2021. október 12., kedd

NEMCSAK AZ EZER KIVÁGÁSRA ÍTÉLT FA MIATT VÉRZIK EZER SEBBŐL A DÉLI KÖRVASÚT PROJEKT

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2021.10.12.


Szél Bernadett képviselő pert nyert a külügyminisztérium ellen, amely titkosította az úgynevezett Déli Körvasút projekthez kapcsolódó szerződéseket. A minisztérium nem tudta bizonyítani a bíróság előtt, hogy nemzeti érdeket sértene a titkosítás feloldása. A közelmúlt egy másik híre, miszerint Mészáros Lőrinc cége 338 milliárd forintért, azaz kilométerenként több mint 60 milliárdért újíthat fel és bővíthet egy ót kilométeres vasúti szakaszt Újbudán. Szakértők számításai szerint a túlárazás itt mintegy tízszeres, a munkát ugyanis 30-35 milliárd forintból is el lehetne végezni. A két hír között pedig a közös nevezőt úgy hívják, hogy Déli Körvasút, amely, ha a jelenlegi tervek szerint valósul meg, a környéken élő mintegy 15 ezer lakó egészségét, anyagi javait és normális életvitelét veszélyeztetné.


Erről a projektről már több alkalommal írtunk. (Például itt, itt, és itt). A Dombóvári-Sárbogárdi-Hamzsabégi út környékén lakók 2019 végén tudták meg, hogy lakóházuk közvetlen közelében vezetnék át a Budapest-Belgrád vasútvonal megnövelt teherforgalmának egy részét. A tervet 2020 januárjában, egy közmeghallgatásnak nevezett lakossági fórumon mutatták be, ahol a kivitelező Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) emberei az elővárosi közlekedés előnyeit magyarázták a megjelenteknek, és azt érzékeltették velük, hogy aki ennek az ellensége, az maradi és a haladás ellensége. Teherforgalomról szó sem esett, és azt sem verték nagydobra, hogy – a tervek szerint hat évig tartó építkezéshez – a Hamzsabégi sétány környékén mintegy ezer fát kellene kivágni. Az ígéretek szerint a kivágott fák helyett újakat telepítenének, ám ez cseppet sem nyugtatta meg a lakókat, hiszen a többségében erejük teljében lévő lombos, árnyékot és levegőt adó növényeket nem lehet egyből újakkal pótolni. Arról nem is szólva, hogy a botrányosra sikeredett – közmeghallgatásnak csúfolt – előadás közben végül csak kibújt az eltitkolni szándékozott szög a zsákból és kiderült, amit a lakók más forrásból már tudtak: valójában nem az elővárosi közlekedés miatt kell a vágányok számát a meglévő kettőről háromra, sőt, helyenként négyre növelni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.