Szerző: Azénpénzem
2023.01.12.
A csak alapszintű banki szolgáltatást igénylők számára egykor „kedvezményesként” bevezetett, úgynevezett alapszámla korábban sem volt olcsónak nevezhető, de a minimálbér emelésével határozottan elszáll a díja. A számlavezetésért havonta kérhető összeget ugyanis a jogalkotók a minimálbérhez szabták. Néhány bank pedig a költséget a maximumban állapítja meg.
Az előírásnak megfelelően 2016-ban vezették be a bankok azt az alapszintű fizetési számlát, amelyet uniós előírás szerint garantálni kell minden magyar állampolgárnak vagy itt tartózkodó uniós állampolgárnak. Az alapszámla havi díját a jogalkotók a minimálbérhez igazították. Ez már a bevezetés pillanatában is drága megoldást eredményezett (a számla jellemzőiről részletesen itt írtunk). Akkoriban a következő évre ígérték, hogy lesz egy teljesen díjmentes, szociálisnak nevezett számlatípus is, de ez a bizonyos következő év azóta sem jött el.
Az alapszámla viszont az elmúlt években is töretlenül drágult. A számlavezetés havi díja legfeljebb az előző évi bruttó minimálbér 1,5 százaléka lehet, így a béremelést csúsztatottan követi a költség emelkedése. Nagyjából ennyi azonban a jó hír azoknak, akik csak alapszintű számlát szeretnének. Meg talán még az, hogy azért – mint az a fenti táblázatban is látszik – nem minden bank használja maximálisan ki a drágítási lehetőséget...

| Az alapszámla díja néhány banknál | |
|---|---|
| Pénzintézet | Ft/hó |
| CIB | 1332 |
| Erste | 3000 |
| K&H | 3000 |
| MKB | 2511 |
| Takarék | 2415 |
| OTP | 1566 |
| Unicredit | 1745 |
| Raiffeisen | 3000* |
| *2023. február 1-jétől | |
| Forrás: Azénpénzem,hu gyűjtés | |
Az alapszámla viszont az elmúlt években is töretlenül drágult. A számlavezetés havi díja legfeljebb az előző évi bruttó minimálbér 1,5 százaléka lehet, így a béremelést csúsztatottan követi a költség emelkedése. Nagyjából ennyi azonban a jó hír azoknak, akik csak alapszintű számlát szeretnének. Meg talán még az, hogy azért – mint az a fenti táblázatban is látszik – nem minden bank használja maximálisan ki a drágítási lehetőséget...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.