2019. február 28., csütörtök

TÚLADAGOLJÁK MAGUKAT, ÉS MÉG A RENDŐRÖKET IS RÁJUK KÜLDIK

ABCÚG BLOG
Szerző: SZUROVECZ ILLÉS
2019.02.28.


Aki kábítószer-használat miatt kér orvosi segítséget, a kórterem után könnyen egy büntetőeljárás kellős közepén találhatja magát. Hol az orvosok, hol az ápolók vagy a mentősök érzik úgy, hogy drogot fogyasztó betegeikre rendőrt kell hívniuk. Pedig a törvény szerint ezt csak akkor tehetnék meg, ha az illető fenyegetően lép fel velük szemben, máskülönben titoktartási kötelezettségük van. Így aztán sokan inkább nem is hívják a mentőket, hanem mítoszok alapján próbálják kezelni a túladagolást, ami 
akár halálesethez is vezethet.

“Ügyintézés közben, a belvárosban találkoztam egy régről ismert sráccal, aki azóta se állt le a szerhasználattal. Beszélgettünk, és megemlítette, hogy van nála GBL nevű szer. Ezzel régebben sokat találkoztam, mert csak 2014 óta minősül kábítószernek. A szervezetben GHB nevű vegyületté alakul, és bódító hatást fejt ki. Mivel a szorongásom és a depresszióm azóta is kezelés alatt van, és mert elgyengültem, elfogadtam tőle a szerből. Mivel a szervezetem nem volt hozzászokva, a régi adagtól szinte azonnal elájultam. Így találtak meg a mentők, és ittas állapotot gyanítva szállítottak kórházba”

kezdte beszámolóját a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egyik szenvedélybeteg ügyfele, akit ébredése után a kórházi nővér arra biztatott, mondja el őszintén, mitől ájult el, hiszen csak így kaphat megfelelő ellátást. A néhány órával később megérkező orvos azonban már kevésbé volt megértő, és amint meghallotta, hogy kábítószer van a háttérben, értesítette a rendőrséget.

Ezzel az a gond, hogy bár kábítószert tartani és fogyasztani törvénytelen, ezt nem lenne szabad továbbadni a rendőrségnek, hacsak nem maga a beteg ad rá felhatalmazást, amire persze kicsi az esély. Az egészségügyi törvény szerint csak akkor tehetnek kivételt,
ha az ellátott a saját vagy valaki más testi épségét fenyegeti, vagy
ha nyolc napon túl gyógyuló, feltehetően bűncselekmény elkövetéséből származó sérülést szenvedett.

Ebben az esetben szó sem volt ilyesmiről, ezért a beteg és a TASZ szerint jogsértő volt kihívni a rendőrséget. A jogvédő szervezet kíváncsi volt, milyen gyakran fordul elő, hogy a mentősök vagy a kórházi dolgozók rendőrt hívnak olyan emberekre, akik drogfogyasztás miatt lettek rosszul. A megyei rendőrkapitányságoknak küldött adatigénylésükből kiderült, hogy távolról sem egyedi esetről van szó.

2017-ben országosan 63-szor hívtak rendőrt drogfogyasztás miatt ellátott beteghez. Közülük csak heten fenyegették a dolgozók testi épségét, vagyis a maradék 56 esetben egyáltalán nem lett volna szabad rendőrt hívni. Ebből aztán majdnem mind, 52 eset büntetőeljárással végződött. Vagyis az eljárások 82 százaléka indokolatlan volt.

Aki drogozik, magára vessen, nem?

Kardos Tamás, a TASZ magánszféra-projektjének munkatársa szerint az egészségügyi dolgozók egy része talán attól tart, bűnrészessé válna, ha ilyen esetben nem értesítené a rendőrséget. “Ez legfeljebb akkor lenne igaz, ha már büntetőeljárás folyna a beteg ellen, mégis rejtegetnék a rendőrség elől. Valójában akkor sincs feljelentési kötelezettségük, ha egy dílerről van szó”.

De miért baj, hogy rendőrt hívna
k valakire, aki végső soron bűncselekmény követett el azzal, hogy tiltott kábítószert fogyasztott? Amellett, hogy ez a gyakorlat szembemegy a titoktartási kötelezettséggel, Kardos szerint akár életeket is veszélyeztethet, ha valaki a rendőrségtől való félelmében inkább nem kér orvosi segítséget...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.