlan. Az együttműködés sok esetben a személyes kapcsolatokon is múlik – eddig öt kancellárral együtt élve ebben sokféle tapasztalatot szereztünk –, ez jogi garanciákat nem ad(hat), így a rendszer önmagában az autonómia korlátozásának kérdését feszegeti...
2019-ben, a kormány modellváltási programcsomagja meghirdetésekor egyetemünk önállósága került veszélybe, amikor a fenntartó terve szerint összevonták volna a Magyar Képzőművészeti Egyetemet (MKE), a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet (MOME), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet (Zeneakadémia), a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) és a Magyar Táncművészeti Egyetemet (MTE). A Zeneakadémián az Állami Számvevőszék vizsgálatot kezdeményezett, ennek mentén próbáltak nyomást gyakorolni ránk. A tervből aztán nem lett semmi, a MOME-t elsőnek darálták be az új alapítványi struktúrába. Emlékszem a Covid alatti zoom-beszélgetésekre, amelyekben az ottani szakszervezetis kollégák tapasztalataikat megosztva sok tanácsot adtak a modellváltás ellen még küzdő egyetemeknek (SZFE, MKE, LFZE) a túléléshez és az ellenálláshoz, a Szenátusban képviseleti joggal bíró szakszervezeti alapszervünk megerősítéséhez.
2022-től – annak ellenére, hogy abban az évben a Zeneakadémia a magyarországi egyetemek közül egyetlenként a száz legjobb közé került a QS-rangsorban, 2026-ban már a szakterületi rangsorban az EU-s intézmények között a 4. helyen állunk – újból folyamatos támadások érkeztek felénk a fenntartótól, nem titkoltan azzal a céllal, hogy alapítványi formába kényszerítsenek bennünket.
Szenátusunk legjelentősebb tette volt a 2022 decemberében meghozott 131/2022. (12.13.) sz. határozat, álljon itt szó szerint: „Figyelembe véve, és mérlegelve a felsőoktatás átalakításának eddigi tapasztalatait, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szenátusa – egyhangúlag – nem támogatja az egyetem esetleges modellváltását.” A határozatot az akkori kancellár, Szentgyörgyvölgyi László Zoltán is megszavazta. Felmentették, és megérkezett helyére Kotán Attila Bertalan, akit az államigazgatásban eltöltött, meglehetősen konfliktusos életútja alapján a Magyar Narancs egyik akkori cikke „a takarító” jelzővel illetett. Vezetési stílusa miatt állandósultak a konfliktusok, nem volt elfogadott költségvetésünk, elindult az elvándorlás. A Szenátus, az oktatók és a Hallgatói Önkormányzat egységesen és folyamatosan ellenállt az általa képviselt miniszteri terveknek. 2023 nyarán 223 oktató (ami majdnem a teljes oktatói létszám) tiltakozásának eredményeképpen sikerült visszavonatni egy súlyosan diszkriminatív rektori kiírást, később pedig megakadályozni, hogy a miniszter jelöltje, az MMA által művészi teljesítménye alapján egyéni eljárásban nagy hirtelen egyetemi tanárrá emelt Keller András rektor legyen. Kitartásunk és érdekérvényesítésünk oly erős volt, hogy a végén Kotán kancellár is távozott, nyilvánvalóan nem önszántából.
Az alapítványosítás nem jött létre, de más módon volt próbálkozás az ingatlanportfóliónk átalakítására. Több körben tárgyalta és végül határozottan elutasította Szenátusunk azt a miniszteri kezdeményezést, mely interaktív látogatóközponttá és kávéházzá alakította volna a Régi Zeneakadémia épületét, a Liszt Múzeumot és az épületben működő nemzetközi hírű kutatókönyvtárunkat, negligálva, hogy az épületben oktatás is folyik. Erre a projektre még tanácsadó testületet is létrehoztak, melynek a Zeneakadémia részéről kizárólag a kancellár volt tagja, de tevékenyen részt vett benne az MMA akkori elnöke, Vashegyi György, és a Magyar Zenei Tanács vezetője, Zsoldos Dávid is. Motorja az ötletnek az a Csák János munkatársaként is dolgozó Kósa Margó volt, akinek ingatlanügyekkel foglalkozó cégei ellen – a K-Monitor és az atlatszo.hu oknyomozó cikkei szerint – jelentős számú végrehajtás folyt. Említésre méltó és fontos, hogy Csák miniszter mögött már akkor ott tevékenykedett felsőoktatásért felelős államtitkárként Hankó Balázs, aki meghatározó figurája volt a Zeneakadémia kivéreztetésének. Később, miniszterként különösen.
