2021. március 19., péntek

PEZSGŐT BONTHATNAK A MAGYAROK, ORBÁN AZ EU PERIFÉRIÁJÁRA HULLOTT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2021.03.19.


2010 óta a legjobb hír Magyarországnak, hogy az Európai Néppárt több éves huzavona után sikeresen kiszorította Orbánt és pártját a legnagyobb és legerősebb európai pártcsaládból: megelőzve a kizárást, Orbán maga távozott az Európai Néppártból. Eljárása hasonló volt ahhoz, amikor még (elsősorban) a németek pávatánca miatt csak felfüggesztették Orbán pártját, amit ő úgy kommunikált, hogy ők függesztik fel saját tagságukat. Aztán először a Néppárt európai parlamenti frakciójából lépett ki “önként”, mielőtt kirúgták volna, aztán pedig bejelentette, hogy a Fidesz – ugyancsak “önként” – kilép az Európai Néppártból.

Mindez óriási öröm és megnyugvás lehet Magyarországnak, Európának és az egész világnak, mert ez azt jelenti, hogy a Néppártból való kihullással Orbán és rendszere elveszítette az konzervatív legitimitását, és a Fidesz nem tartozik a demokratikus jobboldali pártok közé. Elveszítette annak lehetőségét is, hogy valaha a Néppárton belül többségbe kerüljön, és az európai kereszténydemokrata jobboldalt fasizálja és alakítsa át a NER mintájára. Tisztult a kép, Orbán már annak látszik, ami: Európa-ellenes, szélsőjobboldali, antidemokratikus fasisztának, aki megy oda, ahova való, az európai politika szemétdombjára.

Magyarország szempontjából ennek legfőbb haszna, hogy megszűnik Orbán eddigi uniós védelme. Magyarországnak, mint az EU tagjának, továbbra is megmaradtak az uniós tagsággal járó jogosítványok, mint egyes esetekben a vétójog, amivel még sok kellemetlenséget okozhat, és zsarolhatja az Uniót, amíg nem találnak erre is valamilyen megoldást. De az a védelme, amit a legnagyobb és legerősebb uniós pártcsalád tagsága jelentett neki, az megszűnik. Elsősorban ezért nem lehetett soha fellépni ellene, mindig mindent elkentek, mert a Néppárt egy tagpártját nem engedhette megbélyegezni. Ennek most vége.

Annak is vége, hogy Orbán kettős játékot űzzön, kívül demokrata, belül fasiszta, és jelentős európai politikusnak tüntethesse fel magát. Az igazán nagyok közül kihullott, ami tekintélye és ereje maradt, az már csak a Magyarországnak járó tekintély, jog és tisztelet, de ő maga és “Fidesznek” nevezett maffiája (ami nem egy párt, hiszen a pártokra jellemző követelmények egyikének sem felel meg) kiesett az európai fősodorból, már nem parolázhat a legjelentősebb európai országok neves politikusaival, mert nem tartozik többé közéjük. Egy kis fasiszta ország közutálatnak örvendő paprikajancsija helyére kerül Európában...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.