2019. május 3., péntek

KUNHALMI ÉS VADAI ALVÁSA IS ZAVARTA A KÖZMÉDIA MŰKÖDÉSÉT AZ MTVA ÜGYVÉDJE SZERINT A SZÉKHÁZBA BEJUTOTT KÉPVISELŐK TÁRGYALÁSÁN

168 ÓRA ONLINE
Szerző: UNYATYINSZKI GYÖRGY
2019.05.03.


Szokatlanul elhúzódó, ám meglehetősen érdekfeszítő tárgyalásra került sor a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon, ahol a tavaly decemberi tüntetésen a közmédiába bejutott országgyűlési képviselők ügye került bíróság elé. Emlékezetes, az MTVA a területén tartózkodó képviselők ellen birtokvédelmi eljárást kezdeményezett a kerületi jegyzőnél, aki nagyon gyorsan a helyszínre sietett, majd megállapította, hogy a képviselők jogosulatlanul tartózkodnak az MTVA székházában. Ezt a végzést támadták meg a képviselők, az alperes pedig az eljárást kérő MTVA volt.
A közel öt órás, szünet nélküli tárgyaláson az igazi érdekességet az MTVA jogásza szolgáltatta, aki a Tanár úr kéremből ismert "A rossz tanuló felel" fejezethez hasonló performansszal kápráztatta el a jelenlévőket.
Két körülményt kellett alaposan körbejárni: a jegyző a szabályoknak megfelelően járt-e el, mikor meghozta határozatát, valamint, hogy a képviselők valóban aránytalanul zavarták-e az MTVA működését.
Előbbi kérdésben még gyorsan haladt a tárgyalás. A Kunhalmi Ágnest, Varjú Lászlót, Oláh Lajost, Vadai Ágnest és Gréczy Zsoltot képviselő jogászok álláspontja szerint szabálytalan volt a jegyző eljárása. Előadták, hogy az MTVA-ban a jegyző 
  • - nem tájékoztatta megfelelően a feleket az eljárásról,
  • - nem rögzítette egyértelműen, hogy mi az a cselekmény, ami miatt megállapíthat birtokháborítást,
  • - nem rögzítette, hogy pontosan ki követte el a birtokháborítást,
  • - nem rögzítette megfelelően a képviselők álláspontját (ki sem kérte azt mindenkitől),
  • - illetve a törvény szerint elektronikus felületen kell a kezdetektől vezetni az eljárást, ám ezt nem tették meg.
Az közmédia jogásza ebben a kérdésben megjegyezte, hogy a Kúria egy iránymutatása (nem jogegységi álláspontja - a szerk.) szerint, ha vita tárgyát képezi a jegyzői végzés, akkor sem a formai hibákra kell szorítkozni, hanem annak lényegi megállapításaira. Ezeket az érveket kell majd mérlegelnie a bíróságnak ezen a téren... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.