AZ ELÉGEDETLENSÉG NEM PÁRTPOLITIKAI, NEM IS VILÁGNÉZETI ÜGY – EGYHÁZI ISKOLA TANÁRA AZ OKTATÁSI VÁLSÁGRÓL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: SZŐNYI GERGELY
2022.10.26.

A gyermekekkel évi több mint ezer, óvodások esetében akár több mint kétezer órát töltő pedagógusok helyzetének rendezése nélkül a családtámogatási rendszer sem lehet igazi siker – írja Szőnyi Gergely. A középiskolai tanár, mentálhigiénés szakember a Nényei Pál által kezdett oktatásügyi véleménysorozathoz kapcsolódva kifejti, a bérrendezésen túl mi mindent kellene még tenni azért, hogy gyermekeinkből az iskola segítségével „lelkileg egészséges, alkotni képes, kreatív” felnőttek váljanak. Katolikus intézményben tanító vendégszerzőnk rögzíti: az elégedetlenség elsősorban nem pártpolitikai és nem is világnézeti ügy.

Családbarát kormány, világviszonylatban is mintaértékű családtámogatási rendszer, „gyermek nélkül nincs jövő”. Ilyen és ehhez hasonló szókapcsolatok, jelszavak hangoznak el újra és újra a kormányzati kommunkáció különböző fórumain, igyekezvén egyértelművé tenni: az ország immár több mint tizenkét éve regnáló vezetése számára a szavak és a tettek szintjén is kiemelt terület a családpolitika. A fő cél az aggasztó demográfiai trendek megfordítása vagy legalábbis a népességfogyás lassítása, amiben az elmúlt évek folyamán sikerült is részsikereket elérni. A mindenki örömére megszületett gyermekek felnevelését is számos intézkedés segíti: pl. adókedvezmény, adóvisszatérítés, lakásfelújítási támogatás. Az elmúlt hetekben mégis szülők tízezrei vonultak az utcára, mert úgy érzik, hogy gyermekeik és rajtuk keresztül maguk a családok nem kapják meg a kellő kormányzati segítséget ahhoz, hogy az életük, a növekedésük, a fejlődésük, a tudásuk és a lelki egészségük megfelelően alakuljon.

Hogyan lehetséges ez? Sokan, többek között itt, ezen a fórumon is rámutattak: az elégedetlenség elsősorban nem pártpolitikai gyökerű, az utcára vonulók és a velük egyetértő tömegek világnézetüket, politikai irányultságukat, a tiltakozás hangnemét és stílusát tekintve meglehetősen heterogének. A probléma ugyanis általános, és a társadalom minden rétegét érinti:

a családtámogatás megáll az iskola kapujában, elköszön a gyermektől és átadja őt az elfeledett közoktatásnak, ahol túlterhelt, alulfizetett tanárok próbálják egyre nehezebben, magas létszámú osztályokban, túlfeszített óraterhelés közepette, korszerűtlen és átgondolatlan tanterv alapján, sebtiben összedobott tankönyvek segítségével egyengetni az útját.

Márpedig aki az iskolát, a tanárokat nem támogatja, az a gyermekeket sem támogatja igazán. Az évi több mint ezer, óvodások esetében akár több mint kétezer órát pedagógusokkal, oktatási intézményben töltő gyermekek ilyetén támogatása nélkül pedig semmilyen családtámogatás nem lehet teljes körű, és nem lehet igazán hatékony sem.

Márpedig a 21. századi családoknak minden korábbinál nagyobb szükségük van az iskolára, és ezen belül a minőségi tanári jelenlétre. A Válasz hasábjain megindult oktatásügyi diskurzus folyamán többen tettek figyelemreméltó megállapításokat az iskolaévek alatt megszerzendő tudás mibenlétével és jelentőségével kapcsolatban. Arról viszont talán kevesebb szó esik, hogy milyen szerepe van már egészen az óvodától kezdve az oktatási-nevelési intézményekben folyó munkának a lelki egészség és személyiségfejlődés alakulásában. Pedig éppen ezen a területen szűkül évről évre a szülők mozgástere, a szakemberek éppen itt mutatnak rá egyre határozottabban az össztársadalmi szinten tátongó hiátusokra.

Évtizedek óta ismert közhely, hogy a hagyományos (pl. vallási, falusi vagy többgenerációs együttélésből fakadó) közösségek visszaszorulásával a felnövekvő nemzedékek szocializációjának és nevelődésének két elsődleges terepe maradt: a család és az óvoda/iskola. A kettő közül az előbbi egyre nehezebben tölti be ezt a szerepet. Egyrészt a társadalom ezen legkisebb, alapvető közösségének válsága miatt (sok szétszakadt, „csonka” család, kevés gyermek, bizonytalan családi struktúrák és szülői szerepek), másrészt azért, mert manapság a dolgozó szülők a hétköznapokon alig töltenek el (különösen minőségi) időt a gyermekeikkel. Az elmúlt tíz-húsz évben mindeközben berobbant a gyermekek (és a szülők) mindennapjaiba virtuális világ, ami sok időt és belső energiát leköt, ám a szakemberek egybehangzó véleménye szerint sokkal inkább visszaveti mind a csöppségek, mind a nagyobb fiatalok pszichés, idegrendszeri és szociális fejlődését, mintsem elősegítené azt...

ITT OLVASHATÓ