2021. március 5., péntek

FRISS MAGYAR NARANCS AJÁNLÓ

MAGYAR NARANCS
Szerző: MaNcs
2021.03.03.


T A R T A L O M

A SZERK.
Falhoz állította az egészségügyet

A csapás mértékét, abban az értelemben, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény és kapcsolt részei közvetlen következményeképp hány kórházi osztály, szakrendelés szűnik meg és hol, mennyivel növekednek a várólisták és csökkennek az ellátás mennyiségi és minőségi mutatói, egyelőre lehetetlen felmérni.

A SZERK.
A védett férfi

Szögezzük le már az elején: semmi kifogásunk az ellen, hogy egy ország demokratikusan megválasztott vezetőjét akár hazájában elsőként is beoltanak járványhelyzetben.

EGOTRIP

Szécsi Noémi: Nem és nem
Az özvegy, a színésznő és a zsidó lány

Erős szíve legyen annak, aki kicsavarja az olvasó tömegek kezéből a Jókaijukat. Ez egy szent kötelék, elszakíthatatlan.

P U B L I C I S Z T I K A

MONOSTORI TIBOR: Isten védelme felé

Miért támogathatja egy keresztény az azonos neműek házasságát és jogukat az örökbefogadásra? – Vitában Márkus Tamás református lelkipásztorral

BELPOL

INTERJÚ
„Nincs varázslás”
Ferenci Tamás biostatisztikus, a Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai Munkacsoport tagja

A koronavírus új mutánsai miatt itt a járvány harmadik hulláma, közben halad az oltási kampány is. Az innovációs minisztérium által létrehozott elemzőcsoport tagját, az Óbudai Egyetem docensét a közeljövő lehetséges forgatókönyveiről és a tudomány nyitott kérdéseiről faggattuk.

KIK ÁLLNAK A NEMZETKÖZI OLTÓKÖZPONT KFT. MÖGÖTT?
Egy ampulla fekete címkés

Ötezerért előjegyzést kínálnak a koronavírus elleni vakcinára, március végén már oltanának, és ha mégsem jutnak vakcinához, visszafizetik a pénzt. Bonyolult cégháló, magas rangú kapcsolatok, pálinkafőzés és egy balatoni bringaút a tulajdonosok előéletében.

A NER-KÖZELI BALOGH FAMILY EGYIK ÁLDOZATA
Ellene fújtak

Minden bíróságon elveszítette perét Kutasi László egykori válogatott labdarúgó. Kft.-jét az ítéletek szerint törvényesen szerezte meg a ma már világszerte körözött Balogh Sándor.

KÜLPOL

AZ ELNYOMOTT SZAVAZATOK FELSZABADÍTÁSA ÉS JOE BIDEN GYŐZELME
Levelező tagozat

Amerika számos államában a szabályok évtizedeken át megnehezítették a fekete szavazók részvételét a választáson. A jogfosztás kifinomult formáival szemben az elmúlt években sikerrel szálltak szembe a demokraták. A választási csalásokról szóló republikánus rágalmak azonban újabb korlátozásokat készíthetnek elő.

A FACEBOOK SZABÁLYOZÁSI ÉS ADÓZTATÁSI KÉRDÉSEI
A mindenható algoritmus

A magyar kormány újabban a tech cégek ellen lépne fel, de a Facebookot ettől függetlenül világszerte próbálják méretre vágni.

SORKÖZ

INTERJÚ
„Mint egy Molotov-koktél”
Ben Lerner író, költő

Nemrég magyarul is megjelent harmadik regénye, Az iskola Topekában lelkes fogadtatásra talált Amerikában.

NEKROLÓG
Lawrence Ferlinghetti (1919–2021)
Az eldobott koszorú

Nyilván vannak néhányan, szerencsések, akik személyesen is ismerték, magyarok is. Biztosan csupa jó emlékük van róla, azt hiszem, hogy szívélyes, kedves, kedélyes vendéglátó lehetett.

KÖNYV
Iskolajáték
Ben Lerner: Az iskola Topekában

A nálunk még kevéssé ismert amerikai író-költő regénye számos elismerést kapott, mérték­adó irodalmi fórumok szavazták be az év legjobb könyvei közé, Pulitzer-díjra is jelölték.

KÖNYV
Pár szó a várt napsütésről
John Ashbery: Önarckép konvex tükörben

Költészetfordítás tekintetében 2020 kedvezett a múlt századi amerikai líra New York School néven híressé lett költőinek: John Ashbery és Frank O’Hara kötetei szinte egy időben jöttek ki.

KÖNYV
Simone de Beauvoir: Elválaszthatatlanok

„Lökjön meg!” – kéri a hintán ülő, félig már felnőtt Andrée Sylvie-t.

Z E N E 

NEKROLÓG
A pannon tengerész búcsúja
Đorđe Balašević (1953–2021)

Bárcsak a szerb pátriárka egyesítene bennünket úgy, mint Đorđe Balašević, mondta egy szerb humorista. Ami nem vicc, mert napok óta sír egész Újvidék.

