Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2026.09.10.
Nagy a kísértés, hogy elintézzük annyival, miszerint a ner tette tönkre a magyar oktatást (a tönkretett oktatás pedig termelte a ner szavazóit). A mai leckében nézzük meg tisztességesen, mit mondanak az adatok, és mit nem.
Mint említettem, a romlás globális (az OECD-átlag matematikából 9, szövegértésből 14 ponttal csökkent 2022 és 2025 között), nem magyar jelenség. Ezt a ner nyilván nem magyarázza. Viszont a magyar visszaesés mindkét területen nagyobb volt az OECD-átlagnál, és regionálisan is leszakadtunk. Ez a különbség az, ami magyarázatra szorul, nem a lejtő, hanem az, hogy mi miért meredekebben csúszunk rajta.
Jöjjön tehát a kérdés, amit a cikkek felvetnek, de kevesen bontanak ki: van-e összefüggés a kognitív képességek hanyatlása és az autoriter politika térnyerése között?
Nos, kimutatható összefüggés van, de nem az, amire elsőre gondolnánk. A kutatások következetesen azt találják, hogy az iskolázottság és az autoriter attitűdök között negatív a korreláció: minél többet tanult valaki, annál kevésbé vonzza a tekintélyelvű politika. Ez önmagában még lehetne szelekció is, ha például eleve azok az emberek mennek egyetemre, akik liberálisabbak. De Feldman és Newcomb már 1969-ben kimutatta, hogy ugyanazok a diákok kevésbé autoriterré válnak elsőévestől végzősig, tehát nem csak a kiválasztódásról van szó. Egy 2022-es szlovák vizsgálat középiskolásoknál pedig azt találta, hogy a tudományos műveltség, az autoritarizmus és az összeesküvéshit szorosan összefüggnek: aki jobban ért a bizonyítékok értékeléséhez, az kevésbé fogékony mindkettőre.
És van egy magyarázat, amit érdemes megjegyezni, mert ez a legpontosabb: a kognitív lezárás igénye. Ez azt méri, mennyire nem bírjuk elviselni a bizonytalanságot, azaz mennyire akarunk gyors, egyértelmű, végleges választ, akármilyet, csak lezárja a kérdést. Egy 2026-os, olasz és román fiatalokon végzett kutatás pontosan ezt találta a populista attitűdök hátterében. A szövegértés ugyanis nem csak azt jelenti, hogy elolvasod a szöveget. Azt jelenti, hogy kibírod, ha a szöveg nem mondja meg azonnal, mit gondolj róla. Aki ezt nem bírja ki, annak a kék plakátok adnak csak megnyugvást.
De mint már sokszor írtam róla, a korreláció nem feltétlenül ok-okozati összefüggés. Itt legalább négy magyarázat versenyez.
Az első: a rossz oktatás termeli az autoriter szavazót. A második: az autoriter hatalom rontja el az oktatást (kontraszelekció, ideológiai NAT, kivéreztetés, erről szólt az 1. rész). A harmadik: mindkettőt ugyanaz okozza (pl. gazdasági leszakadás, elvándorlás, a jövőkép hiánya, amiről a 28. részben írtam). A negyedik: a képernyők (okostelefonok, média), amelyek egyszerre rontják a szövegértést és teszik fogyaszthatóvá a populista tartalmat, globálisan, politikai rendszertől függetlenül.
A becsületes válasz az, hogy valószínűleg mind a négy, egyszerre, és egymást erősítve. Nem kibújni akarok a válasz alól, hanem ez a helyzet valószínűleg legpontosabb leírása, a visszacsatolás: a rossz oktatás olyan választót termel, aki nem bünteti meg a rossz oktatáspolitikát, ami tovább rontja az oktatást. Ezt hívják pozitív visszacsatolású huroknak (és itt a pozitív nem azt jelenti, hogy jó, hanem azt, hogy önerősítő).
Nézzük a nemzetközi ellenpróbát. Ha az autokrácia önmagában rontaná az oktatást, akkor Lengyelországnak is zuhannia kellett volna a PiS nyolc éve alatt (nem zuhant, a lengyelek jobban teljesítenek nálunk, a PiS sok mindent lebontott Lengyelországban, de a 2000-es évek eleji nagy lengyel oktatási reformját, amely a PISA-történet legnagyobb sikersztorija volt, nem szedte szét). Észtország Európa élén áll szövegértésből (508 pont), miközben mellette folyamatosan ott az orosz nyomás. Szingapúr autoriter, és a világ élmezőnyében van.
Az autokrácia tehát nem szükségszerűen rontja el az oktatást, ha egy diktátor úgy dönt, hogy fontos neki a matematikaoktatás, akkor az kiváló lesz. És fordítva, a demokrácia sem garantálja a jó oktatást (lásd az OECD-átlagot).
Vagyis az összefüggés nem a rendszer típusán múlik, hanem azon, hogy a hatalom mire használja az iskolát. Van, aki eszköznek tekinti a versenyképességhez. Van, aki eszköznek tekinti a lojalitás termeléséhez. A ner az utóbbit választotta, és ezért lett belőle NAT-vita, tankönyvmonopólium, kivéreztetett tanári kar és ezermilliárdos MCC.
A globális lejtőt nem tudjuk megállítani, a saját meredekségünket viszont igen. Még ha jó irányba is megyünk, a helyreállítás nem lesz gyors. Egy PISA-mérés tizenöt éveseket mér, akik hét-nyolc éve járnak iskolába. Amit ma csinálunk, az 2033-ban fog látszani. Lannert Judit másfél éven belüli NAT-megújítást ígért, ez helyes, de aki azt hiszi, hogy a következő PISA-n majd látszik a kormányváltás, az nem érti a mérést. Az oktatás a leglassabb visszacsatolású politikai rendszer, amit ismerünk, pontosan ezért éri meg tönkretenni: a haszon azonnali, a számla húsz év múlva érkezik.
Akkor mit tegyünk? Még ha nem is tudjuk pontosan mi okoz mit, azt viszont tudjuk, melyik irányba érdemes lökni a rendszert, még akkor is, ha ez a lökés térül meg a leglassabban minden politikai beruházás közül. Éppen ezért ez lesz a legjobb próbája annak, hogy egy kormány tényleg hosszú távra tervez-e.
