Szerző: L. RITÓK NÓRA
2021.08.22.
Persze, sokan mondják: “nagyanyámnál sem volt bevezetve a víz, mégis patyolat tisztaság volt nála”, “ott sem volt fürdőszoba, a kútból húzta a vizet, de mosdatott, mosott, mosogatott minden nap. És meszelt, takarított is. Aki nem ezt teszi, a szegénységben is, az igénytelen.” “ Víz mindenhol van, az nem kerül pénzbe…” stb.
No meg van egy másik vonal is: “nyaranta mi is olyan helyen nyaralunk, ahol nincs bevezetve a víz, de a patak ott folyik a ház végénél. Ott mosakszunk, mosogatunk, és nagyon élvezzük…szerintem semmi kiábrándító nincsen benne.”- mondják, majd visszatérnek az összkomfortba, ahol (többek között) mosó- és mosogatógép is segíti a házimunkát.
A meggyőzésük, hogy nézzenek kicsit másképp erre az egészre, szinte lehetetlen. Mert hiába mondanám, hogy emlékezzen a nagymamája kezére is, meg az egész életére, arra a töménytelen fizikai munkára is, amit ők végeztek, és vesse össze azzal az élettel, amit ő, most él, és utána ítélkezzen.
Én pl. emlékszem a nagyanyám eldeformálódott ízületeire, amiben a kenyérdagasztástól a libatömésen át minden benne volt, az is, hogy a mosás utolsó fázisaként a hideg kútvízzel öblítette a teknőben a ruhákat. Télen is. És arra is, hogy kézzel szedte a csalánt a kiskacsáknak, mert nem csípte már a sok mindennek kitett tenyerét, és, hogy mikor minden munkát elvégzett, még kötött, horgolt, nem is akárhogy. Mert az élete minden percét a munka töltötte ki.
Emlékszem, egyszer a Bihari Múzeumban néztem egy tablót… az a kiállítási rész, ahol ez volt, az asszonyok munkájáról szólt. A tablón fotók voltak, idős nőkről. Mind ugyanolyan, a munkában leamortizálódott, eldeformálódott kezű, korán-öreg asszony volt. Sokáig néztem a fotókat. Mind egy üzenetet hordozott. A ma már (szerencsére) elképzelhetetlen fizikai munkának embert elhasználó üzenetét.
De ezt az a kor elfogadta, sőt el is várta. Ott, akkor ez volt a természetes, azt szólták meg, aki ettől eltért. Emlékszem pl., milyen nehezen épült be a gyerekkoromban a családok életébe a boltban kapható száraztészta. “Nem tudja megcsinálni?!”- nevettek össze a háta mögött annak, aki élt vele.
Ma ezt már el sem tudjuk képzelni. A mai kor üzenete más. És a viszonyok is, sőt, az elvárások is. A nőkkel szemben is, és a házimunkával szemben is.
Mindig elmosolyodok ma is, ha valaki azt mondja: “jól nézel ki”. Mert eszembe juttatja, hogy az idősebbek gyerekkoromban akkor mondták ezt elismerően, ha valaki hízott, kövérebb lett a legutóbbi találkozás óta. Ma pedig, ha sikerül leadni pár kilót, nem betegség miatt, hanem saját döntésből, akkor dicsérjük így egymást. Pedig alig telt el ötven év….
A hét elején karbantartás miatt nem volt víz ezen a településrészen, ahol élünk, egy napig, nappal, mikor itthon voltam. Nem tudom megmondani, hányszor próbáltam megnyitni a konyhai csapot főzés közben, automatikusan… Tudtuk, hogy nem lesz víz, előző este megtöltöttünk néhány üres ásványvizes palackot, és egy kisebb műanyaghordót is, amit még a kajaktúrák alatt használtunk, és a gyerekeink jól láthatóan ráírták (ismerve mindent hasznosító természetemet): “ivóvíz! mást ne tarts benne”.
Természetesen a mosást napoltam, de főzni főztem, mosogattam. Ehhez elővettem a vájlingot, amiben meg is tudtam melegíteni a vizet, egy másikban öblítettem…. Sokkal több idő volt minden… és közben belegondoltam, még jó, hogy a gáztűzhely működik. Mi lenne, ha még ez sem lenne, és be kellene fűteni egy sparheltbe, hogy főzni, vizet melegíteni tudjak?
Fellélegeztem, mikor délután köhögve-prüszkölve megindult a csapból a víz. És visszatért a 21. századi élet. Mindeközben tudom, hogy akikért dolgozunk, náluk, sok családban ez nincs meg.
