2016. április 23., szombat

MEGÉRDEMLITEK

TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2016.04.23.




Mindaddig, amíg a tények helyett a vágyak, a törvényszerűségek tisztelete helyett a hitvilágok dominálnak az ellenzéki térfél gondolkodásában, Orbán hatalmon lesz. A népbutítás műfajában ugyanis Ő a legjobb.

Egészen a legutóbbi időkig úgy gondoltam: van talán erkölcsi és intellektuális különbség Orbán hívei és a magukat ellenzékieknek nevezők között. Már nem gondolom így. Meggyőződtem arról, hogy éppoly gátlástalanul hazudnak, lopnak, csalnak, a különbség csak annyi, hogy amíg Orbán uralkodik, addig az Ő hívei kapják a többet. Elborzadva nézek magukat demokratának, meg ellenzékinek nevező netes felületeket, olyan szintű beszélgetésekkel, amiktől még az átlag Fideszhívő is kedvet kapna a csatlakozáshoz. Mert pont az Ő ízlése szerint való. És a netes felületek többsége már ilyen. Itt nem a tisztesség, őszinteség, és ész versenye zajlik, hanem vallásháború, amiben csak annyi a konfliktus alapja, hogy ki milyen vízenjáró-csodatévőt imád gerincvelőből. Leperegnek az észérvek, papagájként ismételgetnek pártközpontokból kiadott, az igazságtól a lehető legtávolabb álló brosúrákat, és közben gügye boldogsággal skandálnak bármit, amit épp a szájukba adnak. Itt a vita nem azon megy, hogy gömbölyű, vagy lapos-e a Föld, mert abban egyetértenek, hogy lapos, a kérdés csak annyi: ki tartja a vállán. Riasztó...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.