2019. március 9., szombat

MENNYI IS AZ A 2X2?

HVG ONLINE / ÉLET + STÍLUS
Szerző: GYARMATHY ÉVA
2019.03.09.


Ti választottatok meg minket, mi vagyunk a törvény, úgyhogy coki, lábhoz. Ha azt mondjuk, hogy mostantól 2x2 az 6, és erre törvényt hozunk, akkor az iskolában ezt fogjátok tanítani. Vélemény.

Úgy tűnik nem sikerül függetlennek maradnia a magyar tudománynak. Megvan a törvény, van alku. Palkovics eddig sem tartotta be, amit ígért, tudjuk, a kutatók mennek a levesbe. És nem vonulnak ki tízezrek tüntetni az utcára. Miért is tennék? Mit érdekli Gézát, a cégvezetőt, Lacit, a kőművest, Mari nénit, a nyugdíjast, hogy pár ezer kutató milyen jövő elé néz. Eddig sem tudott róluk semmit, talán azt sem tudta, hogy létezik az MTA és ráadásul vannak kutatóintézetei. Nem tudják, hogy a jövőjük, a gyerekeik és unokáik élete forog kockán.

Még Zsóka a középiskolai tanár is csak csóválja a fejét, és eszébe jut, milyen volt, amikor az oktatást nyomta le a hatalom, és a szülők nem vonultak ki egyként, hogy megmentsék a gyerekeiket a lebutítástól. Lassan már nem is éri el az emberek érzékenységi küszöbét, amikor újabb prédát talál magának a saját erejétől megrészegült hatalom. Csak törvényt kell rá hozni, és attól kezdve senkinek nem lehet egy szava sem. Ti választottatok meg minket, mi vagyunk a törvény, úgyhogy coki, lábhoz. Ha azt mondjuk, hogy mostantól 2x2 az 6, és erre törvényt hozunk, akkor az iskolában ezt fogjátok tanítani, ahogy már újonnan írt ősmítoszunk is tananyag, a térképek is szabadon újrarajzolhatók, és az ½ bizony 1 és 2 közé esik. Amennyiben a hatalom tévedhetetlen, akkor amit a tankönyvben leír, az törvény lesz.

Ki állítaná meg a butítást? A nép? Igen, ha tudná, hogy miért, de nem tudhatja, mert a propaganda által szakadtra mosott agyak már csak félni és gyűlölni tudnak, gondolkodni nem. A tudósok megírták, hogy miért alaptalanok az új ősi legendák, mi a gond azzal, ha némely város vagy határvonal arrébb csusszan a térképeken pár száz kilométert. Kit érdekel?

A tudomány nem tökéletes, de legalább erre törekszik. A tudósok állandó vitában vannak önmagukkal és egymással, és ahogyan halad előre a fejlődés, újabb és újabb elméletek születnek. Mondhatjuk, hogy akkor a tudomány folyton téved? Igen, elég gyakran, de folyton kritikusan kezel minden kijelentést. Ez a dolga. Megvizsgál, elemez, és a lehető legjobban leírja a jelenségeket, összefüggéseket. Egy csomó egyéni és csoportérdek jelenik meg a tudományos publikációkban, és lehet tudni, hogy a cégek sokszor azt várják el a kutatóiktól, hogy bizonyítsák be, hogy a termékük mennyire fantasztikus. A tudomány nem tökéletes, de legalább a kutatók kontrollálják egymást, bizonyítják az ellenvéleményt. Egészen addig így is lesz, amíg vannak kutatók tömegei, akiket nem valamilyen hátsó erő, igazít el, hanem a tudás legfelsőbb ereje, az igazság keresése. Ez védi meg az emberiséget a kipusztulástól. Ez az, amit nem tud a tudományról Laci, Mari, Géza és a többiek. Ők csak azt látják, hogy a tudósok mondanak ezt is azt is, és viszik a pénzt.

A tudománynak szólnia kell a többséghez, nem lehet kis elit játszóháza. Nem lehet csonttoronyban szöszmötölni. A jövő a tudományé, különben nem csak a politikusok, hanem mindenki beleszólhat majd abba, hogy 2x2 mennyi. Lásd lapos föld hívők. Ha a tudomány megadja magát a politikának, akkor hiteltelenné válik, és semmi nem állíthatja meg a lejtőn. Ettől kezdve 2x2 akármennyi lehet, attól függően, hogy kinek van erősebb médiája...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.