A lakhatási szegénységet szerintem nem a múlthoz, hanem a korhoz, a földrajzi térséghez, és az abban elérhető szolgáltatásokhoz kell viszonyítani. Nálunk 2021-hez, Magyarországhoz, Európához.
Ma az ebben érintett háztartásokban maximum a villany elérhető a kor vívmányaiból, legálisan, vagy illegálisan, ha legális, akkor is leginkább kártyás villanyórával. A vezetékes víz már a legtöbb helyen hiányzik. A vizet az utcai kutakról szerzik, de ma már ezekből is egyre kevesebb van, nemrég szembesültem vele, mikor útközben a vizespalackjainkat próbáltuk feltölteni. Nem egyszerű már a kékre festett artézi kutakat megtalálni egy-egy településen, olyat, ahol a nyomókart nem szerelték le. Nyilván azért, mert már fölöslegesnek tartják. Azok, akik nem érintettek a lakhatási szegénységben.
A 21.századi lakhatási komfortérzethez ma már az áram mellett hozzátartozik a vezetékes víz, a szennyvízhálózat és a gázfűtés elérése mellett a televízió és az internet is. Ebből furcsa mód a lakhatási szegénységben az első mellett az utolsó kettő nyerhet értelmezést. Ennek az oka leginkább az, melyiket tudják megfinanszírozni a havi jövedelemből. A vezetékes vizet, gázfűtést szinte lehetetlen a közmunkabérből és családi pótlékból élő családoknak, a szennyvízhálózat meg településfüggő. A rátöltés a kártyás villanyórára, vagy az internet kisebb havi összeg, ráadásul ez utóbbi a kikötés-visszakötés rendszerében is értelmezhető.
A víz bevezetése költséges dolog. Régóta gondolkodunk rajta, hogyan lehetne segíteni ezen a kapcsolatrendszerünkben élő családoknál. Mert pontosan látjuk, szintet léphetne az élet, ha ez meglenne. Most nekifutottunk egynek, támogatva és mentorálva a folyamatot, megelelőgezve azt a legkisebb részt, amit egy összegben kell befizetni, majd szakaszonként próbálva tovább. De szakaszokra bontva sem egyszerű, tervezés, vízóraakna kiépítése, odáig a bekötés, kerti csap. Ahhoz, hogy az utcáról az udvarra bekerüljön a víz, most úgy néz ki, 250 ezer Ft körüli összegre kell számítani. Az, hogy onnan esetleg a lakásba is be legyen vezetve, no meg szabványos derítő is legyen hozzá, ott, ahol szennyvízhálózat nincs, még meg sem kérdeztük… Nem sokkoljuk magunkat. Félő, többe kerülne, mint az egész ingatlan értéke.
Gyakorlatilag megugorhatatlan akadály ez a tartalék nélküli családoknak. Aki az egyik hónapról a másikra is alig tud megélni, és a pénzügyi tudatosság, tervezési- és, önfenntartási képesség is hibádzik, aki közmunkán van, vagy behajtócéges tartozással bír, akinek nincs hosszabb időtartamú, bejelentett munkája, ők ezt nem tudják meglépni.
Akik lakhatási szegénységben nőttek fel, annak összes hozadékával, azok ezt is viszik tovább. A saját életükben is, és a gyerekeiknek is ezt örökítik át. Pedig a vezetékes víz más életminőséget ad egy lakókörnyezetben. Mi ennek a hiányát csak akkor érezzük meg, ha hirtelen valami miatt megszűnik. Egyébként természetes, kényelmi elem.
Most, amikor annyit beszélünk a környezetvédelemről, arról is, hogy vigyáznunk kellene a Föld vízkészletére, ebben ezt az ellentmodást nem tudjuk kezelni. Hogy miközben a társadalom egy része ivóvízzel húzza le a wc-t a lakásában, a másik része kiürült műanyagflakonban viszi haza a kútról az ivóvizet, néhol jó messziről cipelve.
A Földön óriási különbségek vannak a víz elérésben. De az nem normális, ha Európa közepén, 2012-ben egy országon belül is ez van. Ha elvárjuk a környezettudatosságot, márpedig azt elvárjuk az állampolgároktól, érteni kell ezt is. Csak akkor tudjuk ezt elvárni, bármilyen téren, ha mindenhol elérik a mások számára természetes, alapvető szolgáltatásokat. A vezetékes vizet is.
Ám ők nem férnek bele az otthonfelújítási pályázatokba. Ők maradnak ott, ahol eddig is éltek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.