KRÍZISPONT, A BIZONYTALANSÁG FOGA

NÉPSZAVA ONLINE - SZÉP SZÓ
Szerző: MAROSÁN GYÖRGY
2018.05.05.

A Krízispont - Margin call – című film egy óriási befektető cég váratlan bukásának eseményeit meséli el. A brókerek tevékenységét vezérlő számítógépes algoritmus egy nem kellően átgondolt részlete a vállalatot ellenállhatatlanul tereli az összeomlás felé. Az igazgatóság válságülésén a mindenki által rettegett vezér – nem titkolva tanácstalanságát - felteszi a kérdést: "Van-e a jelenlevők közül valaki, aki érti, mi zajlik itt?" Amikor a többiek az asztal végén ülő fiatalemberre mutatnak, megkéri őt: "Magyarázza el, de olyan egyszerűen, mintha a gyerekének mesélné, mi is történt!"

A politikában a tudatlanságnak ilyen beismerése soha nem történhetne meg. Aki feljutott a csúcsra, annak e kérdés – "Valaki magyarázza el, mi zajlik itt?" – nem hagyja el a száját. A hajlandóság beismerni a tanácstalanságot és bizonytalanságot, eleve megakadályozza a kiemelkedést. Ám a probléma éppen ez: hiába reménykedünk, hogy az események vihara lecsillapodik.

Az eseményeknek ez a kiszámíthatatlan krízisekkel teli menete egyrészt meglepő. A történelem a 20. század végén békésen "kisimulni" látszott. Erre utalt Fukuyama, amikor A történelem vége című, híressé vált könyvében azt írta: "A jövőt nem eszmékért vívott nagy és lelkesítő küzdelmek fogják jellemezni, hanem földhöz-ragadt gazdasági és műszaki problémák megoldása. Ezért az egész jövő bizony elég unalmas lesz." Másrészt, a történelemre mindig is kiszámíthatatlanság volt jellemző. Nem véletlenül idézik sokan a híres angol történész, Toynbee megállapítását: "A történelem: egyik rohadt dolog, a másik után". Most akkor nyugodt évtizedekre vagy a válságok erősödésére számíthatunk a 21. században?

Társasházból társbérlet

Glóbuszunk az elmúlt évtizedben - a szigorú szabályokkal regulázott társasházból - fokozatosan társbérletté változott. Nincs egy szabad zug, amelyet sajátunkénak mondhatunk, életünk minden mozzanata – még a titkolni vágyottak is - mások jelenlétében zajlik. Bárhova bújnánk magányt keresve, mindenütt másokba botlunk, és mások is arról panaszkodnak, hogy "belelógunk" az életükbe. Konrád György, már 1977-ben, A városalapító című könyvében pontosan leírta ezt a helyzetet: "Minden cselekvésünkkel beleütközünk bolygóléptékű környezetünk határaiba, egymástól nem határol el a természeti közvagyon, ha megmozdulunk nem a természettel, egymással kerülünk szembe, s ami korábban az önszabályozásé volt, a tervezés feladata lett."

A globális "társbérlet" kényelmetlen és stresszes állapotát a tudomány a hiper-komplexitás és szorosan-csatoltság különös fogalompárjával írja le. Az első azt jelenti: az eddig egymástól független jelenségek fokozatosan egymást befolyásolóvá váltak. Korábban minden társadalmi szféra számára természetesen adódott egy diszciplína – mérnöki-, agrár-, közgazdasági-, szociológiai, vagy orvostudományi -, amely a terület problémáira megoldást kínált. Néha ugyan elsőre kudarcot vallottunk, de végül mindig sikerült összepasszítani a dolgokat. Ám újabban sorozatosan hibázunk. A szorosan-csatoltság a Föld - korábban szuverén - államainak elválaszthatatlan egymásba-fonódására utal. Régen a hatások, a dolgok, és az emberek megálltak a határokon. A szorosan-csatoltság szerint a határok szabadon átjárhatók, sőt, a hatások valós idejűen terjednek: keletkezésük pillanatában azonnal megjelennek a világ távoli pontjain.

A beavatkozás kudarcát egykor a körültekintés hiánya idézte elő. A 21. századba átlépve azonban – bár igyekezetünk számolni a lehetséges következményekkel - a mellékhatások rendre felülírják a szándékokat. Az átgondolt akciók szinte szükségszerűen futnak holtvágányra. Bármit bármilyen szándékból teszünk is, a nem-szándékolt mellékhatások elválaszthatatlanul összefonódnak a tervezett változásokkal. Ezért látjuk úgy: világunk „megvadult”. Az új normalitás: a nem-szándékolt mellékhatások elkerülhetetlenek, és ellenkezőjére fordítják még a jó-szándékot is...

ITT OLVASHATÓ