FACEBOOKSzerző: BRUCK GÁBOR2026.09.01.
Budapest gyönyörű. Messziről. A Dunáról, a Gellért-hegyről, egy hídról, amikor kigyulladnak a fények, és a Parlament úgy áll a parton, mintha valaki ezt a várost még mindig nagyon szeretné.
Aztán lemegyünk az utcára, és ott kezdődik a valóság.
Büdös aluljárók. Fekete járdák, kátyú, repedés, rozsda, törött padok, ferdén álló táblák. Matricák száz rétegben az oszlopokon. Graffiti, amely előbb válik a városkép részévé, mint hogy valaki lemossa. Kiszáradt fák, kiégett fű, virágágyások, amelyekről régen lemondtunk.
És az üzletportálok. Mintha mindenki azt rakhatna ki, amit akar. Rikító műanyag, koszos üveg, óriási összevissza betűk. Leeresztett redőnyök mögött kipusztult üzletek.
Nem mindenhol ilyen. És talán ez benne a legrosszabb. Mert néhány száz méterenként Budapest megmutatja, milyen gyönyörű lehetne. Aztán megint elengedi magát.
Hetente végigsétálok rajta, és arra gondolok: hogyan sikerült Európa egyik legszebb városából Európa egyik legelhanyagoltabb fővárosát csinálnunk?
Nem azért ilyen, mert a budapestiek különösen koszosak volnának, vagy Karácsony Gergely nem tudna takarítani. Nagyobb a baj. Budapestnek nincs elég pénze.
2019 után a Fidesz egy kicsit innen, egy kicsit onnan vett el, majd jött egy újabb elvonás, és a végén a hatalmas szolidaritási hozzájárulás.
És egy város nem akkor kezd tönkremenni, amikor összedől egy híd. Jóval korábban.
Amikor a járdát már nem mossák olyan gyakran, és a pad még kibír egy évet. Amikor a kátyút majd legközelebb, a kiszáradt fa helyére pedig majd jövőre ültetnek másikat. Amikor a korlátot még nem muszáj lefesteni, és egy parkra azt mondják: most fontosabb dolgunk van.
Aztán eltelik öt év. Tíz. És egyszer csak az egész városon látszik, hogy menthetetlenül elhanyagolt.
Ennek van egy neve: karbantartási adósság. Amit ma nem javítunk meg, az nem vár türelmesen ugyanazzal az árcédulával. Kamatozik. Az elhanyagolás nem megtakarítás, hanem hitelfelvétel, méghozzá rossz kamatra.
A nemzetközi tapasztalatok szerint egy elhalasztott javítás később többszörösébe kerül. Utaknál a késői rehabilitáció akár hatszor-nyolcszor drágább, mint az időben végzett javítás. A javítások elhalasztása nem spórolás, hanem nagyon drága hitel.
Ebben az az őrjítő, hogy Budapest nem szegény város. A 2025-ös gazdasági teljesítménye 34 000 milliárd forintra becsülhető. Ez az ország GDP-jének 39 százaléka.
És ebből mennyi jut arra, hogy a város tiszta, zöld és gondozott legyen? A Főváros és a kerületek adataiból összerakható becslés szerint évi 80–90 milliárd forint. Ez a Budapesten létrehozott gazdasági érték körülbelül egynegyed százaléka (0,25%). Ennyit költünk arra, hogy a járdán ne törjön ki a lábad, és ne legyél rosszul a kosz miatt.
Tegyük egymás mellé a számokat:
90 milliárd Budapest rendben tartására.
163 milliárd szolidaritási hozzájárulásra.
Lehet szolidaritást kérni a Fővárostól, de nem lehet addig fejni, amíg már arra sincs pénze, hogy lemossa a saját járdáit.
Ez volt eddig, de lehet, hogy most valami változik.
Megnyílt előttünk hatezermilliárd forintnyi uniós forrás, és ezzel elkezdődhet egy új történet. A ’90-es években volt egy Budapest-modell. Arról szólt, hogyan lehet egy lerobbant szocialista fővárosból egy működő európai várost csinálni.
Ma egy új Budapest-modellre van szükség, amely arról szól, hogyan gondozzuk azt a fantasztikus örökséget, Budapestet, amit örököltünk.
A főpolgármesternek Budapest élére kell állnia. Nem Magyar Péter ellen és nem is a kormány ellen. Budapestért. Tegyen le az asztalra egy ötéves tervet. Nem százoldalas tanulmányt, hanem egy világos ajánlatot: Budapest legyen újra a budapestieké.
Az elgondolás lényege: az uniós pénz egy kis töredékéből dolgozzuk le a város évtizedes karbantartási adósságát. Járdák, aluljárók, terek, fasorok, parkok, elrohadt közterületek javítása. Vegyünk utcaseprő- és mosógépeket. Kezdjünk neki az évtizedek óta halogatott apró javításoknak.
Ha Budapest és a kerületek évente a 90 milliárd saját karbantartási pénze mellé visszakapják a szolidaritási adó felét, vagyis összesen 170 milliárdot tud a város a fizikai állapotára fordítani, akkor végre nemcsak túlélünk, hanem elkezdjük törleszteni a karbantartási adósságot.
Ez gazdaságilag sem őrültség.
2025-ben több mint 18 millió vendégéjszakát töltöttek Budapesten. Ha egy tisztább, zöldebb, élvezhetőbb város néhány év alatt akár csak 4–5 százalékkal több vendégéjszakát hozna, az akár évi 40–50 milliárd forintnyi további turistaköltést jelenthet.
A tiszta járda tehát nem pusztán kiadás. És ez lehet Karácsony Gergely egyik nagy ügye. Nem baloldali és nem jobboldali ügy. Nem Tisza-ügy, ez Budapest-ügy.
Ebben a városban közel 1,7 millió ember él. Valamennyien ugyanazon a járdán mennek haza. Ugyanazt a levegőt szívják. Ugyanabba a parkba viszik a gyereket. Ugyanazt a mocskos aluljárót nézik.
Ezért Budapest ne néhány milliárdért könyörögjön, hanem lépjen nagyobbat. Budapest termeli meg az ország GDP-jének közel negyven százalékát. Évekig viseltük az elvonásokat; szerintünk most legyen lehetőség Budapest rendbetételére is. Azt akarjuk, hogy végre tiszta legyen az utca.
A karbantartás nem az, amire akkor költünk, ha minden fontosabbat már kifizettünk. A karbantartás az egyik legfontosabb beruházás.
Budapestnek nincs szüksége még egy nagy politikai ígéretre.
Van Duna, van Vár, van Andrássy út, vannak szép hidak és gyönyörű házak. Szinte mindent megörököltünk, ami egy nagyszerű városhoz kell.
A régi Budapest-modell megtanított bennünket fejleszteni. Az új tanítson meg gondozni. Most már csak szeretni kellene Budapestet annyira, hogy ezt meg is tegyük.
Ez volna a rendszerváltás kezdete Budapesten.
