Szerző: L. Ritók Nóra
2015.12.13.
Tudtam, mikor belekezdtem. És azt is, milyen fontos, hogy ebben normális próbáljak maradni. Hogy ne kápráztasson el bármilyen siker, nehogy azt érezzem, és kommunikáljam, na, én már tudom a tutit, hiszen ilyen nincs, az integrációban ennél jóval óvatosabban lehet csak fogalmazni. (Azért ez a veszély a legkisebb…mindig történik valami, ami bizonyítja: nem egy sikerszéria ez a dolog.) No meg az is fontos, hogy ne vegye el a kedvem a kudarc, a nyilvánvaló rosszindulattal és ostobasággal párosuló akadályoztatás. És talán még egy. Hogy ebben az őrült, átpolitizálódott világban ne hagyjam, hogy kihasználjon, felhasználjon minket bárki, a saját pillanatnyi, önös érdekei mentén.
Nos, ebben azért nem egyszerű normálisnak maradni. Mert persze mindig újra elő kell vennem magamban is a kérdést, mi a normális, mert észrevétlen torzulhat ez is, a sokszor huzamosabban beálló konfliktushelyzetekben. Mert fáradt vagyok, vagy tehetetlen a problémával szemben, mert túl sok támadás ér, mert nem tudok megértetni dolgokat, mert fenyegetve érzem magam, vagy nyomaszt a másokért viselt felelősség terhe.
Amiből töltekezem, az egyrészt a tanítás. Mert a gyerekek hihetetlen energiaforrások, kétirányúan hat ez az egész, minél jobban sikerül megterveznem és lebonyolítanom az órát, ők annál boldogabban és sikeresebben vesznek részt a fejlesztésben, és amit ebből visszatükröznek rám, az boldoggá tesz engem is, nem beszélve az ösztönzésről, amit így kapok, a következő órára. Ez nemhogy megvéd a kiégéstől, de még plusz muníciót is ad...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.