KULTÚRKAMPF, AVAGY KI A HÜLYE?

HUPPA
Szerző: SZELE TAMÁS
2018.09.08.

Kérem, a hülye elsősorban én vagyok, hogy olyan témához nyúlok, amivel sikert nem lehet elérni, maximum konfliktusba keveredek, miért nem foglalkozom inkább a Sargentini-jelentéssel? Azért, mert már foglalkoztam vele. Ezzel az üggyel is foglalkoztam már, de míg a Sargentini-jelentés nem változik dialektikusan, a magyar sajtóban állandóan változik a hülye személye. És folyamatosan nevelődik az utánpótlás is.

A hülye másodsorban is én vagyok, mert harminc év újságírás után pontosan tudom, hogy médiaháborút nem lehet megnyerni. De a támadásokat annyiban hagyni sem lehet, ha nem akar munkanélküli, majd hajléktalan lenni az ember, szóval lehet imádságos lélekkel megbocsátani a ránk támadóknak, van, aki teszi is, de megbocsátás ide vagy oda, ha nem adjuk vissza a pofont, földig vernek. Velem már megtörtént, csoda, hogy fel tudtam állni: de erről majd később. Most pillanatnyilag kezdjük azzal, hogy

mi a jófene okozza egyáltalán a médiaháborúkat?

Bár, szerintem nem több van, csak egy, de az szakaszosan zajlik, 1990 óta. Viszont mostanra lett a legdurvább (és még sokat fog romlani, nincs értelme az optimizmusnak). Tulajdonképpen az egész azzal kezdődött, hogy az Antall-kormány nem csak a politikai vezetést óhajtotta átvenni az előző rendszertől, hanem annak intézményrendszerét is, és azzal végződött, hogy Bereményi Géza alapos okkal lehülyézte Szakács Árpádot.

Szakács túl fogja élni, Bereményi nem biztos.

Tehát a mai kultúrkampf gyökereit a múltban kell keresnünk, egészen pontosan az Antall-kormány regnálásának elején. Amikor is minden sajtótermék, a régebben létezők és az újonnan alapítottak egyaránt bizonyos óvatos jóindulattal kezelték az alakuló új rendszert és kormányát, ez egészen addig tartott, míg ki nem derült, hogy demokráciában létezik belpolitika is. És vannak benne ellenfelek. De ekkor még a képviselők együtt névnapoztak a Parlamentben, csodásan nézett ki például a kisgazda bulin az SZDSZ-es vendég, de azért elment, mert illett, a politikusok az ülésteremben már tekergették kifele egymás nyakát, de ebédelni még együtt jártak (legendás volt a Horn-Torgyán barátság), szóval volt ugyan belpolitika, de nem szakította ketté sem az országot, sem a sajtót...

ITT OLVASHATÓ