Szerző: Határátkelő
2018.06.13.
Talán elsőre furcsán hangzik, de ha jobban belegondol az ember, nem olyan könnyű eldönteni, melyik a nehezebb: maradni a megszokott környezetben a külföldön dolgozó társ nélkül, vagy vele lenni, de nem találni a helyed. (Mindezt külön nehezíti, ha már van/nak gyerek/ek is.)
Mindkettőre láttam magam is nem egy példát, és őszintén szólva egyik esetben sem irigylésre méltó a helyzet. Az egyszerűbb változat az, amikor mindez nem csak szavakban, de a valóságban is csak egy átmeneti helyzet (rengeteg család van, aki beleragadt az „apa/anya külföldön dolgozik, kéthetente hazajár” szituációba, amiből az idő múlásával egyre nehezebb kikecmeregni), de ezzel együtt sem egyszerű megélni a „másikként” mindezt.
Az otthon maradottak
Első pillantásra a két alaphelyzet közül azoké nehezebb, akik otthon maradtak, hiszen nekik a társuk nélkül kell megküzdeni a mindennapokkal, a kihívásokkal, míg ha egy pár együtt megy külföldre, akkor legalább ott vannak egymásnak.
Csakhogy a helyzet ennél bonyolultabb. Aki ugyanis otthon marad, az a megszokott környezetében él, van körülötte valamilyen szociális háló, család, barátok. Tudja, mit hogyan lehet elintézni, hova, kihez kell és lehet fordulni, ha baj van, stb. Mindezt a párja nélkül, de mégis ismerős terepen.
Ugyanakkor magam is ismerek nem egy olyan családot, ahol hosszabb-rövidebb ideig ez volt a felállás, és mint minden nehéz helyzetet, ezt is előbb-utóbb megszokja az ember.
Meg lehet szokni, hogy a párod csak kéthetente (vagy még ritkábban) jár haza, és ez egy rendkívül veszélyes alaphelyzet. Kialakul ugyanis egy nélküle zajló párhuzamos élet, és egyszer csak azon veszi észre magát az otthon maradt társ, hogy már az a furcsa, amikor a külföldön dolgozó partner otthon van. Sok kapcsolat, házasság ment tönkre így…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.