2020. november 10., kedd

KONCZ ZSUZSA: EURÓPAI MAGYAR VAGYOK – A MŰVÉSZNEK A SZABADSÁG A LEGFONTOSABB

168 ÓRA
Szerző: BARÁT JÓZSEF
2020.11.10.



Koncz Zsuzsa a magyar rock nagyasszonya. Ő adta ki a legtöbb lemezt, a külföldi korongokkal együtt több mint százat. Övé a legnagyobb közönség, az ő sikere a legstabilabb, évtizedek óta töretlen. Kiadója szerint tudható, hogy minden új albuma gyémántlemez. Vonzereje éppúgy megtölti a 12 ezres befogadóképességű budapesti Sportarénát, mint tetszőleges magyar színház nézőterét, határon innen és határon túl. Az énekesnő, aki a héten veszi át a Budapest díszpolgári címével járó érmet, új lemezéről először a 168 Óra munkatársának nyilatkozott.


A járvány miatt elmaradt a koncert, amit október 24.-re terveztél a Sportarénába, cserébe viszont november második felében új albumod jelenik meg. Nekem már a koncert időpontja is azt üzente: sok mondandód gyűlt össze a négy év alatt, ami legutóbbi lemezed, a Vadvilág kiadása óta eltelt.

Én nagyon szerettem volna az októberi koncertet, mert a tavalyi találkozás mély nyomokat hagyott bennem, annyira felemelő és megható volt a két óra, amit együtt tölthettem a közönséggel. Ezt jó lett volna újraélni és szerintem nem csak nekem. Az új lemez tehát kicsit kárpótlás azoknak, akik eljöttek volna. Meg magamnak is. De nem azért kellett az új album, mert a korábbi elveszítette volna az aktualitását. Sajnos továbbra is „vadvilágban” élünk. A gyűlölködésre kihegyezett közélet sajnos velünk maradt, sőt, a hang egyre durvult az óta.

Az új lemez címe: Szabadnak születtél. Ez pozitív üzenet, de a dal egy kicsit keserű. Vagy inkább dühös?

Inkább dühösnek mondanám. A keserűségben van valami végleges, valami belenyugvó, én pedig semmiképpen sem szeretnék keseregni, de belenyugodni sem. Azt gondoltam, hogy ezeken a dalokon keresztül kiengedhetek magamból feszültségeket, ha van bennem düh azt is szabadjára engedem – talán másoknak is éppen ebben segít...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.