Szerző: Határátkelő
2019.02.10.
Ahogyan a régóta hallgató, ám most szerencsére ismét új poszttal jelentkező Rolandante blog szerzője írja, voltaképpen egy posztmodern „evangélium reboot” történt vele. (És még az is kiderül, milyen nyelv a „parasztolasz”.)
„December végére már négy hónapos menetelés állt mögöttem, hogy végül Szent Péter sírja előtt köszönthessem a Fény születését (és most kivételesen nem a szódásszifonból szörpre eresztett italra gondolok).
Barcelonából stoppoltam Toulouse városába még szeptember elején. Összeszedtem a környékről Rocinantét és macskák rágta málháját, varázs lószállító hintón száz kilométerrel napkeletnek teleportáltattam magunkat, és hanyag, de kezelhető rendszert rittyentve szamár-ember párosunk köré, felvettem a Santiagóból indított, hónapokkal azelőtt félbe szakadt római zarándoklat fonalát. (...)
Így szeltük át Dél-Franciaországot.
Talián földön is állatok az urak: harmadik típusú találkozásokkal tarkított az út, ellentmondásos a közeg, de a dolce vita elvitathatatlan. Működik és tetszik.
Még jobb lenne, ha nem próbálnák agresszív, városi állatvédők esőkabátos csivaváikkal az ölükben elszakítani tőlem a jószágot, azt fröcsögvén derűs arcomba, hogyan kell szerintük szamarat tartani; de azért így sem rossz. (...)
Rocinante december 20-án még csak Viterbo belvárosának díszkövezetén simókázott végig vaspatkóival, amik az adott talajon korcsolyaként funkcionálnak. Becslésem szerint mintegy 0km/h sebességgel hasította a város karácsonyi vásárának légterét.
Le kell vetetni a patkóit, mielőtt Rómába érünk, mert – korabeli etruszk megfigyelés szerint – minél nagyobb a város, annál több a díszkőborítás. Addig ráadásul még hátravan vagy 85 kilométer, amit nem lenne rossz karácsonyig abszolválni. Van dolog. ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.