TÓTA W. ÁRPÁD: A FIATALOK MOST VÁRNAK, DE MÁR MEGÉLTÉK, HOGY HA NEKIK A KORMÁNY NEM TETSZIK, EL TUDJÁK ZAVARNI

HVG360
Szerző: TÓTA W. ÁRPÁD
2026.09.10.

2026-ban minden megváltozott: a fiatalok megtalálták az urnát. És most várnak. Egyelőre türelemmel. De az sem lesz végtelen. Sőt rövidebb lesz, mint a Fidesz idején.

Szavazókorba léptek azok, akik valóságshow-kon nőttek fel – sápítozik az egyik gyászbogár, már licitál is rá a másik gyökér a gyökértelen fiatalokról, és nagyjából ez a megfejtés marad az asztalon másnapra is, meg aztán minden napra. Unalmas menü, de legalább van kire kenni a lebőgést. Az nem követelmény, hogy legyen értelme. Például aki ma húszéves, az tíz meg hat éve szinte biztosan nem csüngött valóságshow-kon, azok addigra rég elfáradtak az egész tévézéssel együtt. De egyik demens vénember sem fogja kijavítani a másikat, a lényeg a dallamos motyogás.

Szilárd tény, hogy a fiatalok elsöprő többsége a Fidesz ellen szavazott, de ennek oka nem a tévéműsor volt, nem is a fesztiválok, hanem maga a Fidesz. A vádaskodás egyébként elkezdődött már a választás előtt. Akkor Lázár János panaszkodott, hogy „irracionális gyűlölet terjed a fiatalok körében”. Az én lelkiismeretem tiszta, szóltam akkor is: János, a fiatalok azért utálnak titeket, mert nem képviselitek őket. És amit műveltek, az számukra vagy undorító, vagy ostoba, de leginkább mindkettő.

Az oktatástól a drogpolitikáig, a kultúrától a külügyig, egyházpolitikától melegjogokig és környezetvédelemig, faltól falig ez volt a helyzet. Nincs abban semmi csoda, hogy ellenük fordultak. Ma a fideszesek annyit ismernek el, hogy túl engedékenyek voltak, és nem verték a gyerekek fejébe az orbánizmust a suliban. Nem fogják fel, hogy erre esélyük sem volt. Lett volna viszont alkalmuk meghallgatni, figyelni, változtatni. De már nincs, és valószínűleg nem is lesz. A csapda hasonló a szélsőjobbos néppártosodás kelepcéjéhez. Az irányváltással feláldoznák a stabil közönségüket, amely összetett mondatokkal nem bajmolódik, és igényli a napi bornírt butaságot. A dallamot.

Ennek tehát szerencsére vége van. A huszonévesek megelégelték, hogy a kormányuk ellenük dolgozik, és választottak mást. Azzal a meggyőződéssel, hogy ezektől a butaságból és megcsontosodott élethazugságból álló terhektől megszabadulnak.

A bizalom még kitart, tudják, hogy nem holnapra lesz itt finn iskola, országos bérlakásprogram meg skandináv jólét. Továbbra is százezrével figyelik a politikát, és várják a változásokat. A türelem azokban az ügyekben a legrövidebb, ahol nem kell alapot betonozni, új szakembereket képezni, vagy megvárni, amíg kinő egy erdő. Ahol a változatlanságot a legnehezebb megindokolni.

Ilyen a differenciált drogpolitika, ilyen a melegek jogegyenlősége: ezek lényegében tollvonások. Idetartozik az egyházi iskolák visszahódítása, lehetőleg békésen, vagy ha kell, másképp. De miért ne menne békésen? Onnan jöttek a legharciasabb amazonok, az egész terjeszkedés kontraproduktív volt, viszont ordítóan igazságtalan.

A liberális fordulat a fiatalok többségének értékrendjével egyezik ugyan, de a Tisza Párt a kampányban látványosan kerülte ezeket a témákat. Emlékezetes Magyar Péter tojástánca a Pride vagy a sajtószabadság körül: az az elbizonytalanodott fideszeseknek szólt. A Tisza egész menetelése során eltartott magától mindent, amit liberálisnak vagy baloldalinak lehetett bélyegezni. És ez a taktika nem volt téves. Megúszott ezzel néhány lejárató plakátot, a választói pedig bíztak abban, hogy ez tényleg csak taktika.

Hiszen tényleg maguktól értetődő dolgok ezek. Nem nagyon van már 40 alatt senki, aki összecsapná a kezét és égnek fordítaná a szemét, ha valakiről kiderül, hogy meleg. Vagy ha előkerül egy füves cigi. Tolódik szépen és örvendetesen a temető felé a sipítozás, ha egy pár nem esküszik templomban; azon meg már a hetvenes öregek sem lepődnek meg, hogy az esküvő előtt évekig élnek együtt. A kultúraváltás valóság, és nem fordítható vissza. Aki megpróbálja, az úgy jár, mint a Fidesz.

Való igaz, szavazókorba léptek azok, akik már mást gondolnak a világról. Nem a tévéműsortól, nyilván: az angoltudás, a kulturális környezet, az összenyitott világ miatt. Azért, mert láttak már színes bőrűt, románt, transzneműt és feministát, vagy akár buliztak is velük, és nem hiszik többé, hogy kutyafejűek. Ezt a tapasztalatot csak korlátozottan tudják hazavinni a nagyszülőknek. A generációs szakadék valós. Korábban is létezett, de a választói érdekérvényesítés az öregeknek kedvezett. Nekik koncertezett a politika, az ő pénztárcájukat és előítéleteiket vette előre. 2026-ban minden megváltozott: a fiatalok megtalálták az urnát.

És most várnak. Egyelőre türelemmel. De az sem lesz végtelen. Sőt rövidebb lesz, mint a Fidesz idején. Az idei választáson évtizedes hagyomány tört meg: ezek a lányok és srácok elmentek szavazni. Már tudják, hogyan kell.

Látták, hogyan emelkedik fel a semmiből egy új erő. Megélték, hogy ha nekik a kormány nem tetszik, akkor el tudják zavarni.

Ugyanolyan motivált választói csoportként érdemes számolni velük, ahogy korábban a nyugdíjasokkal.

Bizonyára értékelik a Kossuth téri fesztiválokat. És az is biztos, hogy nem elégszenek meg ennyivel. Egyikük sem olvas már Marosán Györgyöt, de a jelszavát nagyon is értik. Nem azt, hogy nem a zsömle a kicsi. Hanem azt, hogy az úton végig kell menni.

ITT OLVASHATÓ