2020. november 6., péntek

TRUMP BIZONYÍTÉK NÉLKÜL BESZÉL CSALÁSRÓL, TÁMADÁST INTÉZETT AZ AMERIKAI DEMOKRÁCIA ELLEN

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2020.11.06.


A VÁRAKOZÁSOKNAK MEGFELELŐEN, NEM HAJLANDÓ ELISMERNI A VÁLASZTÁS EREDMÉNYÉT, NEM HAJLANDÓ ELHAGYNI A FEHÉR HÁZAT, INKÁBB FELGYÚJTATNÁ AZ ORSZÁGOT

Amikor Trump jelentős orosz segítséggel 2016-ban az Egyesült Államok elnöke lett, mindenki számíthatott arra, hogy ez az ember soha többé nem lesz hajlandó elhagyni a Fehér Házat. Ha most nem szenvedne vereséget, a következő négy év azzal telne, hogy megváltoztassa azt a rendelkezést, hogy egy elnök csak két kormányzati ciklust tölthet a Fehér Házban. Négy év múlva sem lehetne kitenni. A kérdés az, hogy egy súlyos elmebeteg ráerőltetheti-e az akaratát az országra, és felszámolhatja-e az amerikai demokráciát. Soha nem szavaztak ennyien Amerikában, mint most: 160 millió ember adta le a szavazatát, és Trump most azt akarja, hogy az általa felhígított legfelsőbb bíróság döntsön Amerika polgárai helyett.

Trump csütörtök este elkezdte a szélsőséges híveit tüzelni, hogy csalás történt. Azt állította, hogy amíg legális szavazatok voltak, addig nyert, és amikor jöttek a “nem legális” szavazatok, akkor veszített. De nincsenek “nem legális” voksok. Trump csalásról beszél, minden bizonyíték nélkül. Szemrebbenés nélkül hazudik, ahogy ezt teszi négy éve (még inkább: mióta él). A választásokat olyan republikánus államokban veszíti el, ha elveszíti (még nincs hivatalos végeredmény, de az esélyei egyre csökkennek), amelyeket republikánusok vezetnek. A szavazatokat republikánusok számolják, a szavazatszámlálás online követhető, átlátható, ellenőrizhető. A helyszínen is ott vannak mindkét párt ellenőrei és más törvényes ellenőrök, akik már többször jelezték, hogy minden szabályos és törvényes. Még csak vitás eset sem merült fel. A választást eldöntő államok republikános kormányzói nyilatkoztak, hogy minden törvényes és szabályos.

Trump a levélszavazatokra hivatkozik, mert azok fordították meg az eredményt. De a levélszavazatok ugyanolyan érvényes szavazatok, mint a személyesen leadott voksok. Akik levélben szavaztak, ugyanígy szavaztak volna személyesen is. A levélszavazás törvényes, mindenki elfogadta, de Trump arra buzdította a híveit, hogy ne szavazzanak levélben, hanem személyesen. A demokraták viszont arra szólították fel a híveiket, hogy aki teheti, a koronavírus és a járvány miatt, inkább levélben szavazzon. Ez az oka, hogy arányosan több a levelekben leadott demokrata szavazat. Ennek oka az, hogy a koronavírus járvány tragikus kezelése miatt Trump mindvégig igyekezett bagatellizálni a vírusveszélyt, és ezért nem óvta a híveit azzal, hogy inkább levélben szavazzanak. Mindegy, ki milyen formát választott, minden szavazat ugyanannyit ér, és minden szavazat egyformán törvényes...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.