2020. január 8., szerda

CSAK ÚGY ÖMLIK AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁS A REFORMÁTUS ORBÁN VIKTOR KORMÁNYÁTÓL A REFORMÁTUSOK ÖLÉBE

168 ÓRA ONLINE
Szerző: 168 Óra
2020.01.08.


A legutóbbi parlamenti választások óta 29 milliárd forintot kapott egyedi kormányzati támogatásokból a református gyülekezet – írja a HVG csütörtöki számában. 

Látványosan megnőtt az utóbbi években Orbán Viktor miniszterelnök felekezetének, a reformátusoknak juttatott állami támogatás. Például a rákoscsabai református egyházközség, a Mennybemenetel templomának építtetője egymaga két éve 520 millió forintos egyedi támogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumából. Majd tavaly év végén ismét egy 920 millió forintos egyedi támogatást szavazott meg a kabinet a Makovecz Imre által tervezett templom építésére.

A lap azt írja, hogy

2015 óta 108 olyan kormánydöntés született, amely a „rendes” költségvetési támogatáson felül pluszpénzeket juttatott a református közösségeknek, a templomépítéstől kezdve az ingatlanok felújításán és a turisztikai fejlesztéseken át a „forrásszükségletek” kielégítéséig.

Jutott pénz honismereti táborok szervezésére is a református lelkészek közreműködésével.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.