INTERJÚ
„Dúdolok neki Prokofjevet”
Egyedi Péter zenész

Játszik az agyafúrtan rockos Óriásban és az írókat könnyűzenészekkel összehozó Rájátszásban, de az elmúlt években szólóban találkozhattunk vele. Apaságról, Háy-versekről és a február végén megjelent második szerzői lemezéről beszélgettünk.

LEMEZ
Riccardo Chailly: Respi­ghi

A 20. századi olasz zene jeles alakját, Ottorino Respighit (1879–1936) a zenekari színek egyik legnagyobb mestereként tartják számon.

ONLINE KONCERT
Quimby: Plusz-Mínusz

Az idén 30 éve alakult zenekar ideális esetben épp a kerek évforduló méltó megünneplésére készülne, ehelyett fennállásuk legmélyebb válságát élik át.

LEMEZ
Bence Vas & Big Band: Overture et al.

Az orgonista-zeneszerzőt a bezártság alkotásra sarkallta, és komoly kihívást választott: nagyzenekarra komponált egy szvitet.

MI A KOTTA?
Fürdővizet az istennek

Klasszikus zenei programajánló a 2021/09. hétre

S Z Í N H Á Z

SZÍNHÁZ
Történetek a magányról
Végre egy kis csönd

Egy kortárs magyar író, Garaczi László az egyik legjobb hazai művészszínháznak írt darabot arról, amiben éppen élünk, a karanténról.

K É P Z Ő M Ű V É S Z E T

INTERJÚ
„Nem volt terv”
Aatoth Franyo képzőművész

Huszonkét éves korában hagyta el az országot, jelenleg Thai­földön van a műterme. Minden munkája – bár a formák, a színek és olykor a médium is változnak – az ember, az emberség helyét keresi a szűk és a tágabb környezetben. Művészetről és hazáról beszélgettünk Messengeren, egy kalandos életút történeteinek a keretében.

I N T E R A K T Í V

RÁDIÓ
Gépre kötve
Hangzóanyagra redukált videó

Magyar közéleti influenszer nem robbantott nagyobbat az elmúlt időszakban, mint Gulyás Márton a Partizán elindításával. De itt rögtön tisztáznunk kellene, hogy mi is pontosan az a felület, ahol a Partizán működik.

Egy hét kultúra 2021/09.

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt.

TÉVÉSMACI
Felszáll, tehát madár

Amikor Sztupa és Troché festettek...

Egy hét tudomány 2021/09.

Rövid hírek: vírus, vulkánkitörés, hurrikán és mindenféle istencsapása. Plusz izgalmas tudományos felfedezések.

Szüret 2021/09.


Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

RÉS A PRÉSEN
„Mint az ősidőkben”
Móricz Tamás, DJ Tomanek – Tilos Rádió

A rádió hétfő délutáni műsorsávjában 3 és 5 között készítem a Bossa Bom Dia című zenei műsoromat.

S P O R T

INTERJÚ
„A mai napig nem elfogadott”
Hrutka János volt labdarúgó, szakkommentátor

Hrutka Jánost, az egykori futballistát Gulácsi Péter szivárványcsaládok melletti kiállásáról, az arra érkező reakciókról és a szurkolói viselkedésről kérdeztük.

T U D O M Á N Y

EGY FOGYÁST SEGÍTŐ ÓRIÁSMOLEKULA KARRIERJE
Mint a nádszál

Újabb fogyasztó csodaszerjelölt jelent meg a gyógyszerek piacán, de még biztosan nem nyertük meg az elhízás elleni csatát.

G A S Z T R O

ÉTEL, KIHORDÓ
Első Pesti Rétesház

A 19. század végi budapesti cégek nem sokat vacakoltak az elnevezésekkel, a leggyakrabban vagy a tulajdonos/főnök neve került a cégtáblára, vagy a tevékenység, amivel foglalkoztak.

CHILI&VANÍLIA
Tekeredik

Tekert túrósrétes-korong

M I K R O F I L M

BUDAPESTI NEMZETKÖZI DOKUMENTUMFILM FESZTIVÁL (BIDF)
Határkeresők

Leszbikus anyák, bocsánatot kérő gyilkosok, a mennyországba beszívva-bemargaritázva igyekvő floridai nyugdíjasok. Megnéztünk pár filmet az idei BIDF programjából.

TÉVÉSOROZAT
A sötétség oldalvizein
Bolyongó hősök

Sokáig úgy tűnhetett, hogy a holokauszt marad a zsidókról zsidók által mesélt történetek sarokköve, a meghatározó trauma, amely évtizedek múltán is formálja az elbeszélést és a népirtás után született generációk identitását.

FILM
Bliss

Hány világ létezik párhuzamosan?

FILM
Apró tökélyek térképe

Szimpatikus főhős, aki tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi történik vele a következő pillanatban.

DOKUMENTUMFILM
Tiger

Jó pár évnek el kell még telnie, hogy egy sportdokut ne a tavalyi Michael Jordan – Az utolsó bajnokságighoz mérjünk majd.

TORRENTMOZI
Ketten

Egész életében családját szolgálta az idősödő asszony.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.