2022. május 10., kedd

A KORÁBBI BECSLÉSEKET FELÜLMÚLÓ INFLÁCIÓS ÜTEMET LEHET VALÓSZÍNŰSÍTENI IDÉNRE ÉS JÖVŐRE IS

G7.HU
Szerző: BOD PÉTER ÁKOS
2022.05.10.


Logikus, de végig kétségeket ébresztő volt a nagy jegybankoktól, nemzetközi pénzügyi intézményektől jó ideje hallható érvelés, hogy a Covid miatti nagy leállást követő 2021-es újraindulás és egyedi ellátási zavarok miatt megnőnek ugyan az árak, de csak átmeneti időre, és ezért nem szükséges jelentősen szigorítani a monetáris kondíciókon. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legutóbbi világgazdasági jelentése szintén azt prognosztizálta újólag, hogy az inflációs csúcs világszerte hamarosan eléri – vagy talán már el is érte – a csúcspontját: az euró-övezetben 6 százalékos értéken, az Egyesült Államokban jóval magasabb fordulóponton, és hasonló magasságban a fejlődő és felemelkedő (emerging) világban, ahol kissé elnyúltabban mérséklődik a pénzromlás üteme.


Az IMF becsületére legyen mondva, azt is bemutatja a legfrissebb világgazdasági előrejelzésében, hogy az idén januári és a tavaly októberi kitekintésében mit jelzett előre: alacsonyabb szinten tetőző inflációs csúccsal számoltak, és már meg is kellett volna kezdődnie az apadásnak. A korábbi optimizmus azonban nem terjedt ki a közvéleményre. Sajnálatosan nekik és az eleve pesszimista elemzőknek lett eddig igazuk. A közvéleménykutatások szerint világszerte az áremelkedéstől tartanak az emberek. Ha pedig a várakozásokba beépül az infláció, az önmagában is felfele vivő tényező.

Az Ukrajnát ért orosz támadás másnapjától egy sor termék és szolgáltatás áremelkedése vett újabb lendületet. Hamar kiderült, hogy itt szó sincs blitzkriegről: a háború elhúzódik, ennek nyomán energiahordozók, élelmiszerek, bizonyos fémek, lényeges ipari alkatrészek esnek ki a világkínálatból. Ez mind áremelő hatással jár, csakúgy, mint maga a megnövekedett globális bizonytalanság. A fejlett gazdaságokban pedig a továbbra is erős kereslet, a bérjövedelmek növekedése, a feszes munkaerőpiaci helyzet szintén inflációs tényezőként hat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.