Szerző: Karvalyok Földje
2018.02.08.
Ha már megteremtettük az osztogatás alapjait és van is mit elosztogatnunk, akkor nekiveselkedhetünk az osztogatásnak. Hiába is szeretnénk, sajnos nem tarthatjuk meg országunk teljes költségvetését meg a nemzeti vagyont saját magunknak – és nincs is a világon olyan diktátor, aki ilyet következmények nélkül megtehetne. Bizonyos korlátokat minden egyeduralkodónak figyelembe kell vennie, ám azon túl szabadon mérlegelhetünk és dönthetünk arról, mire akarunk költeni és mire nem.
1. Ki kell fizetnünk a támogatóinkat. Ők azok, akik segítettek hatalomra jutni és ők azok, akik segítenek hatalmon is maradni. Létszámukat csökkenthetjük, hogy csak annyi embert finanszírozzunk, amennyit feltétlen szükséges, de a rájuk áldozott pénzmennyiség meghatározásakor nem garasoskodhatunk. Ha nem fizetünk eleget, akkor híveink előbb vagy utóbb más vezér után néznek, kivéve persze ha bevállaljuk a nyílt terrort velük szemben. Ám mivel látszatra mégis csak demokratikus ország vagyunk Európa közepén, bizonyos szabályokat be kell tartanunk akkor is, ha az nagyon-nagyon sokba kerül nekünk.
2. Ki kell fizetnünk azokat is, akik nyílt színen utálnak minket, viszont a háttérből a mi malmunkra hajtják a vizet. Kik ezek? Például azok az ellenzéki politikusok, akik a juttatásainkért cserébe belülről vakondokként bomlasztják a saját pártjukat, destruktív magatartásukkal pedig ellehetetlenítik az összefogást akár mikrokörnyezetükben, azaz a pártjukon belül, akár a többi ellenzéki párttal, szakszervezettel, civilekkel és egyéb csoportosulással koalícióra lépve.
3. Áldozni kell azokra is, akik ugyan nem tartoznak a számunkra nélkülözhetetlenek klubjába, ám véleményük befolyásolja azokat, akik igahúzásukkal fenntartják a rendszerünket. Az ő árfolyamuk már sokkal alacsonyabb, hiszen tudják, bármikor lecserélhetők vagy feketelistára tehetők – ha az egyik szakszervezeti vezető nem válik be, jöhet helyette másik, a nemzet művészének konkrét személye sincs kőbe vésve. Ők azok, akik kinevezésekkel, egyetemi tanári székekkel, kitüntetésekkel, kisebb-nagyobb megbízásokkal és támogatásokkal minden további nélkül megvásárolhatók és propagandánk szolgálatába állíthatók. Röviden: bárhol, bármikor, bármekkora nyilvánosság előtt olyan beleéléssel és elkötelezettséggel nyalják a talpunkat, dicsőítik személyünket és politikánkat, hogy példájukat sokan követik.
4. Fent kell tartanunk az állam alapvető működését, így erre is áldoznunk kell, ráadásul közalkalmazotti munkahelyeket teremtve biztosítunk egy viszonynak stabilnak mondható, tőlünk erőteljesen függő, minden további nélkül ránk voksoló szavazói létszámot.
5. Az adófizetők nagy tömegének is vetni kell némi koncot – éppen csak annyit, hogy ne halljanak éhen és még véletlenül se figyeljenek azokra, akik lázítani akarják őket. A rájuk fordítandó pénzmennyiség minél alacsonyabb szinten tartásában nagy szerepe van azoknak, akik közvetlenül tudják befolyásolni a tömegeket vagy éppen megakadályozzák, hogy egy-egy szféra dolgozói összefogjanak. Ezek a befolyásolók azok, akik sztrájkot törnek, ellentüntetést szerveznek, a szószékről prédikálnak a tűrésről és a mennyországban elnyert jutalomról, stb. – nekik juttassunk egy kicsit többet, mint a nagy tömegeknek, bár általában nagyon kevés plusszal is megelégszenek.
Ha mindenkit és mindent kifizettünk, akkor a maradék pénzt arra költjük, amire csak akarjuk – ha új stadionra, akkor arra, ha új kormányrezidenciára erkéllyel, szökőkúttal meg istállóval, akkor arra, ha netalán gyermekeink svájci taníttatására, akkor arra, de ha tartalékolni akarunk magunknak és utódainknak, ebből azt is megoldhatjuk
Támogatóink helyzetbe hozása:...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.