2019. április 11., csütörtök

CSAK VICC VOLT, HOGY A HATALOM JÓZANSÁGOT TANÚSÍTANA A CEU KAPCSÁN - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.04.11.



- A britek még a káosz kellős közepén sem engedik meg, hogy egy hivatalos személyiség Soros ürügyén zsidózzon 

- Orbán tudja, hogy a pénz beszél, ezért maradni akar a Néppártban

- Magyarországon már csak nyomokban létezik a független sajtó, és egy sor európai államban sem sokkal jobb a helyzet, ezért közszolgálati médiát kellene létrehozni az EU-ban, hogy a polgárok objektívan tudjanak tájékozódni

New York Times/Yahoo/Reuters

Kovács Zoltán cáfolta, hogy a hatalom jottányit is engedne a CEU ügyében, noha az unió erős nyomást fejt ki, Németország pedig közvetítést ajánlott fel. A nacionalista Orbán Viktort, aki gyakran összecsap Brüsszellel, nos, őt azzal vádolják, hogy korlátozza a tanszabadságot az új felsőoktatási törvénnyel. A jogszabályról a Közép-Európai Egyetem az mondja, hogy amiatt kénytelen elhagyni az országot. A kormányszóvivő most azt közölte, hogy semmi változás nincs a dolog lényegét illetően, nem kívánják módosítani a szabályozást. Csakhogy éppen ez a vita volt az egyik fő oka annak, hogy a Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagságát.

Pár napja Orbán Balázs államtitkár bejelentette az Országgyűlésben, hogy bizalomépítő lépésnek tekintik, ha Weber javaslatának megfelelően a müncheni Műegyetem bekapcsolódik a CEU-n zajló képzésbe. És hogy megvizsgálják a lehetőséget, miszerint az intézmény olyan diplomákat adjon ki, amelyeket elfogadnak Németországban, valamint az USÁ-ban is. Ám most Kovács egyértelművé tette, hogy maradnak az eddigi jogi feltételek.

Independent

A brit kormány a Brexit okozta legnagyobb zűrzavar közepette menesztette lakásügyi tanácsadóját, mert az kijelentette, hogy Soros György egész birodalmat irányít Magyarországon, ami nagy felháborodást keltett, hiszen a szokásos antiszemita közhelyet pendítette meg. Szerinte csak rá kell nézni Magyarországra és azonnal látni lehet, hogy a magyar zsidók a Soros-féle hálózat részét képezik. Ráadásul Sir Roger Scruton, aki filozófus és Orbán Viktor személyes barátja, rátett egy lapáttal, amikor azt fejtegette, hogy a kínai emberek robotok, az iszlámellenességet pedig a Muzulmán Testvériség találta ki. A lap emlékeztet arra, hogy a szélsőjobbos magyar miniszterelnök szintén azt állítja: Soros titokban ellenőrzi a magyar ügyeket, ami megint csak a szokásos antiszemita klisékre utal. Scruton szerint azonban képtelenség zsidóellenességgel, vagy iszlamofóbiával vádolni a politikust, a magyarokat rendkívül megriasztotta a váratlan kirobbant, hatalmas muszlim invázió a Közel-Kelet felől.

A szakértő nekiment Theresa Maynek is, mondván, hogy jelen helyzetben az nem alkalmas az ország vezetésére. Régimódi, merev, inkább egy erőskezű politikus kellene. Az interjú után alig pár órával azonban közölték, hogy felmentették tisztségéből.

Wall Street Journal

A vezércikk szerint egyesülnek az euroszkeptikus erők, már a maguk fajták, hogy az új, populista szerveződés keretében vitát kényszerítsenek ki Európa jövőjéről. Programjukat úgy állították össze, hogy abban helyet kapjanak sok uniós polgár legnagyobb ellenvetései az EU-val kapcsolatban. Idetartozik Brüsszel jogkörének visszanyesegetése, a migráció szorosabb ellenőrzése, valamint, hogy előtérbe kell helyezni a földrész kulturális identitását. Mindez nagy kihívás a hagyományos nagy pártoknak, annál is inkább, mert a lázadók elhódíthatják akár a mandátumok egyharmadát is. Onnantól kezdve pedig gátolhatják a döntések elfogadását, és beleszólhatnak, hogy kik kerüljenek be a Bizottságba.

Salvini azonban megmutatja az EU-ellenesség korlátait is. A most megalakult ernyőmozgalom aligha képes magához vonzani az összes érintett pártot, továbbra is megmarad közöttük a mély megosztottság. Így a menedékkérők megosztása, valamint az orosz kapcsolat ügyében. Ez pedig nem ígér sok jót az olasz politikus számára, mármint hogy befolyásolni tudja Brüsszelben a politikai vitákat. De eljön a megvilágosodás pillanata az emberek számára is, mert rá kell jönniük, hogy ha nem szeretik az uniót, az még nem helyettesítheti a széleskörű támogatásra számot tartó politikát. Ugyanakkor Salvini bizonyosan nem az a vezető, akit a kontinens keres, ám kikényszeríti a vitát, amelyre Európának szüksége van...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.