2020. szeptember 28., hétfő

CEFRE

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.09.28.


A pálinka, a Fidesz és önmaga dicsőségét zengte tegnap Orbán Viktor, ami szentháromságot összekapcsolta az alkotmányos forradalommal, és máris megérkeztünk a karikás ustoros, bő gatyás Magyarországra közelítve a XXI. század derekához. Csodálatos ez az élet. Egy 2010. szeptemberi parlamenti bejelentésre emlékezett a kedves vezető, mert, mint kupicával a kezében felidézte “kétharmados alkotmányos forradalommal lehetőséget adtunk magunknak, hogy mindent megváltoztassunk, amit megváltoztatásra alkalmasnak vagy szükségesnek láttunk”.

Emlékszünk a demokrácia tarvágásának első lépéseire, a huszonkilenc pontos programra, amelyben Orbán szerint „nagy dolgok szerepeltek”, amelyek közül tegnap a bankadót, a multik megadóztatását és a szabad pálinkafőzés lehetőségének megteremtését tartotta fontosnak kiemelni, amelyek keresztény életünk fundamentumai minden bizonnyal. Még rémlik az a diadal is, amellyel a részeg kerékpározást engedélyezte, s már ebből is látszik, hogy az alkotmányos forradalom dicsőséges győzelme kezdetben abból állott, a polgár hótt kokisan belebiciklizhet a napba.

Ahogyan ott a nagy ünnepben maszk nélkül a pálinka gőzeivel együtt a vírusokat is eregették a légbe a szervilis csinovnyikok, és elnéztem a gazdát, kitetszett, hogy egy falusi párttitkárra hajaz, de nemcsak a külleme, hanem a gondolatai is. Ergo, olyan, mint az apukája, még mielőtt a kisfia megvette neki a bányát az eladott székház ellopott pénzéből, így alapozva meg, szimbolizálva mintegy a politikusi életpályát, amelynek ormain száz-, és ezermilliárdok lenyúlása sem okoz gondot. Ez a gondtalanság viszont az alkotmányos forradalom totális győzelme, maga a szabad rablás.

És most, hogy a NER lényegét tömören felskicceltük, merüljünk el a pálinkában szügyig, mert ugyanis nem kevesebb ünneplődött tegnap, mint az, hogy a magyar fékek és gátak nélkül vedelhet állami jóváhagyással. Tudjuk, hogy leleményes népünk még az ólajtót is képes kifőzni, abból kis trükkel fütyülős barackot előállítani, maximum belehal, ez viszont az államháztartásnak tesz jót. A pálinkáról az az adoma terjed egyébként, hogy a bortól hülye ötletei támadnak az embernek, a pálinkától viszont meg is valósítja azokat, ekképp a pálinka a kreativitás itala...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.