2020. augusztus 29., szombat

ANNYIRA MEGÉPÍTENÉ A KORMÁNY AZ ÚJ NEMZETI GALÉRIÁT A VÁROSLIGETBE, HOGY 26-RÓL 72 MILLIÁRDRA DRÁGULT

G7.HU
Szerző: BUCSKY PÉTER
2020.08.28.


A fővárosi Városliget fejlesztésére a kormány 2015-ben 157 milliárd forintot szánt, és 2019-re tervezték azt befejezni az erről szóló kormányrendelet szerint. A költségeket és a határidőket már biztosan nem fogják tartami.

Már 2017-ben 230 milliárdra lehetett a teljes költséget becsülni, amikor még ki sem írták az összes épület közbeszerzési eljárását. Tavaly év végén a leszerződött összegek is már 150 milliárd forintnál jártak*, ami rögtön 222-re ugrik a Nemzeti Galéria tervezett költségeivel.

Azóta sok más munka is drágult, illetve még mindig vannak olyan munkák, amikre szerződést sem kötöttek. Így a projekt megvalósítására létrehozott állami cég, a Városliget Zrt. sem időben, sem költségben nem tudta a vállalásokat tartani.

Az állami cég akkori közlése szerint 2017-ben még 26 milliárdot terveztek elkölteni az Új Nemzeti Galériára, ez később a tervezés során 48 milliárdra kúszott fel, egy mostani szerződésmódosításból azonban már az is kiderült, hogy immár 73 milliárd forinttal számolnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.