2025-ben a bűnünk az volt, hogy egy újabb rektorválasztási körben is következetesen ragaszkodtunk ahhoz a jogunkhoz, ami egyébként a felsőoktatási törvényben is rögzített, nevezetesen, hogy Szenátusunk válasszon rektort. Mindezt megtetéztük azzal, hogy a miniszter jelöltjével szemben, akinek pályázata sok-sok szempontból bizony nem volt makulátlan, saját jelöltet is állítottunk. Hankó bízott abban, hogy működni fog a kézi vezérlés. A több körben lezajló, nyilvános rektorválasztó szenátusi ülésen a minisztérium delegáltja a telefonjáról olvasta fel a miniszter Amerikából küldött fenyegető üzeneteit, a konzisztórium egyik, a miniszter által delegált tagja, a zenei élet ismert figurája pedig egyenesen kortesbeszédet tett a Hankó által favorizált Kelemen Barnabás mellett, jelezve a Szenátusnak, hogy pénz csak akkor lesz, ha Kelemen mellett voksolunk. És valóban, a miniszteri prókátornak igaza volt, jött a büntetés, pénz nem lett. De egy hosszú drámai szavazási folyamat után, Farkas Gábor zongoraművészt megválasztva lett saját rektorunk, és megmaradtunk annak, aminek Liszt Ferenc százötven éve alapított minket, az ország egyetlen, kiemelt zenei és kulturális feladatokat ellátó állami intézményének, a Zeneakadémiának.
Ha végigtekintünk a 2026. április 12. óta eltelt pár hétben a modellváltott egyetemeken végigsöprő válságsorozaton, jól érzékelhető, hogy a propagandával, zsarolással, hazugságokkal és megalapozatlan pénzügyi ígéretekkel végbevitt, öncélú, elsősorban a tulajdonszerzésre irányuló alapítványosítás, a kormányzati önkény, a megbukott kormány kegyeltjeinek játékteréül szolgáló struktúra, valamint a jogi garanciák hiánya milyen ingatag helyzetbe hozta a magyarországi felsőoktatás egészét. A szemünk előtt zajlik több összeomlás, vagy legalábbis súlyos repedések a rendszerben, gondoljunk csak az SZFE-n (Vidnyánszky), a győri Szent István Egyetemen (Palkovics), a kecskeméti Neumann János Egyetemen (Matolcsy), a Metropolitan Egyetemen (Matolcsy és tsa), a MOME-n (Böszörményi-Nagy) vagy a Budapesti Corvinus Egyetemen (Hernádi) a napokban történt lemondásokra, tiltakozásokra, gazdasági beborulásokra. A sokat idézett bibói gondolat, hogy hazugságra nem lehet rendszereket építeni, sajnos vagy szerencsére most is beigazolódott, ám az elmúlt tizenhat év a jövő generációjának tudását megalapozó egyetemi rendszerünket is beáldozta. Kevés kivétellel. Ott nem tudott csak mélyreható nyomokat hagyni, ahol a közösségben erősen működött a civil kurázsi, a belső mérce, a közös ügyért való küzdelem, az universitas filozófiai és morális elve. (És tudom, az igazsághoz ez is hozzátartozik, hogy egy kis létszámú egyetemen, nyilvánossághoz szokott, reflektorfényben álló művészekként, könnyebb volt az érdekérvényesítés, mint a nagy tudományegyetemeken dolgozó kollégáknak.) Azonban bosszúból az állam olyan minimálisan finanszírozott működési kereteket adott ezeknek az egyetemeknek, hogy ez nem tartható tovább. A jogviszonyok rendezése, a szerkezet stabilitása és azonnali financiális segítség kell, értő, odafigyelő és hosszú távú, hogy működésünk, oktatóink, dolgozóink munkája meg- és fenntartható legyen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.